Orbitális

A rágózás fiatalon tartja az arcot

A rágógumit egyszerűen élvezetből szoktuk rágni, pedig ennek a finomságnak számos haszna is van. Gondoltad volna, hogy még a ráncaid is kisimítja?

A rágózás fiatalon tartja az arcot

Harminc felett már mindenki felelős az arcáért – tartja a mondás. Ekkortájt kezdenek elszaporodni a fürdőszobatükör előtt a különféle krémek, hidratálók és ránctalanítók, a tárcádba bekerül a szauna- és szoláriumbérlet. Ezt a kort elérve több időt és pénzt költesz majd arra, hogy a külsődet, arcodat frissen, fiatalosan tartsd. Az arc feszességére, a bőr ruganyosságára ezek a dolgok mind jó hatással vannak, de van egy sokkal egyszerűbb módszer, amit bárhol és bármikor alkalmazhatsz, nem csak a fürdőszoba magányában. Vegyél egy rágót a szádba, és 10 percig rágd jó alaposan!

A rágás az arc valamennyi izmát átmozgatja, és akárcsak a vádlinak a konditeremben, ezeknek az izmoknak is jót tesz egy kis „gyúrás”. Az arc izmai ugyanúgy erősíthetők, fejleszthetők, mint a test bármely másik, harántcsíkolt izma, így a rágástól az izomtónus látványosan javul, a felesleges zsír pedig az intenzív mozgástól eltűnik. Az arc ettől kontúrosabb lesz, vonalai tisztábbá, fiatalossá, szebbé válnak.

A rágózás fiatalon tartja az arcot

Az arctorna már régóta ismert szépítő módszer. Az izmok tudatos átmozgatása az agyat is lendületbe hozza, az arc különböző pontjainak idegi kapcsolatai aktiválódnak az agyban, amitől gyakorlatilag azonnal felfrissülsz. Nem hiszed? Próbáld ki most rögtön: csukd be a szemed és 15 másodpercig grimaszolj és mozgasd a legváltozatosabb módon az arcizmaid. Érezni fogod, ahogy friss, oxigéndús vér áramlik az arcodba és az agyadba, amitől szó szerint felvillanyozódsz.

A rágógumi pontosan ezeket az izmokat hozza mozgásba, és ugyan ezt az eredményt éri el. Mivel az arcon az izmok és a bőr kapcsolata igen szoros – gondolj csak arra, hogy a legkisebb izommozgás is azonnal látszik az arcon, ezért tudjuk nagyon széles skálán kifejezni érzelmeinknek –, a bőr is nagyon intenzíven mozog rágózás közben. Ettől látványosan javul a vérellátása és rugalmassága, a nyirokkeringés felélénkül, amitől pedig a salakanyagok kitisztulása is felgyorsul. Rövid távon frissítő a rágózás, hosszú távon pedig szebb bőrt és fiatalosabb arcot kölcsönöz majd neked.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése