nlc.hu
Öltözködjünk
Plus size-nak számít a normál méret?

Plus size-nak számít a normál méret?

A világ vezető (fehérnemű) márkáinak új trendje egy Photoshop nélküli, normál méretű világot vetít előre. Ilyen hullám volt már egyszer-kétszer, és most úgy tűnik, harmadszor is utat tört magának. Ám most az is kiderült, hogyan vélekednek erről a divattervezők.

Vezető modellek szólalnak meg, akik már nem annyira aktívak, de komoly sikerekkel a hátuk mögött megtehetik, hogy elmondják hiteles vagy legalábbis őszintének beállított véleményüket, mely szerint a divattervezők megpróbálják azt a látszatot kelteni, hogy képesek szépnek és értékesnek látni egy valódi méretű nőt. Persze mindez csak egy újabb reklám. Nem is lehet más egy olyan világban, mely nem szól másról, csak a pénzről és csillogásról.

Azért az egyik divattervezőnek sikerült elszólnia magát egy interjúban az alig két napja világ elé tárt kampányuk kapcsán, melyben azt hirdetik, hogy minél többféle méretű/formájú nő számára szélesítik fehérnemű-kínálatukat. A 38-as méretű és kilenc éve a divatvilágban dolgozó modellről azt mondta, hogy ő bizony plus size méretű. Persze mindenki megbotránkozott, holott tudni lehet, hogy ma a divatipar csak és kizárólag 0-s méretű lányokkal dolgozik együtt. Egy olyan embertől, aki csak filigrán, alultáplált nőkkel veszi körbe magát, nem is vehető ez annyira zokon. Ennél sokkal durvább volt egy másik ősrégi francia márka divattervezőjének kijelentése, aki szó szerint ledagadtozta az egyik legutolsó James Bond-dalt éneklő előadónőt.

Plus size-nak számít a normál méret?

Véleményük nem csupán a divatvilágban dolgozókról kemény, és lássuk be, ott olykor jogos (elvégre a modellek munkája a testük karbantartása az aktuális igények szerint), hanem olyan emberekre is kihat, akiknek aztán végképp semmi közük ehhez az iparághoz. Mindenesetre most megint beindult valami, ami arról szól, hogy egy kicsit kiszolgálják emberek igényét és lenyugtassák a kedélyeket. Hogy úgy tűnjön, a divatvilág fejet hajt az originál test és szépség előtt. Persze, mivel akkora ellenállást váltott ki a tökéletes testről szóló kampány, igazából csak annyit tettek, hogy meglovagolták azt a hullámot, amely most az igazi méretű és kinézetű nőket élteti. Tisztában vannak vele ők is, és talán mi is legbelül, hogy ez a törekvés még mindig nem az, mint amit annyira szeretnénk… A teljes cikket a Mystique blogon találod!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top