nlc.hu
Őrangyal cikkek
Száguld a gyerek: a kismotortól a bicikliig

Száguld a gyerek: a kismotortól a bicikliig

Biciklizéshez bukósisak, görkorcsolyázáshoz térdvédő is kell – milyen védőfelszerelésekkel óvhatjuk meg száguldozó gyerekeinket? Mit érdemes tudni, ha megvan a baj, eltört a csont?

Mi még bukósisak nélkül görkorcsolyáztunk, a szüleink pedig az egyszerű bicikli-csomagtartón szállítottak minket. Persze, túléltük, de ma már minden sporthoz speciális védőfelszerelés kapható, hogy még nagyobb biztonságban tudjuk csemetéinket. Összeszedtük a legfontosabbakat.

Kismotor, futóbringa

A műanyag kismotor, aztán később a fék nélküli, lábbal hajthatós, úgynevezett futóbringa nagyon népszerű a legkisebbek, bölcsődések és óvodások körében. A futóbringától sok szülő fél, hiszen nincsen rajta fék, de ez teljesen alaptalan aggodalom, hiszen a gyerek, amennyire lábbal tudja hajtani, annyira lefékezni is képes. Ráadásul – tapasztalatból írjuk – a futóbringázásnak hála olyan jól megtanulnak egyensúlyozni, hogy a lábbal hajtós biciklizést tanítani sem kell nekik. A legkisebbeknek mindenképpen szerezzünk be sisakot, még a legapróbb kobakra is kapunk, ha pedig mégis nagy lenne a sisak, adjunk alá egy vékonyka pamutsapkát.

Száguld a gyerek: a kismotortól a bicikliig

1. 16-os gyerekbicikli, Csepel 38.000 forint
2. Kék bukósisak, Tanulobicikli.hu 2490 forint
3. Csillagos görkoris sisak, Decathlon 5990 forint
4. Védőfelszerelés szettben, Spoerszer.hu 3190 forint
5. Fényvisszaverős kismotor- és futóbringa-szállító a szülőknek, Pocket Trailer 3000 forint
6. Háromkerekű roller, Decathlon 6990 forint
7. Futóbicikli, Tanulobicikli.hu 9990 forint
8. Műanyag motor, Motoplast 3990 forint

Bringán

A leginkább elterjedt közlekedési eszköz gyerekeknél a bicikli. A bringaboltokban nem véletlenül árulnak egyből a kerékpárhoz passzoló sisakot is. Ahogyan a Magyar Kerékpárosklub oldalán olvastuk: „Bukósisak viselése csak akkor kötelező, ha lakott területen kívül 40 km/óra feletti sebességgel kerékpározol. Bukósisak viselése tehát az esetek többségében nem kötelező, de gyerekeknek és sportoláshoz ajánlott.”

Roller és korcsolya, görkorcsolya

A legkisebbeknek háromkerekű rollert érdemes beszerezni, abból is azt a típust, amelyiknek elöl van dupla kereke, hátul pedig egy – ez stabilabb, könnyebben kormányozható, mint a fordított felépítéssel készülő rollerek. Rollerezéshez se feledkezzünk meg a sisakról. Ha nagyobb a gyerek, és már kétkerekű rolleren gurul, akkor trükköket, különböző figurákat is képes gyakorolni, ilyenkor nem árt térd- és könyökvédőt is ráadni.

A téli korcsolyázáskor szerencsére a rengeteg ruha védi valamennyire a gyerek testét, de fokozottan ügyeljünk arra, hogy tudatosítsuk benne, a korcsolya éles, vigyázni kell vele. Nyári görkorcsolyázáshoz, amikor sokkal lengébben vannak öltözve a kicsik, mindenképpen adjunk rájuk a térd- és könyökvédő mellett csuklóvédőt is.

Ha mégis baj történik: mit tegyünk olyan sérülés esetén, ami lehet zúzódás, rándulás, ficam, törés?

A gyerekek alkotják a leginkább veszélyeztetett korosztályt, ami a csonttöréseket illeti. Amikor megtanulnak járni, többször éri őket baleset, valamint a bölcsődés, óvodás korosztálynak még nincs olyan mértékben kialakult veszélyérzete, mint a felnőtteknek. Nem csoda, hogy egy-egy esés után minden szülő fejében az fordul meg, nem tört-e el a gyereknek valamije.

Száguld a gyerek: a kismotortól a bicikliig

A csonttöréskor nemcsak a csont szenved sérülést, hanem a csonthártya és a csont körüli terület is. Azt, hogy eltört-e a gyerek csontja, legtöbbször teljes bizonyossággal csak a röntgen állapíthatja meg. A nyílt, tehát bőrt átszakító törések egyszerűen felismerhetőek, de egy úgynevezett stressztörés vagy zöldgally-törés nem ennyire egyértelmű a laikusoknak. Jó okunk van törésre gyanakodni, ha a végtag alakja megváltozott, ha a sérülés körüli terület dagad, ha a gyereknek fáj, és nem tudja mozgatni. Mindenképpen forduljunk orvoshoz, a legjobb, ha speciálisan gyerektraumatológián nézik meg a sérültet. Mivel a gyerekek növésben vannak, azért a kezelést végző orvosok jól ki tudják használni a növekedésben lévő lehetőségeket. A gyógyulás 2-3 héttől akár 16 hétig is kitolódhat a törés típusától függően. A kalciumban gazdag étrend elősegítheti a gyorsabb gyógyulást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top