Öltözködjünk

Viselj komposztálható papucsot

Az új, környezetbarát Feelgoodz papucsok nemcsak a lábnak tesznek jót, hanem a környezetnek is.

Viselj komposztálható papucsotA gyártó cég hármas jelszava a „People, Planet, Profit”, azaz emberek, bolygó és profit. Nemes céljaikat pedig olyan módon valósítják meg, hogy nemcsak arról gondoskodnak, hogy a cipőik kényelmesek legyenek, de arról is, hogy előállításukkal ne rombolják a környezetet, és közben valahogy profitot is termeljenek.

A papucsok Thaiföldről importált természetes kaucsukból készülnek, ami azt jelenti, hogy 4-5 év viselet után elkezdenek lebomlani, így akár komposztálhatóak is, vagy egyszerűen eláshatóak a kertben, és ilyen módon szén-dioxidot kötnek meg a levegőből.

A cég ezen kívül arra is odafigyel, hogy a kaucsukszállításból származó környezetszennyezést is minimalizálja: nagy tételben szállíttat Thaiföldről, és eleve csak olyan kiskereskedőkkel dolgoznak együtt, akik maguk is lelkes környezetvédők. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top