Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Öltözködjünk

Király Tamás simán kihajította a szemétbe a saját tervezésű Parlament-kalapot

Király Tamást a divat pápájának nevezték, aki kövérítő ruhákkal, androgün modellekkel és divatsétákkal rázta fel a szocialista sivárságot maga körül. A punk nagyasszonyának, Vivenne Westwoodnak a nevével együtt emlegették, a ‘80-as évek Magyarországán alkotva lett egy nemzetközi trend fontos alkotója. 2013-ban bekövetkezett hirtelen halála után a hagyatéka rendszerezésre várt, életműve feldolgozásra. Ehhez látott hozzá évekkel ezelőtt két fiatal kurátor, Soós Andrea és Muskovics Gyula, akik nemrég egy könyvet is megjelentettek Királyról a tranzit.hu kiadásában. Muskovics Gyulával beszélgettünk.

Király Tamás divattervezőként egészen élete utolsó napjáig alkotott (2013. április 7-én gyilkolták meg otthonában), ti mégis csak a ‘80-as évekre koncentráltok az új, róla szóló kiadványotokban. Miért?

Muskovics Gyula: Az életműve legelejét kezdtük el vizsgálni, mert meg szerettük volna alapozni a későbbi évtizedek kutatását, és mert már a nyolcvanas években olyan nagyszabású dolgok történtek Király életében, amiket a mai napig emlegetnek vele kapcsolatban. Ilyen például az, hogy már 1986-ban volt egy bemutatója New Yorkban, 1984-ben és ’88-ban pedig Berlinben. Utóbbi volt a Dressater, ahová a világ hét legmenőbb avantgárd divattervezőjét hívták meg, köztük Vivienne Westwoodot is.

A Király Tamás ’80s című könyv borítója.

A nyugaton aratott nemzetközi sikerei mennyire csapódtak le itthon, a szocialista Magyarországon? A hazai sajtó foglalkozott a külföldön egyre népszerűbb Király Tamással?

Az Ifjúsági Magazin meg a többi, bulvárosabb hangvételű folyóiratok persze, írtak róla, de egy nagy, legendás karakterként mutatták őt be, aki szembemegy az árral, meg antidivatot hoz létre, és fittyet hány a tradíciókra. Ez így tök aranyos, de kimarad, hogy igazából nemzetközi szinten az, amit csinált, beágyazható a posztmodern divat kibontakozásának a folyamatába. Volt sok olyan divattervező, mint például a Jean Paul Gaultier, akik nagyon hasonló dolgokat csináltak. A művészettörténeti és kultúrtörténeti referenciákat nem nagyon elemezte ez a néhány kedves hangvételű írás, ellentétben a külföldi magazinokkal, amelyek szakmaibbak voltak. Amikor írt róla a német Stern magazin, vagy amikor megjelent róla egy riport az i-D magazinban vagy a mexikói Vogue-ban, akkor azok a lapok már máshogy közelítettek az ő kreációihoz.

A kiadványunkban benne van magyarul és angolul is a Stern magazin cikke, ami Király 1988-as bemutatója után jelent meg. A Stern volt az, ami kinevezte Királyt a divat pápájának, Kelet-Európa Jean Paul Gaultier-jának, és például a Bauhaus-színházhoz hasonlította a tervező Berlinben bemutatott show-ját és ruháit.

Király Tamás modellje a Dressater-kollekció egyik darabjában a Gellérthegyen, 1988, Budapest (Fotó: Almási Jonathan Csaba)

A szögletes meg gömb alakú, gyönyörű fekete ruhaszobrairól van szó. Ezekből maradtak fenn az utókor számára darabok?

Igen, de csak nagyon kevés. Pedig ezek a ruhák francia bársonyból készültek, hála annak, hogy a berlini divatbemutatót német pénzből finanszírozták. Egy hatalmas, 40 darabos kollekciót kell elképzelni. A Dressater után ezeknek a ruháknak viszont az lett a vesztük, hogy az anyagukat, éppen a jó minőségük miatt, felhasználta más ruhákhoz. Ez persze nem annyira meglepő, nem volt idegen tőle amúgy sem, hogy átalakítsa meg kidobja a dolgokat, amiket alkotott. Az egyik, általunk legkedveltebb munkája a parlamenti kupola formájú kalap vörös csillaggal a tetején, amely rengeteg fotón meg is jelenik. Király Tamás fia mondta nekünk egyszer, hogy az ő szeme láttára hajította ki a kalapot Király a szemétbe.

Király Tamás és modellje a Batthyány téren, háttérben a Parlamenttel, 1989 (Fotó: Almási Jonathan Csaba)

Amit itthon Király Tamás művelt, azt Európa nyugati felén punknak vagy neoavantgárdnak szokták nevezni. Ő saját magáról is úgy gondolkodott, mint aki részese, alakítója egy nemzetközi trendnek?

Tamás többször utazott nyugatra, és itthon a ‘80-as években az underground helyeken kellően szabad volt a légkör a szocializmus ellenére is, tehát nyilván tudatában volt ennek a trendnek. Akár egy Andy Warhol-féle világ is megjelenhetett Pesten, ha az ember jókor volt jó helyen. Ettől függetlenül többször is kijelentette, hogy ő nem akar semmilyen hullámhoz becsatlakozni, ő nem olvas divatmagazinokat sem. Az a szemléletmód, ahogy a testideáloknak és az ezt kiszolgáló szépségiparnak ellenszegült, a nyugati tervezőkhöz kötötte. Ugyanakkor van egy kelet-európai sajátossága is annak, ami csinált. Ha megnézzük a híres berlini kollekció darabjait, azok a ruhák az orosz húszas évek forradalmi esztétikájára utalnak, ami pedig egyáltalán nem volt idegen az akkori magyarországi tervezőktől és építészektől. Király Tamást az teszi különlegessé, hogy egyszerre volt kelet-európai meg nyugat-európai is az, amit csinált. Munkájának alapvető eleme volt a barkácsolás és az anyagok nem rendeltetésszerű használata.

Kétoldalú ragasztóval illesztette össze a ruhadarabokat, kátránypapírból készített mellényt meg fácánlábból fülbevalót.

Mindez egyszerre utalt arra helyzetre, ami Magyarországon fennállt, hogy általános anyaghiány volt (és a kreativitásnak kellett működésbe lendülnie), de közben nemzetközi szinten a punk is ugyanerre játszik rá. Nemcsak arról van szó tehát, hogy szegény Király Tamás azért csinált szemeteszsákból ruhát, mert nem volt pénze másra.

Király Tamás-divatkreáció, 1980-as évek (Fotó: Király Iliász Dávid jóvoltából)

Ha hívták Londonba, Amszterdamba, Berlinbe és még sok más helyre, akkor miért nem költözött ki valamelyik divatfővárosba?

Amit tőle vagy az interjúkból, barátoktól tudunk, annak alapján azt mondanánk, hogy az itthon maradásának szimplán az volt az oka, hogy nagyon szerette Budapestet.

Hűsége ellenére mégis az az általános vélekedés, hogy nem tudott itthon eléggé érvényesülni. 

A divatszakmában valóban nem tudott, mert az a szocializmusban nem számított progresszív ágazatnak. Például a Művészeti Alap, amelybe minden művésznek be kellett kerülnie ahhoz, hogy aztán támogatásokat meg kiállítási lehetőségeket kapjon, még az „egyéb” kategóriába sem vette fel Király Tamást, mert értelmezhetetlen volt számukra az, amit csinált, ráadásul nem végzett egyetemet sem. Meg is találtuk a Művészeti Alap elutasító levelét, amit Király az 1986-os Animal’s dreams című show plakátjának a hátteréül fel is használt. Az indoklást is ki lehet olvasni a levélből: az alap szerint a támogatás hiánya a korábbiakban sem akadályozta Király Tamás munkásságát, úgyhogy a továbbiakban is jó és sikerekben gazdag munkát kívánnak neki, de a segítségük nélkül.

Király Tamás-divatkreáció, 1980-as évek (Fotó: Király Iliász Dávid jóvoltából)

Nem tévedett nagyot a Művészeti Alap: leghíresebb magyarországi divatbemutatói a Petőfi Csarnokban (Pecsa) voltak, az itteni három, nagyszabású show-ja állami támogatás nélkül is telt házas volt.

Akkoriban egy-egy bemutató a Pecsában a szabadság szigetének számított. Nagyon fontos Király Tamás munkásságában, hogy picit lazít a dolgokon, és kevésbé az intellektuális vonalat erősíti. Inkább izgalmas, érzéki élményekhez juttatja a közönségét, ami ugyanakkor határozottan alakíthatta az emberek gondolkodását. A Petőfi Csarnokban ezek a show-k könnyed és szórakoztató műsorok voltak, de közben meg olyan dolgok történtek a kifutón, amik nem számítottak megszokottnak az akkori művészeti közegben, a szélesebb nyilvánosságban pedig végképp nem.

Egy elég erős állítás Király részéről, hogy szerinte a test határai nem adottak, hanem újragondolhatók, és ezt többféleképpen is megjelenik a munkáiban. 1989 után például azt nyilatkozza, hogy várhatóan több lesz az erőszakos cselekedet, és ezért önvédelmi típusú öltözködést kezd el tervezni. Páncélból meg szivacsokból csinál ruhákat.Ugyanígy a test határait feszegeti a Pecsában is, amikor nagyon sokféle embert, férfias nőket, nőies férfiakat, androgün típusú modelleket vonultat fel a kifutón. Volt olyan jelenet a Pecsában, amikor egy hidrogénszőke fiú egy bárányt puszilgatva jelent meg a kifutón, majd ölelkezni, csókolózni kezdett egy másik fiúval. Máskor bodybuilderek toltak be lángoló kocsin egy angyalt a színpadra.

Király Tamás modelljei, néhányan a berlini ruhákban, 1988, Budapest (Fotó: Almási Jonathan Csaba)

A Váci utcán megrendezett divatsétái is legalább ilyen izgalmasan hangzanak. Hogy kell ezeket elképzelni?

Nem gondolom, hogy a divatséta olyan lett volna, hogy „akkor most délután kettőkor szombaton Király Tamás divatsétáját lehet megtekinteni”. Hanem csak szimplán elkezdtek a barátaival beöltözve sétálni, ezeken ott volt a hazai undeground színe-java El Kazovszkijtól kezdve mindenki. Ilyenkor nem is kifejezetten Király Tamás-ruhákat vettek fel a résztvevők, hanem gyakran a New Art Stúdió (Koppány Gizella jelmeztervező butikja volt, ahol Király Tamás is csaknem egy évtizeden át árulta különleges ruháit és kiegészítőit) holmijaiból válogattak, vagy éppen a helyszínen rögtönöztek valamit. Például fekete-fehér szemeteszsákokból koktélruhákat aggattak magukra, meg tükrökből kivágott kitűzőket hordtak. 

Mondták azóta néhányan, hogy nem az volt a durva, ahogy ők kinéztek, hanem az, hogy a többi ember milyen szürke volt, és mennyire borzalmas frizurákat viselt.

Király hordhatatlan ruhákat gyártott, soha nem is akarta, hogy a ruhaszobrainak elkészüljenek a hordható változatai, nem akart saját ruhamárkát sem. Akkor milyen jogon tartjuk inkább divattervezőnek, mintsem mondjuk képzőművésznek?

Én divattervezőnek hívnám őt, de azért gondolja sok ember képzőművészetnek azt, amit csinált, mert egész Kelet-Európában nem igazán volt hasonló tervező. Azonban az a vonal, amit ő képviselt, abszolút a divathoz köthető. Az ő kreációi a testünk kiterjesztései, még ha nem is arra törekedett, hogy egy hagyományos értelemben vett szép testet hangsúlyozzon. A divatnak hosszú ideig – akár egy Chanel-ruha esetében is – az volt a funkciója, hogy a nemi szerepet és a társadalmi osztályt mutassa be. És ezt ráadásul tegye úgy, mintha a nemi szerepek és osztályok mindig is egyértelműek lettek volna. Ezzel szemben a posztmodern nézőpontnak pont az a lényege, hogy erről lerántja a leplet.

Király értelmezésében úgy nézhetsz ki, ahogy csak akarsz, lehetsz vékony létedre dagadt is, vagy lehetsz kocka alakú és lehetsz gömb.

Királynál maga a test relativizálódik, ahogy a társadalmi szerepek is. Tehát a gondolkodása abszolút a divathoz kapcsolódik, és az más kérdés, hogy aztán ő ebből sosem csinált márkát, nem adta el a ruháit, mint a legtöbb tervező. De attól ez még divat.

A Boy’s Dreams bemutató egyik fellépője, 1986, Petőfi Csarnok, Budapest (Fotó: Király Iliász Dávid jóvoltából)

A kutatásaitok során az interjúalanyaitok miket meséltek nektek Király Tamásról? Magánemberként milyen volt?

Kétféle dolgot mondtak. Az egy dolog, hogy nagyon tudott bulizni, de halk szavú és visszahúzódó is tudott lenni. Szakmailag nagyon szigorú ember volt, egy control freak. Erről egy videó is tanúskodik, amin az látható, hogy Tamás a saját szülinapján piskótaruhába öltözteti be az egyik ismerősét, bekeni őt tejszínhabbal és zselatinnal, és piskótákat ragaszt rá. A szülinapja van, de úgy szervezkedik, mintha valami építkezésen lenne.

„Piskótaruha” Király Tamás születésnapján a Zanzibárban, 1992, Budapest (Fotó: Rodolf Hervé, a Rodolf Hervé Alapítvány jóvoltából)

Mindeközben nagyon melegszívű és jóságos ember volt. Koppány Gizella mesélte, hogy Király Hecker Péterrel a Citadellánál a vízesésbe szappant öntött a Gizi születésnapján, és amikor Gizi ment át az Erzsébet hídon, hatalmas szappanbuborékok pattogtak előtte. Volt olyan is, hogy Gizinek a szerelmével nem volt hol aludnia Pesten, ezért Király Tamás felajánlotta a saját lakását nekik, méghozzá úgy, hogy az egész lakást átalakította édenkertté, bevonta például fűvel az ágyat. Az is kedves gesztus volt, amikor Király és egy másik barátja, Kováts Nóra egy olyan tortát készítettek Gizinek, ami valójában viaszból készült, és csak a gyertya volt marcipánból.

Azt írjátok, hogy Királynak voltak olyan nagy, látomásszerű show-i is, amik már nem tudtak megvalósulni. Mondanátok erre példát?

Egyszer például egyenesen a budai váralagútban akart szervezni egy divatbemutatót, ahol az egyik manöken Allen Ginsberg lett volna. De szeretett volna egy bemutatót a vízen is, a Dunán. Az is érdekes, hogy egyszer azt mondta egy interjúban, hogy olyan üzletet szívesen nyitna, ahol minden fekete, és fekete pincérek fekete ételeket szolgálnak fel és – a kedvencünk –, hogy mindezt fekete fényben teszik. Ezek nem teljesen lehetetlen elképzelések, csak nehéz őket megvalósítani.

Király Tamás és Thomai Ioannidou, jelenet egy Váci utcai divatsétából, 1981 körül (Fotó: Koppány Gizella jóvoltából)

Mivel folytatjátok az életmű feldolgozását?

Király Tamást kutatom hivatalosan is a MOME Designkultúra-tudomány doktori képzés ösztöndíjasaként, de februárban Berlinben, egy a ‘70–’80-as évek kelet-európai performanszművészetéről szóló kiállításon is mi képviseljük Király Tamás munkásságát. Ez már nem az első ilyen alkalom, egy másik kiállításra, Lengyelországba is a mi közbenjárásunknak köszönhetően került ki ruha és videó Király Tamástól. Nagyon fontos, hogy ilyen kontextusokba beemeljük Király életművét. Ez részben a célunk, de nyilván a hosszú távú terv egy életmű-kiállítás és egy életmű-katalógus összeállítása lenne, hogy teljes mértékben kutatható legyen, amit ő csinált.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top