nlc.hu
Öltözködjünk
Testek az üveg mögött – nagy kirakatibaba-körkép

Testek az üveg mögött – nagy kirakatibaba-körkép

Mennyire hasonlítanak ránk, valódi nőkre a kirakati babák? Benéztünk tíz, találomra kiválasztott üzlet kirakatába. Alien-fejekre és gazellalábakra felkészülni!

Promod

A Promod modelljei, mondhatni, a minimál stílust képviselik. Kicsit még áttetszőek is, mintha azt akarnák sugallni: szinte itt sem vagyunk. Talán ezért, talán másért, de nem igazán hasonlítanak egy hús-vér nőre: magasságuk túltesz egy férfién, a karjaik szinte pálcikák, a lábaik pedig a “tight gap” irányzatnak megfelelően nem érnek össze középen. Mindez annak fényében is érdekes, hogy a márka kínálatában általában a legkisebb méret is nagy egy XS-es vagy S-es konfekcióméretű nőre, vagyis eléggé adná magát, hogy a kirakati bábuik valamivel teltebbek legyenek. Akkor talán rajtuk sem lógnának ilyen szomorkásan a ruhák.

Testek az üveg mögött - nagy kirakati baba körkép

 Marks & Spencer

Az üzlet kirakatában két méternél is magasabb, fekete színű, Alien-fejű babák fogadnak, arcukat kissé elfordítva, mintha maguk sem szívesen látnák, hogy néznek ki. Melleik helyén két jelképes kis pattanás, csípőbőségük nagyjából olyan, mint egy tizenkét éves kislányé. Egyedül talán a vádlijuk az, ami viszonylag valósághűnek tűnik. De ez a csámpás lábtartás igazán kimehetne már a divatból!

 Testek az üveg mögött - nagy kirakati baba körkép

H&M

Ha a H&M kirakati bábui életre kelnének, rögtön mehetnének is kifutói modellnek, hiszen a méreteik, alkatuk annak megfelelő. Egy átlagos alkatú nőre viszont annál kevésbé hasonlítanak, ami megint csak furcsa, hiszen ebből az üzletből sem csak a modellalkatú csajok tudnak felöltözni, ám ez a nagyon dicséretes tény a kirakatból egészen biztosan nem derül ki.

Testek az üveg mögött - nagy kirakati baba körkép

 Camaïeu

Szép, kidolgozott babákkal találkozni ennek az üzletnek a kirakatában, és az eddigi felhozatalból ezek tűnnek a leginkább életszerűnek is. Frufrus, rövid hajuk és szemöldökük íve szálanként formázva, de a szemüket, az orrukat és az ajkukat sem spórolták le. Bár a bábuk nyaka feltűnően hosszú, a sípcsontjuk és a testük íves részei nagyon valódinak tűnnek. A magas és vékony testalkat itt arányaiban nem annyira szembeötlő.

Testek az üveg mögött - nagy kirakati baba körkép

 Takko

A kirakatban elhelyezett próbababák között találtam férfi-, női és gyermekváltozatot is, a két utóbbi erősen nyújtott benyomást kelt. A 178 centim ellenére bőven fel kell néznem a babák arcára, amelyeknek itt is hihetetlenül hosszú a nyakuk – majdnem dupla akkora, mint egy átlagos emberé. A modellek arca és kézfeje elnagyolt, de szépen megformázott, ám mellbőség tekintetében ezek a bábuk sincsenek túlságosan “eleresztve”.

Testek az üveg mögött - nagy kirakati baba körkép

 Invázió

Az üzlet kirakatában parókás, sminkelt babák fogadnak. Bár ezek a bábuk is nagyon vékonyak, az összhatás alapvetően természetes. Hatalmas pluszpont jár azért, hogy többféle bőrszínű modellt is beválogattak. Már csak azon kellene dolgozni, hogy többféle testalkatú bábu is kikerülhessen.

Testek az üveg mögött - nagy kirakati baba körkép

 Reserved

Az első, amit meglátni a bolt kirakatában, az a sok-sok arctalan ufófej, melyek ebben az éles  megvilágításban elvonják a figyelmet a ruhákról. Testalkatuk viszont inkább hasonlít egy valódi emberére, mint egy földönkívüli formájára, hiszen középméretű, M-es ruhákkal öltöztették fel őket, s a magasságuk is rendben van. Jól megformált végtagokkal, változatosan pózolnak.

Testek az üveg mögött - nagy kirakati baba körkép

 Triumph

Az eddigi tapasztalataim alapján arra számítottam, hogy extra vékony babákat fogok látni a fehérneműbolt kirakatában, és nem tévedtem. Itt is gazellalábakkal próbálják vonzóbbá tenni az árut, ám a modellek dekoltázsa kimondottan hervasztó látványt nyújt. Igencsak elfért volna rajtuk a push-up melltartó, már ha a testük rugalmas anyagból lenne. Így viszont az a megoldás maradt, hogy a lehető legkisebb méretű fehérneműket választották ki rájuk. Pozitívum, hogy a babák arca és haja szépen megfestett, és a bordáik sem látszanak ki.

Testek az üveg mögött - nagy kirakati baba körkép

 Orsay

Az üzlet kirakatában tombol a retró. Ezek a parókás, műszempillás kirakati bábuk akár a Szivárvány Áruház kirakatában is megállták volna a helyüket a nyolcvanas években. Őrület, még a fülük is ki van fúrva! Ám nemcsak a fejüket, de a testüket is egészen valósághű módon formálták meg: 36-38-as méret közé saccolom a rajtuk lévő ruhákat. 

Testek az üveg mögött - nagy kirakati baba körkép

 Vögele

Egy fej nélküli család fogad az üzlet kirakatában. Az első sokk után következik a második, a gyerekbábuk ugyanis olyan véznák, hogy a testük leginkább egy újszülöttére hasonlít – ezt ellensúlyozná drasztikusan megnyújtott lábuk, ami viszont nem javít az összképen. A két felnőtt modell alkata nagyon hasonlít egy valódi emberéhez. A nő modellnek rendes csípője, csinos lábai vannak, a melle viszont lehetne valamivel formásabb.

Testek az üveg mögött - nagy kirakati baba körkép

Tíz üzlet kirakatát néztem meg, és sehol nem találkoztam igazán formás kirakati babákkal, ami bizony lelombozó. Persze, legyenek vékonyak is, ahogy a való életben is léteznek vékony nők. De mellettük még ott vannak az átlagosak, a formásak, a teltek, akik ugyanúgy járnak ruhát vásárolni, ugyanúgy benéznek a kirakatba, és talán ugyanúgy vágynak rá, hogy reprezentálva legyenek… Legalább azoktól az üzletektől, ahol egyébként árulnak 40-42-es vagy nagyobb méretű ruhákat is, elvárható lenne, hogy ezt a kirakati bábuk alkata is tükrözze.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top