nlc.hu
Őrangyal cikkek
Az 5 leggyakoribb otthoni gyerekbaleset

Az 5 leggyakoribb otthoni gyerekbaleset

Kit ne ért volna gyerekkorában valamilyen sérülés vagy baleset? Mondhatni, hogy normális velejárója ez a cseperedő gyermekek életének, akik tapasztalatlanságukból, elevenségükből és a veszélyérzet hiánya miatt sokkal gyakrabban kerülnek olyan helyzetbe, aminek sérülés a vége. Ezért nem árt, ha tudják a szülők, mit is kezdjenek a legjellemzőbb otthoni gyermeksérülésekkel.

Kisebb sebek, horzsolások

A horzsolások a könnyebb „sebesülések” közé tartoznak. A horzsolás során a bőr hámrétege felületesen sérül, ezt első lépésként tiszta vízzel öblítsük le. Külföldön, különösen a déli országokban erre a célra használjunk palackos vizet. Ha szükséges, csipesszel távolítsuk el a kisebb-nagyobb szennyeződéseket (a mélyebben beágyazott idegen testeket már bízzuk orvosra). Ezután fertőtlenítő anyaggal és steril gézzel fertőtlenítsük a sebet úgy, hogy a seb belsejétől kifelé haladunk, és a fertőtlenített terület túlér a seben. Laza fedőkötéssel fedjük be, hogy további szennyeződés ne kerüljön a sebbe, és már mehet is ki tovább játszani a gyerek.

Az 5 leggyakoribb otthoni gyerekbaleset

Égés, forrázás

Szintén gyakori gyermekbaleset, amit a szülők gyakran félrekezelnek, általában valami kenőccsel, krémmel kezelik le a sebet. Ez a módszer lánggal, forró vízzel, gőzzel történő sérülésnél sem jó megoldás, mert elősegíti az elfertőződést és gátolja a sebgyógyulást. A legjobb és az elsődleges teendőnk égési sérüléskor, hogy a sérült testrészt hosszan, 20-25 percen át hűtjük hideg folyóvíz alatt vagy borogatással. Amikor ez megtörtént, laza fedőkötést tehetünk rá, hogy a sebbe ne kerüljön piszok. Fontos tudni azt is, hogy mikor kell égési sérüléssel orvoshoz fordulni: ha a sérülés hólyagos, és kiterjedése eléri a gyermek tenyerének méretét, akkor az már orvosi ellátást igényel, 4-5 tenyérnyi sérülés esetén pedig kórházba kell vinni a gyereket. Az ilyen nagyobb sérülést is hűtsük, amíg az orvosig eljutunk, és laza takarással óvjuk attól, hogy szennyeződés érje, valamint itassuk a gyermeket bőségesen folyadékkal.

Törés, rándulás, ficam

A törések, rándulások és ficamok nem orvosolhatók házilag. Ne próbáljuk meg a megrándult testrészt kezelni, se a kiugrott ízületet, eltört csontot a helyére húzni, hanem lehetőleg a sérült testrészt mozgatása nélkül szállítsuk a gyereket kórházba, ahol szakszerű ellátásban részesülhet.

Harapás

Az állatharapásokat semmilyen körülmények között nem szabad elhanyagolni. Még a legkisebb sérülés is igen komoly problémává válhat. Az állatok nyálában található baktériumok, esetleg vírusok gyakori fertőzésforrások, fennáll a veszettség lehetősége, ami megfelelő ellátás hiányában halálhoz vezet. Ha tehát állat harapja meg a gyermeket – legyen akár a beoltott házi kedvencünk –, egy-két órán belül forduljunk orvoshoz. Hosszabb késlekedés után a fertőzés továbbterjedését  a sebellátás sem tudja megakadályozni. Amit mi magunk is megtehetünk, az az, hogy folyó vízzel kitisztítjuk a sebet, laza fedőkötést teszünk rá – ha nagyon vérzik, akkor több gézlapból álló nyomókötést rakunk fel. Az elszorítással ne próbálkozzunk, ez gyakran többet árt, mint használ.

Áramütés

Áramütés esetén az elektromos égés a bőrön minimális tünetek formájában, gyakorlatilag bőrtünetek nélkül is megjelenhet. Ha egy erős elektromos impulzus halad keresztül a testen, mély szöveti károsodások fordulhatnak elő az izom- vagy idegszövetben is. Az áramütés szívmegállást is előidézhet. Az áramütés okozta mechanikai ütődés, rázkódás akár olyan mértékű is lehet, hogy traumás csonttöréseket, zúzódásokat, egyéb szervi károsodásokat is okozhat.

Az 1000 V-nál nagyobb feszültségű berendezéseknél az áramütötthöz közeledni veszélyes, a kiszabadítás módja csak a feszültségmentesítés lehet!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top