Koós Lili: nincs hiányérzetem, ha itthon vagyok
Koós Lili ékszertervező ahhoz a fiatal generációhoz tartozik, amely már neves külföldi iskolákban tanulta a szakmát. Élt és tanult Milánóban, New Yorkban, Londonban és Sydneyben, és mindezek mellett Budapesten gazdasági tanulmányokat folytatott. LiKo márkanév alatt születő ékszerei aranyból és drágakövekből készülnek.
A művészet vagy az üzlet a fontosabb?
Egyik nincs a másik nélkül. Bármerre jártam a világban, egyszerre tanultam mindkettőt. Nem elég, ha van egy jó ötleted, vagy tehetséges vagy valamiben, meg kell tanulnod ez beilleszteni az üzleti világba. Miközben Sydneyben nagyon termékeny alkotói periódusban voltam, figyeltem, hogyan kezdenek fiatalok saját vállalkozásba és építik fel saját márkájukat. Amikor elhatároztam, hogy én is így teszek, az iskolában tanultakkal együtt kellettek ezek az ismeretek is, hogy ne vakon tapogatózzam, hanem tudjam, hogy mit és hogyan akarok.
Mindig ilyen tudatos voltál?
A gyerekkorom nagy részét a családi aranyműves műhelyben töltöttem. Az arany, a gyémánt, a smaragd és a többi csillogó kő már önmagában is gyönyörű, de egészen átlényegülnek, szebbé, finomabbá, ragyogóbbá válnak, amikor ékszer születik belőlük. Gyorsan elköteleződtem az ékszerek mellett, és hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a lelkesedés önmagában nem elég. Kell a tudás is. Londonban ezért végeztem el a gyémántszakértői tanfolyamot is, mert mindent tudni akartam a gyémántról, a bányászástól a csiszolásig.
A legnemesebb anyagokkal, drágakövekkel dolgozol. Miért?
Az ékszerek végigkísérik a nők életét. Sokszor életük mérföldköveit jelentik, vagy éppen egy életre szólnak. Minden nő megérdemli, hogy legyenek ilyen ékszerei. Szeretek egyedi megrendelésre is tervezni. De az ékszer önmagában kevés. Kölcsönhatás van a nő és az ékszer között, erősítik egymást, és megsokszorozzák egymás ragyogását.
A világ bármelyik pontján élhetnél és alkothatnál, miért éppen Budapestet választottad?
Magyarország a hazám, ide köt a múltam, a családom és a szerelmem. Szeretek itthon lenni, és nincs hiányérzetem. Lehetőségeket látok ebben az országban, és azt hiszem, minden adott ahhoz, hogy kamatoztatni tudjam mindazt, amit megtanultam, ami bennem van. Szerintem Magyarország földrajzi elhelyezkedése nagyon jó, központi, és könnyen elérhetők más városok. Itt lesz a bázisom, és innen fogok utazni munkaügyben a világ többi részére.
Wild Judit: ha most 30 éves lennék, akkor lehet, hogy elmennék 1 évre…
Wild Judit, vagy ahogyan sokan ékszereiről ismerik: vadjutka, néhány éve megnyitotta design ékszerboltját a Madách-tér sarkán. Az évek során a hobbija vált a munkájává, apró lépésenként építette fel márkáját és vállalkozását. Nemcsak az ékszerkészítésre koncentrált, hanem az -értékesítésre is.
Éltél, tanultál külföldön?
Nagyon hosszan sosem voltam el: három-három hónapot töltöttem el Izraelben és Londonban, mindkét helyen tanultam és dolgoztam. A rövid kinti tartózkodások alatt rájöttem, hogy boldogulok egyedül is, és érettebb, magabiztosabb lettem.
A boltodban nagyon sok külföldi fordul meg, néha együtt is dolgoztok. Hogyan találnak rád? Ők mit tanulnak tőled, és te mit tanulsz tőlük?
Véletlenül találnak rám. Az első külföldi gyakornokom egy angol lány, aki egy kezdő vállalkozókat támogató EU-ösztöndíjjal jött Budapestre és úgy talált rám, hogy én legyek az, akitől tanulni szeretne. Úgyhogy 3 hónapig ő volt a gyakornokom. A mostani külföldi segítőm Vandy, egy amerikai lány, aki itt él már 5 éve, és amikor látta a facebookomon, hogy van külföldi gyakornokom, jelentkezett ő is, és egy évvel ezelőtt elkezdtünk együtt dolgozni. A 12 éves munkatapasztalat ellenére nagyon üdítő velük dolgozni: más kultúrából jöttek, és teljesen másképp állnak dolgokhoz. Lelkesebbek, optimistábbak és lendületesebbek.
Itthonról is meg lehet hódítani a külföldi piacokat?
Lehet kapirgálni a felszínt, de „hódítani” nem. Legalább annyira kell a személyes jelenlét, az, hogy az ember felépíti a kapcsolatrendszert, jelen van a helyi véráramban. Ehhez nem feltétlen kell elköltözni, de nagyon sok utazással jár. Vagy kell egy helyi képviselő.
Mennél külföldre?
Ha most 30 éves lennék, akkor lehet, hogy elmennék 1 évre. Azt nem tudom, hogy örökre kiköltöznék-e, mert nagyon erősen kötődöm a családomhoz, a barátaimhoz és Budapesthez. De az is az igazság része, hogy már nem vagyok fiatal lázadó. Rengeteg munkám van abban, amit eddig elértem, és inkább ezt szeretném folytatni, mint elölről kezdeni.
Mi húz le, és mi lelkesít?
A gazdasági helyzeten kívül mi a legnehezebb? Engem a lehúzó panaszkodós kultúra, a „mindig van valami, ami nem jó” életérzés zavar leginkább, és az, hogy panaszkodni tudunk, tenni a dolgokért már kevésbé. Sokan mondják, hogy emiatt olyan innovatívak a magyarok, de ebben élni azt jelenti, nagyon sokat kell dolgoznom azon, hogy ne merüljek el ebben az orrlógató-bosszankodó közegben. És ez nagyon fárasztó. Nekem szerencsém van, mert az évek során olyan kör alakult ki körülöttem, ahol ez kevéssé van jelen. Nyilvánvalóan nekem is vannak rosszabb időszakaim, amikor bosszús vagyok, panaszkodom – de igyekszem ezeken átlendülni, amint lehet, és nemcsak keseregni, de utána tenni is a dolgokért.
Panyi Zsuzsi: máshol sem tökéletesek a körülmények, csak jobbak
Panyi Zsuzsi a panyizsuzsi üvegékszermárka és a hozzá kapcsolódó vállalkozás alapítója, tulajdonosa és üvegékszer-tervező. 4 gyerek édesanyja. Már általános iskolás korában fél évet Amerikában járt iskolába, majd később egyetemistaként két szemesztert a SUNY at Buffalo egyetem építész karán végzett.
23 évesen, egy év amerikai egyetem után, milyen tapasztalatokkal jöttél haza?
Megtanultam angolul, ezt napi szinten használom a vállalkozásomban. Nem jelent gondot se írni, se olvasni, se pedig beszélni ezen a nyelven. Kint a „világnézetem” is megváltozott. Amerika egyszerre nagy jó és nagy rossz. Én főként a jót hoztam haza. A „meg tudom csinálni”- és a „nem adom fel”-mentalitást, valamint azt, hogy érdemes mosolyogni.
Rendszeresen jársz nemzetközi vásárokra, bloggertalálkozókra. Mit tanulsz egy-egy ilyen külföldi út során?
Itthon állóvízben érzem magam, rosszabb napokon ezt pocsolyának hívom. A magyar ember rendszeresen panaszkodik. Többet, mint amennyit tesz a boldogulásáért. Ám ez nem vezet sehova, sőt, lefelé szűkülő spirál, amely mélyebbre húzza az embert, mint ahol van. Engem ez zavar, és nem szeretnék részese lenni. Minden külföldi út feltöltődés, újabb energia, újabb oxigén, kinyílik a világ. 2011-ben Berlinben jártam az Etsy konferenciáján, ami a kisvállalkozásokról és a fenntartható fejlődésről szólt. Idén a The Hive konferencián vettem részt szintén Berlinben, amit bloggereknek szerveztek. Az ilyen találkozók után sokkal objektívebben látom a saját munkámat és rengeteg inspirációt kapok, erőt és hitet, hogy kilépjek a pocsolyából és tegyek valamit saját magam és a családom boldogulásáért. Lendületet ad, amivel érdemes hazajönni és megvalósítani az álmaimat. Aztán, mikor elfogy a lendület, újra menni kell.
Miért maradsz itthon?
Máshol sem tökéletesek a körülmények, csak jobbak. A magyarok nagyon különleges emberek, okosnak, furfangosnak tartom a nemzetünket. A magyar ember sokkal kisebb lehetőségből többet hoz ki, mint a nyugat-európai vagy éppen az amerikai társa, és ez inspiráló. Lehet, hogy az emberek tőlünk nyugatra mindig kedvesnek tűnnek, de a széles mosoly mögött sokszor üresség van. A magyar ember vendégszerető: máshol nincs ennyi emberi kapcsolat, vendégség, önzetlenség. Ez hiányozna. Meg szeretnék olyan helyen élni, ahol ki tudják mondani a nevemet, tudják mi a tévémaci és a rakott krumpli.
Mi itthon a legnehezebb?
Az irigység egyszerre lehangoló és dühítő. Sokszor hallom, hogy nekem mennyire bejött az ékszertervezés és a webshop. Állítólag jókor kezdtem, de olyat is hallottam, hogy a férjem vette nekem a céget. Talán tényleg jókor kezdtem, és valóban szerencsés vagyok, hogy a férjem támogat a terveim megvalósításában, ám ezt nem úgy teszi, hogy céget vesz nekem. Szeret, meghallgat, büszke rám, és sokat segít a gyerekekkel. Most már nem foglalkozom ezekkel a rosszindulatú megjegyzésekkel, és már az se fáj annyira, hogy kevesen veszik észre, mennyi munkám van az ékszerekben és a vállalkozásomban. Valószínű nem panaszkodom eleget… Helyette inkább kitalálok néhány új ékszert!
Bármi jön, nem szabad feladni?
Úgy tűnhet, hogy saját kedvtelésemből csinálom a panyizsuzsi ékszereket és vállalkozást – és persze ez részben igaz: nagyon szeretek ékszereket készíteni, és boldog vagyok, hogy olyan munkát teremthettem magamnak, amiben kreatív lehetek –, de ez akkor is munka, amit meg kell becsülni és meg kell fizetni. Vállalkozásom van, és számomra nagyon fontos, hogy tisztességesen csináljam: számlát adok, és adót fizetek. Hiszek abban, hogy tenni kell a dolgunkat, dolgozni kell, és hosszú távon ez meghozza a gyümölcsét. És nemcsak én gondolom így. Rendszeresen találkozom és beszélgetek olyan emberekkel, akik hasonlóan gondolkodnak, erősítjük egymást, és a sok lúd egyszer talán disznót győz!
