Otthon

Hogyan válasszunk növényt?

Ha a balkonra vásárolunk, nem csak az számít, hogy a növények tetszenek-e nekünk. Ennél fontosabb dolgokat is figyelembe kell vennünk, például az egyik lényeges szempont: a balkon fekvése.

Melyik égtáj felé néz az ablak, az erkély?

  • A déli, nyílt fekvés igen kedvező, ilyen helyen reggeltől estig éri a napsütés a növényeinket. A déli oldalra kimondottan napfény- és melegkedvelő növényeket válasszunk.
  • A keleti és délkeleti fekvés is előnyös.

    Itt ugyanis a délutáni órákban, a legforróbb napszakban jótékony árnyékot kapnak a növények, ugyanakkor elég világos ahhoz, hogy napfénykedvelő virágokat választhassunk.
  • A nyugati és a délnyugati fekvés a legkritikusabb, mert ebben a fekvésben délelőtt folyamán a növények árnyékban vannak, viszont dél felé a legnagyobb melegben hirtelen kapnak igen erős fényt és meleget. Nyugati és délnyugati fekvésben a fal hő-és fényvisszaverő képessége különösen erős.
  • A zárt balkonokon kicsi a légmozgás, és a falak kisugárzása növeli a fény- és hőhatást, ezért ide is melegigényes fajtákat ültessünk.

    Növényfajták napos helyre

    A fent felsorolt napos fekvésű helyekre az alábbi növények ültethetők:

  • Alyssum (Illatos ternye)
  • Begonia semperflorens (Mindignyíló begónia)
  • Gazania splendens (Záporvirág)
  • Pelargonium x hortorum (Álló muskátli)
  • Petunia grandiflora (Nagyvirágú petúnia)
  • Sedum acre (Varjúháj)
  • Tagetes signata ‘Pumila’ (Törpe bársonyvirág)
  • Zinnia (Pompás rézvirág)

    Növényfajták árnyékos helyre

    Ha az északi, északkeleti és északnyugati oldalon tűző napfényt alig, vagy egyáltalán nem kap a növény, a következő növényeket ültethetjük ki:

  • Begonia tuberhybrida (Gumós begónia)
  • Fuchsia hibrida (Fukszia)
  • Impatiens walleriana (Nebáncsvirág)
  • Lobelia erinus (Lobélia)
  • Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

    Címlap

    top