Öltözködjünk

5 éves a világ legfiatalabb divattervezője

Az óvodás kislány szereti a pillangókat és a rózsaszínt. Nem mellesleg pedig van egy világhírű nagynénje.
Duda Bündchen
Duda Bündchen

Az 5 éves Duda Bündchen kétségkívül bájos kislány, vélhetőleg azonban nagynénjének, a topmodell Gisele Bündchennek is volt némi szerepe abban, hogy tavaly a brazil Brandili Mundi ruhamárka gyermekkollekciójának arca lett. Akkor még „csupán” modellként.

Az együttműködés azonban olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy a mini-Bündchen neve alatt idén saját kollekciót dob piacra a cég, melynek tervezésében állítólag maga a kislány is részt vett. 

„Elmondta, hogy milyen mintákat, kivágásokat és díszítéseket szeretne, és ez alapján terveztük meg a kollekciót. Minden darabot jóváhagyattunk Dudával. Nincs kétségem afelől, hogy ezek a romantikus darabok tetszeni fognak a kislányoknak” – magyarázta Germano Costa, a vállalat marketingigazgatója a Forbes magazinban.

„A rózsaszín és a kék szín a kedvencem, és szeretem a pillangókat” – nyilatkozta az ambiciózus kislány, aki a reklámfotókon természetesen maga mutatja majd be a nevével fémjelzett kollekciót.

A kislány édesanyja, Gisele húga pedig úgy fogalmazott, hogy szerinte az egész projektben a legfontosabb a boldogság, és Duda áll az első helyen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top