Öltözködjünk

Turitrend: másolatban is csinos lehetsz

Az elmúlt évszázadok során az emberi öltözködés oda jutott, hogy szinte lehetetlen valódi újdonságot kitalálni, minden fazont és színt hordtunk már. A divatipar szerelői azonban egészen konkrét, ikonikus ruhadarabokat is hajlamosak lemásolni, és ez néha talán nem is akkora baj.

Aki mélyebben érdeklődik a divat iránt, biztosan találkozott már a knock off angol kifejezéssel, amellyel a majdnem “szóról szóra” lemásolt ruhadarabokat és cipőket illeti a szakma. A jelenséggel világszerte találkozhatunk, magyar márkákkal is előfordult már, hogy kollekciójuk máshonnan ismerős ruhákból állt, de nemzetközi szinten is bevett gyakorlatról beszélünk.

A fast fashion áruházláncok gyakran a luxusmárkák darabjaival közel azonos fazonokkal jelentkeznek, természetesen jóval olcsóbb változatban – a vásárlók legnagyobb örömére. De gyakorlatilag még a legdrágább, legismertebb nevek is “inspirálódnak” egymás kollekcióiból és persze a letűnt korok stílusából. Továbbá léteznek olyan ikonikus modellek, minták is, amelyeket olyan gyakran és mértékben másolnak világszerte, hogy a vásárlók már nem is tudják, mi az eredeti forrás.

Ilyen knock off vagy másolat ruhadarabokat a körforgás természetéből adódóan a használtruha-boltokban is jó eséllyel találhatunk, különféle minőségben. A legolcsóbb márkáktól a meglepően drágáig mindenfélébe belefuthatunk, be is bizonyítjuk.

Chanel kabátka – Chanel jellegű Kookai kabátka - Háda
Chanel-kabátka – Chanel jellegű Kookaï kabátka – Háda

Mivel a legtöbbet másolt modellek egy jelentős része Coco Chanel nevéhez fűződik, kezdjük a nagy hatású francia tervező egyik ötletével felsorolásunkat! A durván szövött anyagból készült, általában pasztellszínű, gallér nélküli, zsebes, nem karcsúsított és rövid női blézer szakmai körökben eleve Chanel-kabátkaként ismert, és olyannyira klasszikusnak számít, hogy szinte állandóan kapható valamely márka neve alatt. Egy igazi Chanel persze milliókba kerülhet és nagyon kevesek számára megfizethető, de ez a Kookaï változat is igen csinos darab.

Diane von Furstenberg átkötős ruha – Gerard Darel átkötős ruha – Háda
Diane von Furstenberg átkötős ruha – Gerard Darel átkötős ruha – Háda

Szintén meglehetősen ikonikus és valódi újításnak számított az átkötős ruha, amelyet Diane von Furstenberg 1972-ben mutatott be. A praktikus és szinte minden alakon jól mutató megoldás azonnal sikert aratott, és persze nem csak a DVF márka gyárt hasonlókat. Egy eredeti Diane von Furstenberg 100-150 ezer forint körül lehet, de újonnan ez a selyem Gerard Darel-ruha sem olcsó. Turiban viszont tényleg fillérekért megkaphatjuk.

Dolce&Gabbana selyem ruha – M&Co csillagos pamut ruha – Angex
Dolce & Gabbana selyemruha – M&Co csillagos pamutruha – Angex

Tavaly-tavalyelőtt a Dolce and Gabbana párosnak köszönhetően egy időre hatalmas divat volt a kisebb-nagyobb csillagokkal teleszórt mintázat ruhában, kötöttáruban és kiegészítőkben egyaránt. Hogy, hogy nem, számos olcsóbb márkának is pont akkor jutott eszében hasonló mintájú holmikat piacra dobni… A boltokat olyan szinten özönlötték el a csillagok, hogy a vásárlók hamar megunták, de a másolatokat készítő cégek számára már egyetlen szezonnyi bevétel is komoly nyereséget jelenthet.

Stella McCartney ruha – Aqua by Aqua ruha – Háda
Stella McCartney-ruha – Aqua by Aqua ruha – Háda

Bár a cikk elején azt mondtuk, nagyon nehéz újat kitalálni a divat területén, azért Stella McCartney elég ügyes ötlettel állt elő 2011-ben. A nyilvánosan először Kate Winslet által viselt, “csodaruhának” keresztelt, optikailag igen előnyös fazon azonnal millióféle másolatban árasztotta el a piacot, és még mindig népszerűnek számít. Nem meglepő, hiszen az optikai tulajdonságai nem változtak. Ez az Aqua by Aqua ruha ráadásul rengeteg elasztánt is tartalmaz, így fűzőszerűen alakítja viselője alakját.

Isabel Marant ruha – Jigsaw ruha – Háda
Isabel Marant-ruha – Jigsaw ruha – Háda

Isabel Marant francia tervező ugyan nem mondható forradalmi újítónak, de igen ügyesen mixeli a stílusokat, ráadásul ruhái kifejezetten kényelmesek. Másolását nehezebb felfedezni, mert kevés a jól beazonosítható modellje, de ez a fekete alapon mintás, laza ruha szerintünk egyértelműen Isabel Marant-t követve készült. Ez persze semmit nem von le a szépségéből, viszont jóval olcsóbban meg lehet venni, turiban meg főleg!

Malene Birger kardigán – James Lakeland kardigán – Háda
Malene Birger-kardigán – James Lakeland kardigán – Háda

Évek óta dübörög a motoros-rocker stílus, a cipzáras megoldások még az idén is trendinek számítanak. Nem tudnánk megmondani, ki készített először motoros bőrdzsekire emlékeztető kardigánt, de az biztos, hogy azóta is tele vannak velük a boltok. A drágábbik változat összehasonlításunkban egy dán tervező, Malene Birger nevéhez fűződik, a valamivel olcsóbb megoldás pedig egy skót márkának, a James Lakelandnek köszönhető. Mindkettő nagyon dögös, ugye?

Vintage Chanel kardigán – Charles Thyrwitt kardigán – Háda
Vintage Chanel-kardigán – Charles Thyrwitt-kardigán – Háda

Chanellel kezdtük és fejezzük is be vele! A kis fekete ruhát is kitaláló tervező nagy híve volt az egyszerűségnek és a praktikumnak, ráadásul igen kedvelte a férfiruhákat és a sötétkék színt. Ma már nehéz elképzelni, hogy ez a kék-fehér kardigán annak idején férfiasnak hatott a korabeli túldíszített női holmikhoz képest. A modell kiállta az idők próbáját, gyakorlatilag folyamatosan másolják. Egy valódi vintage Chanel szinte megfizethetetlen, de ez a Charles Thyrwitt-másolat már jóval könnyebben elérhető. És ugyanolyan meleg.

Még több finomság a szerző blogjában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top