Otthon

Az élet lehelete

A feng shui kínai szó, jelentése: szél és víz. A keleti ember a természetet tartja legfõbb tanítómesterének. Hallgatja a szelet, kémleli az eget, figyeli a patakot, hogyan csobog. Úgy gondolja, ha megérti a természet erõinek harcát, könnyebben megvívja saját természetének csatáit is.

A feng shui arra törekszik, hogy az egymással ellentétes dolgok harmóniáját megteremtse: lakhelyünk legyen egyszerre sötét és világos, meleg és hideg, tágas, mégis menedéket nyújtó. Legyen olyan (és ez a feng shui egyik legfontosabb alapszabálya!) ahol a levegő – mint az élet leheletének szimbóluma – szabadon áramlik és eljut minden kis zugba.


A természet körforgása szerint – ahogy a Nap körbejár az égen, vagy ahogy az évszakok váltakoznak – a lakáson belül a fény és a levegő is körbehalad. A feng shui ezért az általunk lakott teret mértanilag egy körbe foglalja és – ahogy az órát percekre – a kört cikkekre osztja. Nyolc térrészt, úgynevezett báguát különböztet meg, és ez a nyolc térrész az élet dolgaiból is egy-egy szeletet képvisel. A báguák a következők (jelentésükre a következő fejezetekben részletesen kitérünk):


1. az emberi kapcsolatok lakhelye
2. a tanulás és önfejlesztés lakhelye
3. az energiák forrásának lakhelye
4. a gazdagság lakhelye
5. a hírnév és a karrier lakhelye
6. a szerelem és házasság lakhelye
7. a család és a gyerekek lakhelye
8. a barátok és segítőtársak lakhelye


Anélkül, hogy a fentiek filozófiai és történeti hátterébe komolyabban belemélyednénk, meg kell említenünk, hogy a leírtak a feng shui egyik alapvető ágának, az Iránytű Iskolának módszeréhez tartoznak. A módszer alkalmazásánál nagy szerepe van az égtájak elhelyezkedésének.

A feng shui tehát nemcsak filozófiai elveket és szimbólumokat, hanem kézzelfogható, mérhető dolgokat is felhasznál: a föld mágneses sugárzását vagy a fény keringését. A további cikkekben arról is olvashatsz, hogy a különböző színek és formák, a tárgyak, bútorok anyaga vagy egy szoba megvilágítása miként hat ránk, s ezáltal – hétköznapi és átvitt értelemben egyaránt – mindennapi életünkre és boldogulásunkra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése