nlc.hu
Öltözködjünk
Saját testőrt kapott Katalin hercegné szoknyája

Saját testőrt kapott Katalin hercegné szoknyája

A királyi család megelégelte a villantásokat.

Katalin hercegné többször került már kínos helyzetbe amiatt, hogy a szél fellibbentette a szoknyáját, és látni engedte azt, ami alatta van. Ez azonban többé nem fordulhat elő elvileg. A brit királyi család ugyanis a néhány napja nyilvánosságra került, újabb fenékvillantós fotó nyomán úgy döntött, egyszer s mindenkorra rendezni kell a helyzetet, ezért felbéreltek egy embert a hercegné mellé, akinek csak és kizárólag az lesz a dolga, hogy vigyázzon: Kate ruházata mindig maradjon a helyén, és ne mutasson többet a kelleténél.

A Mirror című brit lap információi szerint az alkalmazott mindig ott lesz Katalin mellett a hivatalos eseményeken, de olyankor is elkíséri, ha a hercegné például civilben vásárolni indul, hiszen lesifotósok bármikor lehetnek a környéken. Elképzelni is nehéz, hogy a “szoknyatestőr” miképp maradhat majd észrevétlen, ahhoz ugyanis, hogy megóvja a hercegnét a villantásoktól, valóban testközelben kell lennie. Új-Zélandon például közvetlenül Katalin előtt kellett volna levonulnia  repülőgép lépcsőjén lásd alább, a középső képet ha meg akarta volna előzni, hogy a szél belekapjon a szoknyájába.

Ezek után nem csodálkoznánk azon sem, ha Katalin mostantól kezdve gyakrabban járna nadrágban, vagy ő is inkább ahhoz a megoldáshoz folyamodna, mint II. Erzsébet, és apró súlyokat varratna a szoknyái hajtásába, melyek lehúzzák az anyagot és megelőzik a villantást.

Saját testőrt kapott katalin hercegné szoknyája

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top