Öltözködjünk

A sokszínűség öltöztet

"Az én identitásom – Az én szabadságom" címmel mutatta be új kollekcióját a Romani Design. A divatshow-n jártunk.

“A Romani Divat Stúdió létrehozásával, a Romani Design márka megalapításával nagyon régi tervemet valósítottam meg: kultúrám hagyományaira építve, hátrányos helyzetű emberek megsegítésével modern, a nagyközönség számára is használható értéket hozok létre. A termékek, produktumok mindazt képviselik, amiben hiszek: tradíció és modernitás harmóniában megférnek egymás mellett, egymást erősítik, éltetik” – vallja Varga Erika divattervező, aki 2010-ben egy Akácfa utcai varrodából indította el saját divatmárkáját.

A Romani Design a tradicionális roma kultúra motívumait, jellegzetes viseleteit értelmezi újra modern, divatos, cigány és nem cigány emberek számára egyaránt hordható módon. A most bemutatott, új kollekció egyik meghatározó darabja a kretnica, azaz a kötény, amely kreációk sorozatán köszönt vissza újszerű, kortárs formában. A Varga Erika által tervezett ruhákat testvére, Varga Helena táskái, valamint Süli Etelka ékszerei egészítették ki a kifutón.

A Romani Design ráadásul több, mint egy divatcég, hiszen oktatási tevékenységet is folytat: mélyszegénységben élő, illetve roma fiatalokat, nőket oktatnak szabás-varrásra, akik az így megszerzett tudás birtokában munkát szerezhetnek, de a családjuk ruházkodását is könnyebben meg tudják oldani. Az új kollekció megvarrásában részt vettek azok a hátrányos helyzetű magyarországi és szlovákiai nők, akik egy egyéves projekt keretében kaptak képzést, így ezek a csodaszép öltözékek az ő kezük munkáját is dicsérik.

A sokszínűség öltöztet
A sokszínűség öltöztet
A sokszínűség öltöztet
A sokszínűség öltöztet
A sokszínűség öltöztet
A sokszínűség öltöztet
A sokszínűség öltöztet
A sokszínűség öltöztet
A sokszínűség öltöztet
A sokszínűség öltöztet
A sokszínűség öltöztet
A sokszínűség öltöztet
A sokszínűség öltöztet
A sokszínűség öltöztet
A sokszínűség öltöztet
A sokszínűség öltöztet
A sokszínűség öltöztet
A sokszínűség öltöztet
A sokszínűség öltöztet
A sokszínűség öltöztet
A sokszínűség öltöztet
A sokszínűség öltöztet
A sokszínűség öltöztet
A sokszínűség öltöztet
A sokszínűség öltöztet
A sokszínűség öltöztet
A sokszínűség öltöztet

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése