Orbitális

Jobban vezet, aki rágózik

Az autóvezetés veszélyes üzem, egy pillanatnyi kihagyás is súlyos balesethez vezethet. Nem elég csupán jól ismerni az járművet, és a tapasztalat sem tud megóvni akkor, ha a figyelmünk ellankad a volán mögött. Hasznos segítőtárs lehet ilyenkor a rágógumi, éberen tartja a magányos sofőrt a hosszú, monoton utakon és a zsúfolt városi forgalomban egyaránt.

Jobban vezet, aki rágózik

A rágógumizás serkentőleg hat az agyra már nagyon rövid távon is, 10-20 másodperccel a rágózás után már kimutathatóan emelkedik a koncentráció, és javul a reakcióidő is. A rágás folyamata ugyanis stimulálja az agy elülső részét, az úgynevezett homloklebenyt, amely a figyelem összpontosításában játszik szerepet.

A németországi Regensburg egyetemének kutatói egy egyszerű kísérlettel bizonyították a rágógumi pozitív hatását e téren. A kutatásban résztvevőket arra kérték, hogy egy számítógép-monitoron felvillanó jelre azonnal nyomjanak meg egy billentyűt, így mérve a reakcióidejüket. A csoport két része közül az, amelyik a kísérlet indítása alatt rágógumit kezdett rágni, átlagosan kilenc százalékkal jobb teljesítményt nyújtott. A tudósok következtetése szerint mind a tartós figyelem, mind az éberség és rugalmasság mérhetően javult a rágózó alanyok körében. Ez a javulás természetesen csak néhány tizedmásodperccel jobb reakcióidőt jelentett, de ez az apró különbség kiélezett közlekedési helyzetben akár életmentő is lehet.

Jobban vezet, aki rágózik

A rágógumi azonban nem csak a gyakorlott sofőröknek segít. Egy brit felmérés szerint a tanuló vezetők koncentrációjához is nagymértékben hozzájárul, és még azok között is hatvan százalékkal nőtt a sikeresen vizsgázók száma, akiknek egyébként extra nehézséget jelentett az autóvezetés tudományának elsajátítása. A teszt során a rágóval vezető tanulók a rájuk leselkedő veszélyes forgalmi helyzetek 91 százalékát vették észre, és mérték fel helyesen, míg rágógumi nélkül csak 85 százalékát sikerült kiszúrniuk, és elkerülniük a kockázatos szituációknak. A tanulók kétharmada saját bevallása szerint is koncentráltabb, éberebb volt vezetés közben rágógumival a szájában, mint anélkül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése