Melania Trump Beyoncénak és Jackie Kennedynek öltözött a beiktatásra

Megyeri Nikolett | 2017. Január 21.
Hillary Clinton kedvenc tervezőjének kreációjában játszott Jackie Kennedy-imitátort Melania Trump a férje elnöki beiktatásának napján. Estére azonban már egy félig saját tervezésű ruhára váltott. Mostohalánya, Ivanka azonban többször is jelezte, hogy ki is lesz a Fehér Ház igazi stílusikonja az elkövetkezendő négy évben.

Beiktatták az Amerikai Egyesült Államok 45. és minden elődjénél narancssárgább elnökét, Donald Trumpot. Most azonban nem közvetlenül róla, hanem a feleségéről, Melania Trumpról és a lányáról, Ivankáról lesz szó, valamint azokról a ruhákról, melyeket a beiktatással kapcsolatos eseményeken viseltek.

Donald Trump megválasztása után több híres és kevésbé híres divattervező is kijelentette, hogy ő bizony nem hajlandó öltöztetni Melania Trumpot. Ezek után érdekes kérdés volt, hogy kik lesznek azok, aki viszont mégis megteszik. 

Az elnöki beiktatással kapcsolatos ünnepségsorozat első rendezvényére, az Arlingtoni Nemzeti Temetőben tett tisztelgő látogatásra, valamint a Lincoln Memorialban rendezett koncertre Melania egy alig ismert, latin-amerikai származású New York-i tervező, Norisol Ferrari katonai egyenruhák ihlette kreációját választotta. Ferrari családja Kolumbiából és Venezuelából származik, de ő már Egyesült Államokban született. Úgy nyilatkozott, hogy megtiszteltetés volt számára  Melania Trumpot öltöztetni, aki a második külföldről származó first lady lesz az amerikai történelemben. 

Eközben Ivanka…

Donald Trump idősebbik lánya, Ivanka akiről úgy tartják, hogy ő lesz az igazi first lady és az új elnöki család első számú stílusikonja, máris bizonyított. Ugyanezeken az eseményeken ugyanis a mostohaanyjáénál sokkal kreatívabb és trendibb, smaragdzöld szettben jelent meg. Egy vízesés fazonú kabátban és a hozzá illő ruhában. A szettet először több forrás is Carolina Herrerának tulajdonította, ám utóbb kiderült, hogy az Oscar de la Renta divatháztól való.

A beiktatás előestéjén rendezett vacsorán Melania Trump a libanoni Reem Acra direkt számára tervezett estélyijében jelent meg, mely félúton volt Hillary Clinton 1997-ben, Bill Clinton második beiktatásakor viselt öltözéke (erről később még szó lesz) és Beyoncé tavalyi, MET-gálás kotonruhája között. Vagyis… ez inkább háromnegyed út.

Ivanka a vacsorán is magasan felülmúlta sikkben a mostohaanyját ebben az elegánsan karakteres, fehér-fekete Oscar de la Renta estélyiben. 

A beiktatás napja

A beiktatás napjának eseményein Melania egy pasztellkék szettben kísérte férjét, mellyel egészen egyértelműen Jackie Kennedy stílusát idézte Kennedy elnök 1961-es beiktatásáról, nyilvánvalóan ez is volt a szándék. A párhuzam azonban, melyet a sajtó a két first lady között vont, széles körben felháborodást váltott ki. Sokan gondolják ugyanis úgy, hogy a modellből lett elnökfeleséget, akiről korábban még meztelen képek is megjelennek, nem is szabadna egy lapon emlegetni az ikonikus Jackie Kennedyvel.

Melaniát egyébként gyakran támadták az elmúlt hónapokban amiatt is, hogy szívesebben viseli európai tervezők kreációit, mint amerikaiakét. Ezúttal azonban ebbe nem lehetett belekötni, ugyanis ezt a ruhát a nagyon amerikai Ralph Lauren tervezte. Hogy a ruhát kapta vagy vásárolta, azt sem a tervező, sem pedig Melania Trump oldaláról nem árulták el. A szakma egyébként már korábban komoly esélyt adott arra, hogy a leendő first lady Ralph Laurent visel majd a beiktatáson. (A másik tipp egyébként Karl Lagerfeld volt, ma már tudjuk, hogy ez nem jött be.) Még úgy is, hogy a divattervező Hillary Clintont támogatta a választásokon, illetve imázsának alakítója is volt. Hillary ugyanis a kampány során több kulcsfontosságú eseményen is Lauren nadrágkosztümjeiben jelent meg. Ugyanakkor Melania Trump szintén egy Ralph Lauren kreációt viselt a választások éjszakáján.

Trump lányai, Ivanka és Tiffany összeöltöztek a beiktatásra, legalábbis színben. És nem csak egymással, de Hillary Clintonnal is. Tiffany orvosi köpenyre emlékeztető kabátja nem volt különösebben izgalmas választás. Ivanka viszont ezúttal is divatikon módjára öltözött fel, úgy, öltözékét ismét csak az Oscar de la Renta divatháztól választotta. A fehér nadrágkosztüm jelentése ugyanakkor jelen esetben túlmutat a divaton.

Ez a ruhadarab ugyanis a kampány során Hillary Clinton védjegyévé vált és egyben a női egyenjogúság szimbólumává, utalás a szüfrazsettmozgalomra is, a fehér volt ugyanis a szüfrazsettek színe. Szavazói gyakran fejezték ki fehér nadrágkosztüm viselésével a támogatásukat, kampánya idején olyan hashtagek is elterjedtek a közösségi médiában, mint a #PantSuitNation (#NadrágkosztümNemzet) vagy a #WearWhiteToVote (#Szavazz Fehérben). Hillary Clinton ráadásul Donald Trump beiktatásán is egy fehér nadrágkosztümben vett részt, melyet szintén Ralph Lauren tervezett.

Az, hogy Ivanka Trump a beiktatáson fehér nadrágkosztümöt viselt, egyfajta ígéretként is értelmezhető a “first daughter” részéről. Ez pedig az, hogy a nők – a szexista – Trump elnöksége alatt is láthatóak maradnak.

Az esti beiktatási bálra a first lady egy elefántcsontfehér, combig felsliccelt ruhában érkezett. A kreációt a Carolina Herrera divatház korábbi kreatív igazgatója, Hervé Pierre és Melania Trump közösen tervezték erre az alkalomra, és láthatólag nem tudtak elvonatkoztatni a tavalyi év legmeghatározóbb trendjétől, a vállvillantástól. A ruha egyébként valóban olyan volt, mintha rá öntötték volna, ami annyira azért nem lehetett bonyolult. Ugyanis sok mindent lehet mondani az új first ladyre, de azt el kell ismerni, hogy olyan alakja van, amivel szinte bármilyen ruhát felvehet. 

A fehér ruhával Melania nem tért el a beiktatási bálok hagyományaitól, a first ladyk a múltban is gyakran viseltek fehéret ezen az eseményen. Így tett többek között Michelle Obama, Nancy Reagan és persze, hogy Jackie Kennedy is. 

Hervé Pierre neve ugyan kevéssé közismert, a munkássága azonban annál inkább figyelemre méltó. 1987 óta van a divatszakmában, dolgozott Oscar de la Rentának, Vera Wangnak, volt a New York City Balett jelmeztervezője, a Carolina Herrera divatház kreatív igazgatói posztját pedig 14 éven át töltötte be. A múltban öltöztette Hillary Clintont, Laura Busht és Michelle Obamát is. Melania Trumpról úgy nyilatkozott: nagyon erős személyes stílusa van, amin nem fog változtatni az új funkciója miatt.
 

Ivanka Trump az estélyen szinte már meglepő módon nem Oscar de la Rentában, hanem egy pezsgőszínű, csupa csillám Carolina Herrera ruhában jelent meg, amivel a legkevésbé sem diszkréten jelezte azt, hogy ki is itt a hercegnő. A ruha egyébként 70-80 centivel rövidebb szoknyarésszel egy műkorcsolyaversenyen is simán megállná a helyét. 

Ezeket a ruhákat viselték a korábbi first ladyk 

Az előző három First Lady közül egyértelműen Michelle Obama volt igazi stílusikon. Barack Obama mindkét beiktatási gálájára a tajvani származású, New Yorkban élő, de kanadai állampolgár Jason Wu egy-egy estélyijét választotta. Egyébként is ő Michelle Obama egyik kedvenc tervezője és nagyban köszönheti neki, hogy a divatszakma élvonalába kerül. Érdekesség ugyanakkor, hogy Donald Trump első felesége, Ivana Trump is Jason Wu kreációinak első vásárlói között volt.  

George W. Bush neje, a Texasban született Laura Bush férje első beiktatásán egy szintén texasi tervező, Michael Faircloth vörös ruhájában jelent meg. A második beiktatásra pedig Oscar de la Renta egyik kreációját választotta. Hasonlóan az elődjéhez, Hillary Clintonhoz.

Hillary Clinton sosem a divatimádatáról volt híres, ám azt meg kell hagyni, hogy Bill Clinton mindkét beiktatásán káprázatosan nézett ki. Az 1993-as, első gálán egy viszonylag ismeretlen, New York-i tervező, Sarah Phillips kék estélyijét viselte, míg az 1997-es beiktatáskor Oscar de la Renta arany csipkeruháját.

Exit mobile version