Öltözködjünk

Leáldozott a bumfordi csizmáknak

Egyre kevesebbet adnak el a nem éppen sikkes báránybőr csizmákból. Persze azért nem egyik napról másikra fognak eltűnni.

Leáldozott a bumfordi csizmáknak Az egyik brit lap információi szerint 2012 harmadik negyedévében 31 százalékkal estek az ausztrál Ugg csizmák eladásai adatai, és a cég három évre visszamenőleg is kevesebbet értékesített a bumfordi lábbelikből.

A divatszakértők mindebből arra a következtetésre jutottak, hogy a meglehetősen kényelmes, ugyanakkor csúnya csizmák, amelyek hosszú évekig szinte kötelező darabként szerepeltek a trendkövetők listáin, unalmassá váltak, és lassan, de biztosan kimennek a divatból, helyüket pedig a magas sarkú és az éktalpú csizmák veszik át. Egy másik verzió szerint viszont csak az eredeti márka modelljei iránt esett vissza a kereslet, mégpedig azért, mert elterjedtek az olcsó, meggyőző utánzatok.

Nos, ha az előbbi elmélet válik be, annak bizonyára sok férfi fog örülni, hiszen a lábbelit szinte minden erre vonatkozó felmérésben – lássuk be, nem teljesen ok nélkül – beszavazták a legrondább, legkiábrándítóbb holmik közé, amit csak egy nő viselhet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése