Öltözködjünk

Tervezők, akik anyák, anyák, akik tervezők

Édesanyákkal beszélgettünk, akik elismertek a szakmájukban. Három tehetséges magyar tervező: Kármán Orsolya, a Karman Jewelry ékszerek alkotója, Illéssy Lenke, az Ille-Olla ruhamárka tervezője és Kádár-Fűzi Réka, a Folentadesign tervezője mesélt arról, hogyan sikerül a karrier és az anyaszerep között megtalálnia az egyensúlyt.

Mióta foglalkoztok tervezéssel?

Orsi: Első emlékeim kamaszkoromból vannak, rengeteg saját kreációt készítettem, amikkel leginkább családtagjaimat és barátnőimet leptem meg. Imádtam bújni a különböző magazinok divatanyagait, ezekből inspirálódva születtek meg az első szárnypróbálgatásaim. Komolyan pár éve foglalkozom ékszertervezéssel, eredeti szakmámat tekintve tervezőgrafikus vagyok. A MOME Vizuális Kommunikáció szakán végeztem, majd nemzetközi reklámügynökségeknél dolgoztam art directorként.  2012-ben döntöttem úgy, hogy megalapítom a Karman Jewelryt, azóta tudatosan építem a márkát és igyekszem folyamatosan megújuló, izgalmas kollekciókkal előrukkolni.

Lenke: 16 éves korom óta foglalkoztatott a gondolat, hogy ruhakészítő szeretnék lenni. 2007-ben diplomáztam a MOMÉ–n, textilszakon. Az Ille-Olla márkát 2009-ben indítottam el. Először kismamaruházattal foglalkoztam, majd 2011-ben profilváltás történt: kabátokra váltottam, sajátos stílussal és egy tervezőprogrammal, ahol a vásárló saját ízlésére igazíthatja az Ille-Olla kabátot.

Réka: Mindig is fontos szerepet játszott az életemben a tervezés. Éveken keresztül festettem. Voltak kiállításaim országszerte, később volt alkalmam mesekönyvet is illusztrálni. Ékszertervezéssel kislányom születése után kezdtem el komolyabban foglalkozni. A rengeteg lehetőség közül igyekeztem olyan anyagot és technikát választani, amiben több lehetőség rejlik, így döntöttem végül is a zsinór mellett.

Megnézem
Összes kép (1)

Mindhárman kisgyerekes anyukák vagytok, pontosan mennyi idősek a gyerkőcök?

Orsi: Egy csodás kislányom van, Johanna babánk most 11 hónapos.

Lenke: Nekem két fiam, Domonkos 2 és fél éves, Ágoston 5 hónapos.

Réka: Két gyermekem van, a kisfiam, Dominik 6 éves, a kislányom, Zoé pedig 2 éves.

Saját vállalkozásotok van. Több dolgot is ti csináltok: tervezés, beszerzés, készítés, showroom működtetése, webshop-üzemeltetés… Hogyan lehet ezt összeegyeztetni az anyai teendőkkel?

Orsi: Az ékszertervezéssel kapcsolatos összes teendőt egyelőre egyedül viszem. Jojo érkezése előtt már érezhető volt, hogy szükséges lesz egy lépéssel feljebb lépni, aminek talán majd most jön el az ideje. Nyilván a tervezéstől a gyártásig fontos, hogy a prototípusok elkészítése saját kezűleg történjen, azonban már tisztán látom azokat a részfeladatokat, amiknek kiosztásával még gyorsabbá és hatékonyabbá tudnám tenni a kivitelezést. Ami az időbeosztásomat illeti, napközben igyekszem maximálisan a babára koncentrálni. Az együtt töltött minőségi idő most a legfontosabb és, hogy megéljem az anyaság minden szépségét! Ebből adódóan az alkotással töltött periódus az esti-éjszakai órákra koncentrálódik. Mivel világ életemben bagoly típus voltam, a csendes elvonulás és nyugodt tervezési folyamat nekem mindig is ezt a napszakot jelentette. Számos csodás segítségem van. Elsősorban a férjem, aki igazi lelki társam, szeretetére és támogatására mindig számíthatok. A nagyi és apukám is rengeteget segítenek. Cakó Kinga barátnőm pedig alkotótársamként játszik fontos szerepet az életemben.

Lenke: Összeegyeztetni úgy lehet, hogy szereted, amit csinálsz. A szenvedélyed, és csinálni akarod. Ha ez megvan, akkor a többit megoldod, vagy megoldódik. Nekem az Ille-Olla az első gyermekem, belőlem indult, nevelem, alakítom, növelem, etetem. A gyermekeim is a vállalkozásom részesei lettek. Kicsi koruktól jönnek velem tárgyalni, nagykereskedésekbe, varrónőköz. Ezt legtöbbször mindenki nagyon élvezi így, bár az is igaz, hogy sokszor megnehezíti a munkavégzést. A másik fontos tényező: hogy mennyire megértőek, akikkel együtt dolgozunk. Fő munkatársam az ikertestvérem, Kata, akivel remekül kiegészítjük egymást, benne maximálisan megbízom. Ő viszi a cég ügyeit, irányítását, marketingjét, az értékesítést. A férjemre és szülőkre, családtagokra is számíthatok, ők is sokat segítenek. A barátnőimmel közösen is csinálunk magunknak egy gyereknapközit. Egy meghatározott napon mindig más anyuka vigyáz 3-4 gyerekre, így szerzünk magunknak némi munkaidőt, vagy éppen egy kis szusszanásnyi szabadidőt.

Réka: A vállalkozásom szinte már családi vállalkozássá nőtte ki magát, mindenki kiveszi a részét a feladatokból. Az ékszerek gyártását egyedül viszem, viszont az anyagok beszerzése, partnerekkel való kapcsolattartás a férjemre hárul. A gyerekek mellett elég feszített időbeosztásom van, igyekszem minden területen megállni a helyem. Jelenleg itthon vagyok a 2 éves kislányommal, ezért napközben minimális időt tudok a márkámra fordítani, nálam így a munka este kezdődik.

Megnézem
Összes kép (1)

Szakmailag megváltoztatott benneteket az anyává válás?

Orsi: Az anyaság számos dologhoz való hozzáállásomat megváltoztatta. Szerintem ez egy természetes folyamat. A praktikusság lépett az elsődleges helyre, hiszen ezzel időt takarítok meg, amit Jojo felé fordíthatok. Szakmai szempontból azonban ragaszkodom az elképzeléseimhez, legújabb Bloom Sense kollekcióm minden egyes darabja egyedi elkészítést igényel, baba és időbeosztás szempontjából kevésbé praktikus, viszont gyönyörű.

Lenke: A variálhatóság, praktikusság, funkcionalitás és kényelem mindig is foglalkoztatott, és ebbből a szemszögből terveztem a ruhákat, kabátokat a design szemlélet mellett. Az Ille-Olla kabátokat, ruhákat jellemző nagy zsebek például kifejezetten praktikusak, mindent elnyelnek: cumit, kulcsot, kisautót, zsepit, cumisüveget, rágcsit, stb. Kismamadivattal korábban foglalkoztam, amiért Formatervezési díjat is kaptam. Így annyira nem volt idegen tőlem a téma, csak azáltal, hogy én is anya lettem, át tudtam érezni, és jobban meg tudtam érteni azt, amit korábban vásárlói visszajelzésként kaptam. Amikor vártam Domát, az Ille-Olla kabátom nekem is szűk lett, illetve megkeresett egy lelkes vásárlónk, akinek meg volt kabátja, de lett egy babája, akit magán szerette volna hordani. Így született meg a soft shell nőies esőkabátunkhoz a kismama- és hordozóbetét. Így a kabátjainkat minden állapotban lehet hordani.

Réka: Anyai mivoltomnak köszönhetően igyekszem gyerekbarát “gyerekálló” ékszereket készíteni. Nálunk a kislányom a nagy tesztelő, ha az ő kezébe ékszer kerül, és kibírja a terhelést, akkor átment a vizsgán.

Megnézem
Összes kép (1)

Hatással vannak a gyerekek a tervezői munkátokra?

Orsi: Biztos vagyok benne, hogy tudat alatt a kislányom már most is hatással van a tervezői munkámra. Tudatosan még nem illesztettem be saját alkotói folyamatomba. El tudom képzelni, hogy inspirálnak majd az első kis rajzai, esetleg a színhasználata, a különböző anyagok, amiket megérint, felfedez, amikre rácsodálkozik. Ezeket talán majd be tudom építeni a kollekcióimba, amivel egy újabb irány indul majd.

Lenke: A szabásmintákra mindenképpen: Doma előszeretettel tervez együtt velem, így a szabásminták gyönyörű gyerekrajzosak, a varrónők nem kis fejfájására. A tervezői munkámra jelenleg kevésbé vannak hatással, viszont a munkámra igen: sokkal összeszedettebben, hatékonyabban ülök le dolgozni, jobban beosztom az időm.

Réka: Többször is játszottam már a gondolattal, hogy létrehozzak egy anya-lánya kollekciót. Itthoni tapasztalataim is folyamatosan arra ösztönöznek, hogy lenne rá kereslet. Mivel gyerekek mellet kezdtem el ékszertervezéssel foglalkozni, ezért folyamatosan hatással vannak rám. Színek tekintetében gyakran merítek ihletet egy-egy aktuális meséből.

Hivatásotok választásában volt némi szülői ráhatás?

Orsi: Én egy csodálatos, kreatív családban nőttem fel, teljes mértékben beleszülettem ebbe a szférába. A szüleim, alkotó emberek lévén, tehetséggel is megajándékoztak, amiből egész életemben építkezhettem. A képzőművészet és a zene meghatározta a gyermekkoromat. Édesanyám csodás selymeket festett, gyönyörűen rajzolt. Édesapám szintén, a zenei jártassága és ütőhangszerekhez való vonzódása szintén meghatározó volt. Gyermekkoromban pontosan ugyanazt láttam magam körül, amit most Johanna baba láthat belőlem – örömteli, felszabadult alkotómunkát és kiteljesedést..

Megnézem
Összes kép (1)

Lenke: A családomnak semmi köze a divattervezéshez, de még anno, mikor elkezdtem, a vállalkozói léthez sem volt. Dédmamám varrt a megélhetésért, megmutatta, megtanította nekem is. Nagyon megtetszett, ahogy hajtja a Singer gépét, és ahogy egyszer csak az anyagdarabokból egy ruha előállt. Az ő hatására varrónő akartam lenni, de a szüleim azt mondták, hogy oké az irány, ha ezt akarod, csak vigyük akkor tovább, mert ugye egyetemet végezni szükségeltetik mifelénk. Így jutottam el a MOME divattervező szakára.

Réka: Sajnos a családban nincs olyan személy, akinek hasonló hivatása lenne. Ezért jóval hosszabb ideig tart a tanulási folyamat ezen a téren. Csak magamra számíthatok.

Szeretnétek, hogy majd később a gyermekeitek vigyék tovább azt, amit most ti csináltok?

Orsi: Örömmel töltene el, ha ezen a területen jól érezné magát, hiszen tudom, micsoda ajándék az önfeledt alkotás. Boldog és kiegyensúlyozott emberkét szeretnénk nevelni, akit a saját döntései határoznak meg, és akinek a választás lehetőségét szeretnénk megadni.

Lenke: Azt szeretném, hogy a gyermekeim azt csinálják, amit ők szeretnek, azok legyenek, amik ők akarnak lenni. Visszagondolva, most nekem is gyerekkori álmom teljesül: mindig izgatott, érdekelt az alkotás, az anyag és annak megmunkálása, formaadása.

Réka: Nem zárom ki a lehetőséget, hogy később gyermekeim az én példámat kövessék. Ha rajtam múlik, én támogatni fogom őket, hiszen nincs is annál szebb dolog, mint amikor az ember azt csinálhatja, amit szeret.

Folentadesign
Folentadesign

Anyaság és karrier az NLC-n

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top