Öltözködjünk

Ilyen volt a wedding pop-up bazár – képek

Szombaton két esküvői magazin közös szervezésében rendezték meg a 2. Wedding Pop-up Bazárt. Voltatok már hagyományos nagy esküvői kiállításon? Na, ezt ne úgy képzeljétek…

Itt a kiállítók a nagyobb standok helyett kis asztaloknál mutatták be “portékáikat”. A helyszín adta lehetőségek miatt jóval intimebb és kötetlenebb volt a hangulat, jó kis bazárélmény volt.

A divatbemutatók mellett workshopokon is részt lehetett venni és közel 40 kiállító képviseltette magát az eseményen. Közülük most három dobogós kedvencemet szeretném bemutatni nektek, de előtte egy kis kitérővel kezdem.

Brody Studios

Számomra – a kiállítókkal való találkozás mellett – a legnagyobb élményt maga a kiállítás helyszíne, a Brody Studios jelentette, mivel eddig még nem jártam a Vörösmarty utcai épületben. Amit eddig csak klubtagok látogathattak, és amúgy kiállítások és egyre többször esküvők, fotózások kedvelt helye, a rendezvény idejére megnyitotta kapuit a látogatók előtt. A fantasztikus kisugárzású, háromszintes épületben két bár és több különterem is található. Nekem nagyon bejön… Stílusos, bohém és igencsak exkluzív esküvői helyszín, ajánlom figyelmetekbe!

Ilyen volt a wedding pop-up bazár - képek

A folytatásért kattints a Panka kertje caféblogra!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése