nlc.hu
Öltözködjünk
Ne takargasd magad! – 9 plus size öltözködési tipp nyárra

Ne takargasd magad! – 9 plus size öltözködési tipp nyárra

Itt az ideje, hogy az eddig jól megszokott plus size öltözködésre fittyet hányjunk, és megmutassuk, amink van, akkor is, ha kicsivel több kilóval élünk, mint nullás nő társaink.

Mindenki abból főzzön, amije van. Kár is azon szomorkodni, hogy esetleg felkúszott pár kiló, vagy sosem ment le, hanem világéletünkben a molett kategóriába tartoztunk. Még inkább kár lenne egész nyáron leplekben és feketében járni, még akkor is, ha ezt sugallják a nagyobb méretű ruhák gyártói. Azok a ruhák szinte felszólítják a nőket, hogy akik nem férnek a konfekcióméretekbe, takarják el, szégyelljék a testüket. Ennyi erővel ki is írhatnánk a homlokunkra, hogy “a nyugalom megzavarására alkalmas női test közeledik”.

Szerencsére azonban az új trend szembemegy ezzel a nézettel. Ahogy egyre több plus size modell tesz szert hírnévre és áll ki a molettek mellett, úgy készülnek egyre inkább olyan ruhák is nagy méretben, amelyek már sokkal inkább szólnak a divatról, nem pedig saját magunk és a testünk leplezéséről. A pozitív testkép és az önelfogadás a ruháinkon keresztül mutatható meg a legjobban a külvilágnak: érezzük jól magunkat a bőrünkben, és vegyünk fel bármit, amihez kedvünk szottyan.

1. Viselj sortot, mindegy, mekkora a combod

A sortok mostoha módon száműzöttek egy molett nő ruhatárában, rejtegeti a combját a legtöbbünk, és inkább farmert hord 40 fokban is, mert az összetart. Tess Holliday sosem tenne ilyet, ő arra buzdít, hogy ne süljünk meg a pluszkilóink miatt, inkább húzzunk sortot.

Ne takargasd magad! - 9 plus size öltözködési tipp a nyárra

2. Vegyél fel ujjatlan felsőket

Túl sokszor hallottuk már, hogy az átlagosnál vastagabb felkart ne mutogassuk, mert nem szép látvány. Csakhogy a névtelen, nemtelen tömeg miatt miért kellene nekünk hosszú ujjúban mászkálni nagy melegben? Felejtsd el ezt a szabályt, és nyugodt szívvel viselj szépséges ujjatlanokat.

Ne takargasd magad! - 9 plus size öltözködési tipp a nyárra

3. Dobj ki minden feketét

A fekete slankít, azt mondták már kamaszkorunkban is, amióta pedig a plus size kategóriában vagyunk, nagyjából mindenünk fekete. Ezeket a ruhákat viselni az augusztusi hőségben majd kifejezetten rossz ötlet lesz, hacsak nem a hőguta a célunk. A nyár a vibráló színekről is szól, ne maradj ki belőle te sem.

Ne takargasd magad! - 9 plus size öltözködési tipp a nyárra

4. A divat nem csak a vékony nőknek való

Újabb téveszme, ami jól elterjedt a plus size nők között, hogy ragaszkodni kell az alapdarabokhoz. Mintha egy nagyobb testen csak az mutatna jól, ami már rég kipróbált darab. Pedig remekül érezheted magad akár talpig fehérben is, nem kell megkerülnöd a divatot véletlenül sem ahhoz, hogy jól nézz ki.

Ne takargasd magad! - 9 plus size öltözködési tipp a nyárra

5. Akár még haspólót is felvehetsz

Nem kell ahhoz Britney Spearsnek lenni az I’m a Slave 4 U klipjében, kockahassal, hogy haspólót vegyünk fel. Ignorálhatjuk azt a szabályt, hogy lepel mögé kell rejteni a hasunkat, ha nincs kidolgozva minden izom benne.

Ne takargasd magad! - 9 plus size öltözködési tipp a nyárra

6. Hordj nagy mintás ruhákat

Mennyire óvtak ettől minket egész plus size életünk alatt, mintha a nagy mintáktól hatszor akkorának látszanánk, mint amúgy. Nem a nagy minták az ellenségeink, hanem inkább a rossz szabású, sátor típusú ruhák.

Ne takargasd magad! - 9 plus size öltözködési tipp a nyárra

7. Ne ijedj meg a tapadós holmiktól

Úgy tűnik, hogy ha az eddigi irányelveket követnénk, akkor a plus size nők az év 365 napján fekete ágytakarókba burkolózva mászkálnának az utcán. Le a leplekkel, jöjjenek a testhez álló ruhák, amik kiemelik az alakunkat!

Ne takargasd magad! - 9 plus size öltözködési tipp a nyárra

8. Hagyd az alakformáló fehérneműket

Azt tanították nekünk, hogy húzzuk be a hasunkat és tettessük, hogy nincs is ott, ami pedig van. Emiatt beszuszakoljuk magunkat alakformáló bugyikba, olyan mell alatt kezdődő és térd alá érő borzalmakba, amikben cseppet sem kellemes és szellős létezni nyáron. Semmi szükség rá, hogy sült kolbásznak érezzük magunkat miattuk a hőségben, egyszerűbb és kényelmesebb felvállalni azt, ami van.

Ne takargasd magad! - 9 plus size öltözködési tipp a nyárra

9. Fel a bikinikkel!

Tegyünk végre pontot a fürdőruhák ügyére: ha bikinit akarsz viselni, akkor tedd, még ha nincs is olyan tested, mint Cindy Crawfordnak. Olyat válassz, amiben komfortosan érzed magad, ne az motiváljon, hogy ki mit szól majd hozzád a strandon.

Ne takargasd magad! - 9 plus size öltözködési tipp a nyárra

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top