nlc.hu
Öltözködjünk
Melléfogás 2014 trendszíne

Melléfogás 2014 trendszíne

Sápaszt, keveseknek áll jól, és egyébként is: annyi szebb színt választhattak volna!

A mindenható Pantone intézet annak rendje és módja szerint idén is kijelölte a következő év trendszínét, mely 2014-ben a ragyogó orchidea lesz. Magyarul a szirupos, rózsaszínes lila, melytől Cindy Lauper és Prince egymás vállára borulva sírják el magukat a gyönyörűségtől, közvetlenül a lelki szemeink előtt.

 

Leatrice Eisemann, a Pantone intézet ügyvezető igazgatója szerint az árnyalat kreativitást, eredetiséget, nagy örömöt, szeretetet, valamint egészséget sugároz. A magunk részéről viszont már attól is több árnyalattal sápadtabbnak érezzük magunkat, ha csak ránézünk.

Jogosan vetődik fel persze, hogy miféle intézmény is ez a Pantone intézet, és mégis milyen alapon határozzák meg éppen ők, hogy jövőre milyen színű ruhákban kell járnia annak, aki jól láthatóan divatos akar lenni. Nos, a Pantone intézet az úgynevezett globális színhatóság, mely folyamatosan vizsgálja, előrejelzi és persze befolyásolja is a színtrendek alakulását, valamint színszabványokat szolgáltat a tervezői ipar számára. Az intézet szakemberei egész évben kutatják a különféle művészeti ágakban, illetve a szórakoztatóiparban uralkodó irányzatokat, de figyelik a technológiai újdonságokat is ugyanúgy, mint a kedvelt utazási célpontokat vagy a meghatározó sporteseményeket, valamint általában véve a társadalmi-gazdasági folyamatokat a világban. Mindezek alapján választják ki végül azt a színt, mely szerintük a legmeggyőzőbben tükrözi az adott év hangulatát, illetve a jövőre nézve egyfajta megoldást is sugall. Ez a szín pedig jelen állás szerint bizony a ragyogó orchidea, ami azért, lássuk be, nem különösebben hízelgő a világunkra nézve.

Lila a kifutón

A jövő év tavaszi–nyári kollekcióit a divatházak már ősszel bemutatták, és túlzás volna állítani, hogy a ragyogó orchidea uralta volna a kifutókat. Konkrétan ezzel az árnyalattal a legnevesebb márkák közül a Max Mara és a Missoni divatházak kollekcióiban találkozhattunk. Lilába hajló bazsarózsaszín bukkant fel a Guccinál, míg a Blumarine ametisztlila, a House of Holland pedig püspöklila kreációkkal rukkolt elő. A Temperley Londonnál  az orchidea mint motívum is megjelent, lilában, rózsaszínben és fehérben. További divatházak is felvonultatták jövő évi kollekcióikban a lilát, azonban az előzőeknél visszafogottabb, fakó orgona-, mákvirág-, illetve akác árnyalatokban. A Lanvin viszont metálfénybe vonta a vértelen lilát, némi ironikus, nyolcvanas éveket idéző atmoszférát adva neki ezzel.

 

Nem maradunk persze egyedül az év trendszínével, a Pantone intézet ugyanis minden évszakra készít egy több színt felvonultató trendelőrejelzést is. Eszerint a jövő tavasz divatszíne a ragyogó orchideán kívül a szelíd kék, a lila tulipán, a bürökzöld, a paloma szürke, a homok, a frézia, a chilipiros, a celózia, valamint a kápráztató kék lesz. Ha rajtunk múlna, és még ha kizárólag ebből a felhozatalból válogathatnánk is, a ragyogó orchideát, mint 2014 trendszínét akkor is kapásból lecserélnénk a kápráztató kékre, a chilipirosra, de még a lila tulipánra is.   

 

Mi a bajunk A Színnel?

 

Hogy miért is nem vagyunk a végletekig elragadtatva az orchidealilától? Nos, soroljuk:

  • Betegesen sápaszt.
  • Öregít.
  • Nem ragyog, hanem hervad.
  • Százból úgy két embernek, ha jól áll. Smink formájában legfeljebb egynek.
  • Sokkal többen hiszik magukról, hogy abba a kettőbe tartoznak, mint indokolt lenne.
  • Annyi szép árnyalata van a lilának, az orchidea azonban nem tartozik ezek közé.
  • Ha a fehéren és a feketén kívül valamilyen más színnel akarjuk kombinálni, sokkal könnyebb melléfogni, mint nem.
  • A lila lilával az egyik legmeredekebb párosítás. Kizárólag merészeknek és haladóknak.
  • De inkább még nekik sem.
  • Nem passzol az előző évek – a Pantone által megjelölt – vezető trendszíneihez: sem a smaragdzöldhöz (2013), sem a mandarinhoz (2012), sem pedig a loncvirág-rózsaszínhez (2011).
  • Ha illatra „fordítjuk le” a színt, egy olcsó locsolókölni ugrik be.

Nyilván ezt a színt sem kötelező hordani, legfeljebb nem leszünk trendik, ennél nagyobb problémánk soha ne legyen. Közhelyek kipipálva. Az orchidealila évére pedig azt kívánjuk, hogy a világ olyan irányba haladjon, amiért 2015-re majd egy hordhatóbb trendszínt érdemel ki a Pantone intézettől.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top