Öltözködjünk

Hogyan öltözz kismamaként és szülés után?

Így öltözködj csinosan a babás hónapok alatt és után is, egyetlen ruhatárral!

A terhesség alatt viselt szetteket és a kezdeti babázós időszak szettjeit én annyira nem választanám külön, egyrészt azért, mert sok kismamán ilyenkor még ott van az a néhány kiló felesleg, és a kényelem nálam elsődleges szempont, másrészt pedig látni fogjátok, hogy ezek az outfitek mindkét esetben megállják a helyüket..

Amire tisztán emlékszem, hogy a kismamaboltokat messziről elkerültem, mindössze egyetlen darab volt, amit ilyen részlegen vásároltam, egy farmernadrág, mert ezt nem tudtam és nem is szerettem volna mással helyettesíteni. Ezen kívül szerintem egyetlen esetben vehetjük hasznát ezeknek az üzleteknek, mégpedig akkor, ha a várandósság utolsó hónapjaiban is dolgozunk, és nem szeretnénk eltérni a szigorú dress code-tól. Minden egyéb esetben csak a fantáziánk szab határt a különböző összeállításoknak.

A legnagyobb hiba ebben az időszakban belepréselni magunkat a régi darabokba. Szülés után én is próbálkoztam hasonlóval, ennek pedig általában az lett a vége, hogy az egész szekrényem tartalma szanaszét hevert körülöttem, én pedig kétségbeesetten mormoltam magam elé, hogy “nem jön rám semmi seeeem”. Egy kis odafigyeléssel elég egy új ruhatárral bővülni, amivel nem kevés pénzt és energiát tudtok megspórolni!

Hogyan öltözz kismamaként és szülés után?
Hogyan öltözz kismamaként és szülés után?
Hogyan öltözz kismamaként és szülés után?

Még több inspiráció a Wonder Woman blogon!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top