nlc.hu
Öltözködjünk
Visszatérnek a kilencvenes évek! – cipőtrendek, 2014

Visszatérnek a kilencvenes évek! – cipőtrendek, 2014

Vastag sarkak, állatminták, pántok mindenütt, ráadásul a vasalótalp is újra támad.

2014 minden bizonnyal nem úgy vonul majd be a divat történelmébe, mint az az év, amikor a legszebb cipők voltak divatban. Mutatjuk, milyen cipőtrendekkel „boldogít” bennünket a divatipar az elkövetkezendő hónapokban. Nem vagyunk a végletekig elragadtatva.

Vastag sarkak

 

1 fotó

A sokáig cikinek számító vastag cipősarkak idén menthetetlenül visszakerülnek a szupertrendi kategóriába. Az alacsonytól a platformig, keskenyedő, egyenes, oszlopszerű és szélesedő változatokban egyaránt divatosak lesznek.

Hátul nyitott

 

1 fotó

A hegyes orrú, tűsarkú cipők kivágott, hátul nyitott változatokban lesznek a legmenőbbek. Persze aki ilyen lábbelit akar hordani, annak a lábápolásra is oda kell figyelnie, különös tekintettel arra, hogy hátulról ne úgy nézzen ki a lába, mint egy kiszáradt zsemle.

Bokapánt

 

1 fotó

Nagy sláger lesz a bokapántos magassarkú is, ám nem árt vele csínján bánni. Vastagabb vádlihoz, illetve vastag bokához egyáltalán nem előnyös, alacsony lányok pedig lehetőleg minivel vagy sorttal viseljék!

Fűző

 

1 fotó

A merészebbeknek, akik néhány pánttal nem érik be, a fűzős szandálok, illetve nyári csizmák lesznek 2014-ben a barátaik.

Karcsúsított éktalp

 

1 fotó

Velünk maradnak az elmúlt szezonokban oly divatos, karcsúsított éktalpú lábbelik, melyek igazán sikkesnek fognak tűnni vasalótalpú „kollégáikhoz” képest…

Holdjáró

 

1 fotó

Nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy ebben az évben bizony visszatérnek a patacipők, holdjárók, magaslesek, vasalótalpak, tócsalépők és csótányroppantók.

Állatminta

 

1 fotó

A kifutókat gyakorlatilag elözönlötték az állatmintás cipők. Őszintén reméljük, hogy az utcai divatban kevésbé terjednek majd el.

Maszkulin

 

1 fotó

Az elkövetkezendő szezonba is elkísérnek minket a maszkulin stílusjegyeket hordozó női cipők, melyeket kimondottan menő lesz szoknyás összeállításokkal (is) viselni.

Sportos

 

1 fotó

A dorkóknak sem mondunk búcsút, sőt: a színes, fényes, feltűnő darabok lesznek a legtrendibbek.

Balerina

 

1 fotó

A balerinacipők divatja szintén kitart még egy-két szezonon át, de hogy ne unjuk nagyon, idén azok a modellek lesznek igazán divatosak, melyeket a valódi balettcipőkhöz hasonlóan szalagok, esetleg ezeket imitáló pántok díszítenek.

Lapos, hegyes

 

1 fotó

Aki mégsem szeretne balerinában járni, viszont sikkesebb laposat keres, az a hegyes orrú, lapos talpú cipők közül válogathat majd bőségzavarban, melyeknek egyetlen hátulütője, hogy minimum egy számmal nagyobbnak mutatják a lábat.

Szandál

 

1 fotó

Lapos szandálokból divatban maradnak a saruk, a lábujjak közötti pántok, illetve a Birkenstock-talp. Ezek mellé pedig becsatlakoznak még a vastagabb pántokkal készült, hagyományos szandálfazonok.

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top