Na jó, tudom, ez most kicsit vadul hangzik: még hogy mamutcsont! Hát nem múzeumban lenne ennek a helye? Végül is egy kihalt állatról van szó.
A helyzet azonban az, hogy a mamut egyáltalán nem ritka állat, még akkor sem, ha már 4000 éve kihalt. Szibériában a becslések szerint 150 millió mamuttetem található, és a globális felmelegedés miatt egyre könnyebb ezekhez a maradványokhoz hozzájutni. Ami korábban egész évben a hó alatt volt, az most felszínre került, ezért minden évben a rövid, pár hónapos nyár alatt több ezer “mamutvadász” indul útnak, hogy ezzel is hozzájáruljon a családi kasszához. Oroszországból jelenleg évente 60 tonna mamutcsontot juttatnak el Kínába, amely a világ legnagyobb mamutcsont-feldolgozója. Főleg ékszereket, gyöngyöket, apró szobrokat (netsuke, okimono) készítenek belőle.
Teljesen ugyanolyan!
A legjobb az egészben, hogy a mamutcsont megtévesztésig olyan, mint az elefántoké. Nagyító alatt nézve kicsit más a szerkezete, és ha UV lámpával nézik, akkor kékesebb fényű, de ezt csak az igazán “vájt szemű” szakértők veszik észre. A laikusok számára pont ugyanolyan mindkettő.
Van azonban egy óriási különbség: míg az elefántok szigorúan védett állatok, a mamut érdekeit nem védi senki, ami érthető is, hiszen egy kihalt állatról beszélünk, tehát a kereskedelmük teljesen szabályos.
Elefántcsontékszer? Kinek kell?
Évezredeken át Európában is óriási népszerűsége volt az elefántcsontnak, rengeteg ékszert, apró faragványt készítettek belőle – de míg nálunk a kereskedelme már évtizedek óta tilos, vagy erősen korlátozott, Kínában a mai napig szabadon lehet árusítani. Elsősorban azért, mert arrafelé az elefántcsontot nemes, tartós alapanyagnak tartják, és drágábban lehet eladni, mint az aranyékszereket. Több ezer elefántcsont-faragó dolgozik ma is Kínában – akik mostanság kezdenek áttérni a mamutcsont megmunkálására.
Hogyan lehet etikus egy ékszer?
A mamutcsont annyira divatos lett, hogy nemrégiben még Michelle Obama is beszerzett magának egy karkötőt és egy láncot az amerikai etikus ékszerek nagyasszonyától Monique Péantól, aki kézi munkával készít egyedi ékszereket.
Monique Péan tervező és modelljei
Ő egyébként arról híres, hogy ékszereihez csak újrahasznosított aranyat használ és legális, ausztráliai gyémántot, amihez egy csepp vér sem tapad, és ha mindez nem lenne elég korrekt, a bevétele 20 százalékát jótékonyságra fordítja. Persze ezek a nagyon környezetbarát ékszerek egyáltalán nem olcsók – egy karkötő 4000 dollár, tehát 1,2 millió forint.
Nem múzeumban lenne a helye?
A mamutcsontok tömeges begyűjtése persze felháborítja az őskori élet kutatóit, akik azt mondják, mivel a csontok ugyanúgy őrzik az információt, mint a fa évgyűrűi, minden egyes mamuttetemből rengeteg információt lehet kinyerni az állat életkörülményeiről, étrendjéről, szokásairól. Míg ha ékszer készül belőle, akkor örökre elvész a múltunk egy fontos darabja, amiből tanulhatnánk.
Mások viszont azzal érvelnek, hogy a múzeumok raktárai már így is zsúfolásig tele vannak, és a különböző expedíciók által begyűjtött mintákat évtizedek óta nem dolgozták fel. Egyszerűen sem hely, sem mód, sem idő nincs arra, hogy a még Szibéria földjében nyugvó 15 millió mamuttetemet megvizsgálják, és eltárolják. Tehát azzal, hogy ezeket másként használják fel, semmi baj nincs. Fellendíti a helyi ipart, ételt ad az ott élő családoknak, és ráadásul segít megvédeni az elefántokat.
Tényleg jó az elefántoknak?
Na, ez az ami igazán nehéz kérdés. Persze ha a világ áttér a mamutcsontra, akkor valóban nincs szükség arra, hogy elefántokat öljenek az agyarukért. De sokan attól félnek, hogy ha divatossá válik a mamutcsont, akkor az növelheti az igényt az elefántcsont iránt is, tehát valójában ez a folyamat hosszú távon csak az elefántok ártalmára lesz. Főleg mert pár évtized múlva szinte bizonyosan kiürül a szibériai “mamutraktár”.
Szerintük inkább a “növényi elefántcsont” felhasználását kellene elérni. Létezik ugyanis egy tagus nevű növény az Amazonas mentén, amelynek a magvai megtévesztésig ugyanolyanok, mint az elefántcsont. Igaz, ha ennek beindul a tömegtermelése, akkor az együtt jár az esőerdők újabb irtásával, ami megint csak kárt okoz a természetnek. Annál pedig a rég elpusztult mamutok rothadó csontjainak értelmes felhasználása talán mégiscsak jobb ötlet.
