Orbitális

Rágózva könnyebb a tanulás

Nehezen megy a tanulás, és már a kávé sem segít? Elkalandozik a figyelmed? Rágózz, és felpörög az agyad!

Rágózva könnyebb a tanulás

A rágógumi pozitív hatását a szellemi teljesítőképességre már több tudományos vizsgálat is bizonyította. A Cardiff Egyetem kutatói például kimutatták, hogy rágózás közben a koncentrációs készség, a reakcióidő, a memória és a problémamegoldó képesség is látványosan javul. Egy 2011-ben publikált tanulmány szerint a St. Lawrence Egyetem kutatói egy kísérlet során három százalék feletti teljesítményemelkedést tapasztaltak azoknál az egyetemi hallgatóknál, akik rágózva oldották meg a feladatokat. Hat tesztből ötnél jobb eredményeket értek el ezek a diákok azoknál a társaiknál, akik rágógumi nélkül álltak neki a munkának. De számos más kutatócsoport is foglalkozott a témával, és valamennyien mérhető javulásról számoltak be azokban az esetekben, amikor a tanulás közben rágógumit rágtak a hallgatók.

A jelenség magyarázata még nem tisztázott, de a tudósok valószínűnek tartják, hogy a rágás olyan anyagokat szabadít fel, amelyek segítik az ingerületátvitelt az agyban. A rágózás, amit a szervezet valószínűleg táplálkozásnak értékel, emellett felélénkíti a vérkeringést és a pulzusszámot is, amitől több friss vér jut az agyba. Ez szintén javítja a teljesítőképességet elsősorban a vizuális memória és a koncentráció terén, aminek következtében nagyobb hatásfokkal oldhatók meg az olyan komplex gondolkodást igénylő feladatok, mint a matematikatesztek.

Rágózva könnyebb a tanulás

Ezeknek a kutatási eredményeknek a birtokában Németországban, Svédországban és az Egyesült Államokban már több felső- és középfokú oktatási intézet is kísérleti jelleggel engedélyezte a diákok számára a rágózást mint tanulási segédeszközt az előadásokon. A diákok beszámolója szerint észrevehetően könnyebb így odafigyelniük és megoldaniuk az órai feladatokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top