Öltözködjünk

Elvesztette a műlábát a légitársaság

Egy másik országban találták meg. 

Margaret Crawford Tampából repült Belizébe a SouthWest légitársasággal, a csomagtérben szállítva a műlábat, amit édesanyjának szánt.

Az út végén azonban nem került elő az értékes szállítmány, így Margaret nem tudott édesanyjának a régóta várt művégtaggal szolgálni. Elmondása szerint a légitársaság egyszer felhívta őt, hogy továbbra sem találják a lábat, majd még egyszer, közölve, hogy megvan: sajnos visszakerült az USA-ba, és jelenleg Atlantában van.

Margaretnek azóta haza kellett mennie, de teljes kártérítést szeretne, míg a légitársaság csak az út felét hajlandó megtéríteni.

„Nagyon sok áldozatot hoztam, hogy el tudjam vinni azt a lábat anyukámnak, és remélem, hogy a Southwest helyesen cselekszik: szeretném, ha a lábbal együtt visszajuthatnék édesanyámhoz, és láthatnám, amikor viseli. Lehetőség szerint amíg még él” – mondja Crawford.

A légitársaság eddig még nem válaszolt a megkeresésre.

Forrás: 13WTHR

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top