nlc.hu
Öltözködjünk
Ez egy nem múló szenvedély – A Hónap Designere júniusban a Zemse

Ez egy nem múló szenvedély – A Hónap Designere júniusban a Zemse

 Zentai Emese még húszéves sem volt, amikor megalapította saját márkáját, amelyet azóta is szinte teljesen egyedül menedzsel.

Bár az ékszerkészítés csupán hobbinak indult, négy év alatt egy profi divatbranddé fejlődött, ahol a tervezői feladatok mellett egyedül gondozza az arculatot, a honlapot, sőt tartja a kapcsolatot rajongóival is, s teszi mindezt egyelőre egy reklámügynökségi munka mellett. Emese nem csupán az idővel bánik bravúrosan, de a formákkal és stílusokkal is, hiszen évente két sok-sok darabos kollekcióval rukkol elő. Számára az alkotás nem papíron kezdődik, vázlatokat szinte alig készít, s ahogy meséli, sokszor készen, szinte a semmiből pattan ki a fejéből egy ékszer, amelyet aztán gondosan elemeire bontva fejleszt tovább egy nyakláncokat, fülbevalókat és karkötőket egyaránt felvonultató sorozattá.

Min dolgozol éppen?

Jelenleg az őszi-téli kollekció előkészületei zajlanak. Az új széria alapötlete már megvan, most az anyagkísérletek folynak. Egy különleges tükröződő felületet szeretnék megvalósítani, azt teszteljük, hogy működik-e ez a gyakorlatban. A prototípusok készítése és a gyártás majd csak akkor kezdődik, ha minden technikai részletet megoldottam. A szokásosnál egy kicsit hamarabb kezdtem neki az őszi-téli szériának, mert egy nagyobb eseményt tervezünk októberben. Idén a márka 4., én pedig a 25. születésnapomat ünnepelem, és úgy gondoltuk, hogy ezt közösen az új kollekció bemutatásával egybekötve szeretnénk megvalósítani.

 

Zemse

Művészeti tagozatos gimnáziumba jártam, így középiskolás koromban kezdtem el intenzíven „kreatívkodni”. Az ékszerkészítés a nagypapám műhelyében talált alumíniumdarabokkal indult. Eleinte kizárólag álomfogókat készítettem, később az apróbb fémalapokra elkezdtem fotókat kasírozni, és ezekből ékszereket készíteni. Annyira magával ragadott ez az egész, hogy úgy gondoltam, megpróbálkozom egy saját márkával. A szüleim vállalkozók, így már a kezdetektől nagyon sok segítséget kaptam tőlük abban, hogy hogyan is kell egy saját vállalkozást beindítani és fejleszteni. Grafikusként végeztem, és egy reklámügynökségnél dolgozom, így az ékszerkészítés nálam egyfajta hobbiként indult, ami mára valóságos szenvedéllyé vált, és ami gyakorlatilag a teljes szabadidőmet kitölti. Ha épp nem az irodában vagyok, akkor folyamatosan ékszerekkel foglalkozom, a dizájnvásárokra készülők, egyszóval a Zemsét építgetem.

Zemse

Az ékszereidet alapjaiban határozza meg az alumínium használata. Te miként tekintesz erre az anyagra?

Bár sokan azt gondolják, hogy az alumínium nem értékes anyag, szerintem nagyon is sok lehetőség rejlik benne. Amellett, hogy jól alakítható, sokféleképpen felületkezelhető és látványos. Nagyon könnyű tisztítani és nem színeződik el úgy, mint az ezüst. Bár viszonylag puha, ennek ellenére egy pici odafigyeléssel tartós kiegészítője lehet egy ruhatárnak. Én arra törekszem, hogy felülírjam a vele kapcsolatban élő sztereotípiákat, és azt látom, hogy az eltelt évek alatt ez sikerült is. Eleinte még meglepődve kérdezgettek az érdeklődők a felhasznált matériáról, de ma már egyre több a törzsvásárlóm, akik kifejezetten szeretik ezeket az ékszereket. Sőt az a tapasztalatom, hogy mivel rendkívül könnyű, nagyobb, merészebb modelleket is szívesen választanak, hiszen kényelmes a viselése is. Van egy kifejezetten hangsúlyos nyakpántunk, ami ugyan a 2016-os kollekció része volt, de még mindig nagyon sokan keresik.

Zemse

Mesélj az aktuális kollekciódról!

A tavaszi kollekció a Sentiment nevet viseli, s a hosszú téli időszakban a napsütés hiánya, a tavaszi virágok, a színek és illatok utáni vágy öltött bennük testet. A formákat virágszirmok, rügyek, levelek ihlették, az ezüstös alumínium mellé pedig egy irizáló hologramos fólia és aranyfüst társult, ami a csillogó harmat fényét jeleníti meg. Természetesen ebben a szezonban is szerettem volna valami újdonsággal előrukkolni, ugyanakkor megtartani a rám jellemző karakterjegyeket. Szerintem az anyagpárosítás és a formavilág is jól sikerült, s bár még a szezon elején járunk, úgy látom, hogy népszerű lesz ez a kollekció.

Nemrégiben egy együttműködésben is részt vettél a Camou-val is. Hogyan jött létre ez a sorozat? Hogyan tudtatok Fehér Trixivel, a Camou alapítójával közösen dolgozni?

Trixit én kerestem meg, mert nagyon szeretem, ahogyan a divatot és a fotográfiát egyesíti. A ruhákon látható képek rendszerint városi vagy természeti környezetről készülnek, és úgy gondoltam, hogy ezek ékszereken is jól mutatnának. Tulajdonképpen teljesen szabad kezet kaptam. A nyári Camou holmikat szünidős gyerekkori emlékek inspirálták, amelyek közül én egy drazsékat és egy pattogatott kukoricákat ábrázoló képet választottam. Felhasználásukkal fülbevaló, nyaklánc és egy karperec is készült. A közös munka szuper jó hangulatban telt, és öröm volt egy ennyire színes és bohém kapszulakollekción dolgozni. Úgy érzem, hogy az én darabjaim jól kiegészítik a márka ruháit és táskáit, aminek megszületését közös fotózással és kommunikációval is igyekszünk erősíteni.

CAMOU x Zemse

Az ékszerek mellett tárgyakat is készítesz. Miért kezdtél ebbe az irányba terjeszkedni?

Ahogyan egyre jobban megismertem az alumíniumot, úgy éreztem, hogy szeretném nagyobb felületen és egészen más szituációban, más léptékben is megmutatni. Sok ékszermárka a táskavonal felé nyit, engem azonban a lakberendezés sokkal jobban érdekel. Szeretnék ezen a területen is komplett kollekciókkal megjelenni. Eddig könyvjelzőket, egyedi borítójú füzeteket, faliórákat és egy kaspóba tűzhető dekorlevelet készítettem, de folyamatosan dolgozom azon, hogyan lehetne ezt az irányt fejleszteni. Úgy tűnik, valóban izgalmas, amit csinálok, mert kaptam már olyan megkeresést, hogy szívesen forgalmazná egy lakberendezési üzlet is a tárgyaimat.

Zemse

Nagyon tudatosan építed a Zemsét. Milyen hosszabb távú terveid vannak?

A dekorációs vonal erősítése mellett szeretnék egyre többet foglalkozni a márka építésével, Bár ez inkább középtávú terv, de jó lenne idővel csak a Zemsére fókuszálni, és egy saját üzlet kialakítása is nagy vágyam, ahol más tervezők tárgyait is bemutatnám. Egy olyan koncepcióban gondolkodom, ahol a kereskedelem mellett márkaépítéssel és grafikai tervezéssel is foglalkozunk, és persze szeretnék továbbtanulni, a MOME formatervező szakának elvégzése például az első helyek egyikén szerepel a bakancslistámon!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top