nlc.hu
Öltözködjünk
Nagy próbafülketeszt: porcicák és romantikus félhomály

Nagy próbafülketeszt: porcicák és romantikus félhomály

Kellemetlen érzés, ha az ember nekiáll felpróbálni pár csinos ruhát, de mikor megpillantja a meztelen bőrét a tükörben, az élettől is elmegy a kedve, nemhogy a ruhavásárlástól. Ha kevés a fény, nem látunk, ha túl sok, akkor megsülünk a reflektorok alatt, ha rossz szögben világít, akkor kihozza a bőrhibákat. Ebből is látszik, nem könnyű műfaj a próbafülketervezés, most megnéztük, hogyan sikerült a menőbb márkáknál.


F&F

Megnézem
Összes kép (1)

Túrámat az egyik nagy bevásárlóközpontban lévő F&F-ben kezdem, ahol mindig jó árban adják a színes-divatos ruhákat. Alaposan felpakolva mentem a hatalmas, akadálymentesített próbafülkékhez, és nem találkoztam sem eladónővel, sem csipogóval ellátott számlálóval. Itt a néha nehezen helyre cibálható függönyök helyett könnyen záródó ajtókat szereltek fel.

A fülkében lévő hatalmas szék messze a legkényelmesebbnek bizonyult az összes közül, egy ilyen világos és tiszta próbaszobában pedig öröm öltözködni.

Az egyetlen negatívum, hogy a nem megfelelő darabokat saját magunknak kell visszaakasztani a helyükre – ez pedig sok ruhával bajos.

10/9

Camaïeu

Megnézem
Összes kép (1)

Az egyik legkellemesebben dizájnolt próbaszobával itt találkoztam, és a fülkék berendezése is szinte tökéletesnek tűnt egészen addig, amíg el nem húztam a függönyt: csupán két darab akasztó és egy vékony ezüst kapaszkodórúd díszelgett a fülkében, ami tetejébe nagyon poros is volt. A tükröt talán már napok óta nem tisztították le, mert ujjlenyomatok borították, a fülke oldalain pedig cellux- és egyéb ragasztónyomok virítottak.

A padló szép volt, és a ruhákat sem kellett visszavinnem a helyükre – a megmaradt daraboknak külön fogast tartottak fenn. Pluszpont azért, mert az eladólány nem akaszkodott rám, és nem akart rábeszélni még erre-arra.

10/6

Tally Weijl

Megnézem
Összes kép (1)

A “nyuszis” üzlet tele van csillogó-villogó, színes ruhákkal, ám ez a vidám hangulat a próbaszobájukban egyáltalán nem mutatkozik meg.

Fekete falak, függönyök és fülkék – csupán az egyik sarokban lévő kis pislákoló lámpa segítette a ruhacserémet: esélyem sem volt, hogy normálisan lássam magamat a tükörben, ami nagyon maszatos volt. Egy pink retro széket és két darab akasztót találtam a függöny mögött – próbafülke nemcsak kicsi volt, hanem annyira poros is, hogy valaki még írt is valamit az ujjával a porba.

A próbám közben az eladó megtudakolta, jó lett-e a kiválasztott ruha. Ízlés dolga, hogy ez kinek zavaró és ki az, aki figyelmességnek tekinti. Engem inkább zavart.

10/4

Charles Vögele

Megnézem
Összes kép (1)

A svájci Vögele próbafülkéjével abszolút meg voltam elégedve – nem kellett sorban állnom, a kiválasztott darabokat sem nézték át, és számlálót sem kaptam. Külön öröm, hogy a próbafülkék előtti részben kényelmes foteleket helyeztek el, vagyis ha valaki épp elkísért volna vásárolni, nem kellett ácsorognia, míg én próbálok.

A függöny mögötti részt tiszta, szép és tágas, bár csak két darab akasztó volt felszerelve, és itt is felhívták a figyelmemet a lopással járó következményekre – ám a jó megvilágítás, a hatalmas tér és a dizájn nagyrészt kárpótolt ezekért.

Távozásomkor egy hosszú ruhaállványra felakaszthattam a nem megfelelő ruhákat, és örömmel konstatáltam, hogy ezúttal megint egy elsőrangú próbafülkére találtam.

10/9

Promod

Megnézem
Összes kép (1)

A francia ruhákat gyártó Promodnál viszont cseppet sem indult jól a helyzet: még oda sem értem a próbafülkékhez, már egy sípolóval ellátott számot nyomtak a kezembe. Sípoló a ruhaszámlálón is? Fura.

Akkor ért némi meglepetés, amikor le akartam ülni – szék ugyanis nem minden Promod-üzletben van a fülkékhez. Ez kellemetlen, ha az ember cipőt, nadrágot szeretne felvenni – az akadálymentesítésről nem is beszélve. A próbafülkében négy darab akasztót, egy kis fehér polcot, valamint egy hosszú ezüst kapaszkodórudat felszereltek ugyan, ám ez olyan gyengének tűnt, hogy nem igazán mertem rátámaszkodni.

A fényviszonyok ruhapróba helyett egy romantikus estéhez passzoltak inkább: félsötétben úszott az egész próbaszoba, nem csak az én fülkém. Bár összességében tiszta és pormentes körülmények között próbálhattam, szék nélkül azonban eléggé megküzdöttem a dologgal – a dizájn miatt mégis kaptak egy pluszpontot.

10/6

Háda

Megnézem
Összes kép (1)

Second hand üzlet lévén nem sokat vártam a próbafülkétől és az üzlet tisztaságától, és így, hogy tudtam, mire vállalkozom, nem is csalódtam.

A belépésem után azonnal megpillantottam a próbaszobánál kígyózó hatalmas sort. Nem nagyon volt időm körülnézni, ezért csak pár darab ruhát vittem be magammal, ám ezzel egyedül voltam: hatalmas zsákokkal és bevásárlókosarakkal álltak sorba a lelkes vásárlók – 15 percet kellett várnom, mire behúzhattam magam mögött a függönyt.

A fülkét porcicák lepték, a tükör torz volt és maszatos, és a függönyt sem akasztották fel rendesen a tartójára. Bár egy széket legalább elhelyeztek itt – a koszos padló miatt azonban nem mertem levenni a cipőmet. A világítás viszonylag gyengének tűnt, de azzal tudtam a legkevesebbet törődni, ugyanis a por miatt állandóan tüsszögtem.

A próbaszobánál egy eladólány számolgatta a darabokat és osztotta a kis számmal ellátott cetliket, majd ugyanezt megcsinálta kifelé menet is – persze nekem kellett felakasztani a ruhákat. Hiába nagyon jó üzlet a Háda, a kedvezményes árakért cserébe a legporosabb és legkényelmetlenebb próbában volt itt részem.

10/3

Takko

Megnézem
Összes kép (1)

Bár a Takkónál nem kellett sorban állnom és ruhaszámlálót sem kaptam, minden szabad felületen felhívták a figyelmemet arra, hogy a ruhákat lopásgátlókkal szerelték fel.

A szürke függöny mögött egy parányi kis széket helyeztek el, és négy darab akasztót. A padlószőnyeg eléggé szemetes volt – mindenhol cetlik és árcédulák hevertek, ám a tükör tisztaságával és a fényviszonyokkal nem volt gond.

A távozásom után mégsem éreztem elégedettnek magam: a próbafülke nagyon kicsi volt, a legkisebb azok közül, amiket teszteltem. Ráadásul hiába álldogált több eladólány az állványok között, a nem megfelelő ruhát mégis nekem kellett visszavinnem a helyére.

10/5

H&M

Megnézem
Összes kép (1)

5 perc várakozás után jutottam be a próbafülkébe – nem kaptam ruhaszámlálót és eladóval sem találkoztam a sorban állásom alatt.

A fülkém nagy és tágas volt – maximálisan akadálymentesítve, ugyanis egy külön részt tartottak fenn a mozgáskorlátozottaknak és a babakocsival vásárlóknak! A függöny mögött két darab, teljes alakot mutató tükröt is felszereltek: az egyikben elölről, a másikban hátulról láttam magam, és ez utóbbit még forgatni is lehetett. Így lehet tökélesen ellenőrizni, hogyan feszül az ember hátsóján az a farmer. Emellett nyolc darab akasztó és egy shopping bag könnyítette a dolgomat.

A világítás tökéletesnek bizonyult, viszont pormacskák tucatjai hevertek a padlón. A tükör azonban tiszta volt, és a nem megfelelő ruhát kényelmesen visszaakaszthattam a próbaszoba végén álló fogasokra.

Összességében nagyon meg voltam elégedve, csak egy kis porszívózást hiányoltam.

10/8

Zara

Megnézem
Összes kép (1)

A leárazás-szezon végén tértem be az üzletbe, de még így is hatalmas tömeg nyüzsgött. Sok ruhával felpakolva érkeztem meg a próbaszobába, ahová a férfiakat nem engedik be – egy számukra külön fenntartott kanapén várakoztak türelmesen.

Az eladólányok egy hatalmas pult mögött átnézték a próbálni való darabjaimat és ruhaszámlálót is kaptam. Biztonság a köbön! Ezek után térhettem be a 14 darab nagy és jól megvilágított próbafülke egyikébe, ám amint elhúztam a függönyt, hatalmas rendetlenség fogadott., az előző ruhapróbálók vállfái és fogasai szanaszét hevertek a padlón és a széken is.

Miután gyorsan kitakarítottam, megvolt a ruhapróba is, és ami nem kellett, lerakhattam a próbafülkéknél lévő pultra.

10/7

Women’s Secret

Megnézem
Összes kép (1)

Úgy döntöttem, hogy egy fehérneműüzlet öltözőit is szemügyre veszem – a helyzet az, hogy másra számítottam.

Pár perc sorban állás után kaptam egy ruhaszámlálót, és bemehettem az egyik félsötét fülkébe. Már a 3 méteres függöny elhúzásával is kínlódtam pár percet, ám ekkor jött elő egy másik, gyakori hiba: olyan meleg fogadott, hogy talán akkor is levetkőzök, ha nem fehérneműt próbálok.

A hőség miatt elég sietősre vettem a ruhapróbát, ám arra még maradt időm, hogy gyorsan körbenézzek: a fülke oldalfalait cipőnyomok és ragasztómaradványok borították.

Mielőtt kiléptem az üzletből, megtudtam, hogy jövő héten teljes felújítás miatt zárva lesz az üzlet – és tényleg ráfér!

10/4

Mango

Megnézem
Összes kép (1)

Sorban állás nélkül jutottam be a hatalmas öltözőszobába, ahol két eladólány fogadott – a ruháimat azonban nem nézték meg, sőt meg sem számolták.

Meglepetésemre maguk a fülkék elég kicsik és sötétek voltak, a fülke oldalait láthatóan sok kéz tapogatta össze, a padlón heverő lábtörlő pedig nagyon réginek látszott – milliónyi porszem és rojt díszelgett rajta.

Mielőtt kijöttem a fülkéből, egy idősebb házaspár szerette volna az öltözőben megnézni, hogyan áll unokájukon a kiválasztott ruha – a bácsit persze itt sem engedték be, holott alig lézengtek más vevők a vásárlótérben.

10/6

Orsay

Megnézem
Összes kép (1)

Az üzletben rengetegen nézelődtek és válogattak, sorban állnom mégsem kellett – a ruhákat azért itt is megszámolták, és itt is adtak egy csipogóval ellátott számlálót a kezembe.

A pink színű függöny mögött egy parányi próbafülke várt – a világítás pedig nem túl szerencsés, pirosas színű volt. Az akasztók kicsit furcsának tűntek: bár volt belőlük négy darab, ebből kettőt a derekam magasságában helyeztek el, a másik kettőt pedig úgy 2 méter magasan – fogalmam sincs, hogy erre miért volt szükség, amikor egymás mellé is tehették volna őket.

A tisztasággal nem volt gond, de a helyszűke miatt nem ez volt a legkényelmesebb próbám.

10/5

Reserved

Megnézem
Összes kép (1)

Fennakadás nélkül bejutottam a fülkébe, mivel senki sem állta az utamat. Csupán egy szabad fülkét találtam, úgyhogy gyorsan be is léptem és munkához láttam.

Egyből feltűnt a szerencsétlen, neonos világítás, és egy másik dolog is zavart egy kicsit: az egész függöny tele volt rojtokkal, porcicákkal és kosszal – ezt pedig az eladóknak illett volna észrevenniük, tekintve, hogy az egész próbaszoba fekete volt.

A fülkémet mindezek ellenére elég tágasnak találtam és sok akasztót szereltek fel benne. Könnyen tökéletessé lehetne tenni a helyszínt – egy lámpacsere és egy kiadós takarítás után.

10/6

Marks & Spencer

Megnézem
Összes kép (1)

Az angol üzletben két külön próbaszobát tartanak fenn: egyet a nőknek, egyet a férfiaknak. A vásárlásomat egy piros kosárka segítette, amit egy kedves eladónő adott oda egyből a belépésem után.

Kis idő múlva egy sorttal léptem be a rendkívül tágas és világos a fülkébe. Ruhaszámlálót nem kaptam, és különböző biztonsági előírásoktól hemzsegő táblákat, matricákat sem láttam. A fülkében egy rózsaszín szék és három darab fogas volt felszerelve – pornak, szemétnek pedig nyomát sem láttam az egész üzletben.

A nem megfelelő darabokat a próbaszoba végén lévő fogasra akaszthattam. Ezek után nagyon meg voltam elégedve és örültem, hogy a tesztet egy ilyen jó próbafülkével zárhattam.

10/9

Eredményhirdetés

Az egynapos teszt során a legporosabb fülkét a Hádában és a Tally Weijlben találtam, a legdizájnosabb próbaszobák pedig egyértelműen a Promod és a Camaïeu üzletében voltak. A terepszemle alapján úgy tűnik, a legjobb öltözői a H&M-nek, az F&F-nek és a Marks & Spencernek vannak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top