Otthon

A siker-sarok

Ha haladunk tovább bágua-térképünkön az óramutató járásával megegyezõvel irányban, életünk egyik leglátványosabb szeletéhez, boldogulásunk, tündöklésünk (és bukásunk!) forrásához – azaz a siker lakhelyéhez érünk.

„Sikeres az az ember, akit annak tartanak” – ez ugyan egy több száz éves kínai mondás, de akár modern korunk jelszava is lehetne. A siker tehát nem más, mint a hírnév, a szakmai előmenetel elismerése, divatos szóval: a karrier építése. Ne felejtsük el azonban, hogy ez ritkán jelent világraszóló dicsőséget – egy anya „karriere” az, hogy felnevel néhány életerős, boldog gyermeket, s ebben éppoly sikeres lehet, mint a saját szakmájában egy bankigazgató.

Első feladatunk tehát az, hogy meghatározzuk: mi jelentene számunkra dicsőséget, mi az, ami elégedettséggel töltene el. Ezek után alaposan meg kell vizsgálnunk, hogy ezt a célt az adott térrészen – a hírnév és a karrier lakhelyén – mely dolgok akadályozzák, illetve segítik a megvalósításban. (A feng shui egyik alapvető szabálya, hogy előbb mindig a „betegség forrását” keressük – azokat a tényezőket, melyek megbontják a harmóniát, gátolják az energia szabad áramlását, s csak akkor erősítsük a területet, ha már „egészséges”!)

Vizsgált térrészünk a bágua-iránytű déli részén, azaz éppen a bejárattal szemben helyezkedik el. Fontos szempont, hogy elősegítsük az energia körben járását a házban, ezért a bejárattól semmiképpen nem láthatunk rá erre a részre, hiszen az jelentené, hogy az energia – fütyülve a lakás többi pontjára – egyszerűen áthaladna a másik oldalra. Még rosszabb, ha a bejárati ajtóval szemben közvetlenül egy ablak van: ilyenkor a belépéskor keletkező huzat egyúttal az összes erőt is kitessékeli a házból.

Ha a fent említett helyzet már adott, és nincs lehetőségünk átépítésre, legalább valami térelválasztó elemmel hozzuk létre a „zsilipelést” – ez lehet egy polc- vagy szekrénysor, paraván, nádroló, virágállvány. Legrosszabb esetben, ha egy szűk folyosó vezet a szemben lévő helyiségbe, s így nem használhatunk térelválasztó elemet, egy zsinór- vagy szalagfüggönyt tegyünk fel, vagy ha van egy köztes ajtó, azt mindig tartsuk zárva.

Az ázsiai hagyomány szerint ez a térrész a delelő nap útjába esett, ezért napfényben (mondhatni dicsfényben!) úszott egész nap. Ha módunkban áll, engedjük be mi is ide akár a legforróbb napsugarakat – nem szabad, hogy ez a terület borongós hangulatot árasszon. Ha kell, mesterségesen varázsoljunk „fényáradatot”: lámpákkal és a falak, bútorok, drapériák színeivel játszva – attól függően, hogy a cikkelyre eső helyiség mit tesz lehetővé.

Az összbenyomás legyen világos, de bátran használhatunk erősebb színeket is – elsősorban persze napsárgát. Jól illenek a helyiség hangulatához a bolyhos anyagok, a szőrmék, a bőr bútorok és dísztárgyak. Ha van valami látványos fűtő alkalmatosságunk (kandalló, kemence, cserépkályha stb.), azt próbáljuk elhelyezni a lakás kellős közepére úgy, hogy erre a térre nézzen. Használjunk sok drapériát: függönyöket, terítőket, kanapéhuzatot. Fontos, hogy a helyiséget – funkciójának megfelelően – télen-nyáron melegnek érezzük. A háló- vagy gyerekszobába tegyünk le szőnyegeket, használjunk falvédőket, sötétítőfüggönyöket; a nappaliba díszítsük a falakat szőttesekkel, helyezzünk el sok díszpárnát; a konyhában legyen minél több meleg színű kerámia- és kőfelület, fabútor, cserép- és agyagtárgyak; a vizesblokkokban pedig használjunk bolyhos szőnyegeket, törölközőket, és semmiképpen ne tegyünk fehér csempét a falakra.

Tobzódjunk a lámpákban! Csillárok, álló- és asztali lámpák, falikarok, rejtett világítás – akár egyszerre többet is használhatunk. Ne feledkezzünk meg a „tüzes” fényforrásokról sem: a gyertyák, viasz- és olajmécsesek vagy a kandalló fénye hangulatot és meleget varázsol minden helyiségbe. Jó szolgálatot tesznek a tükröződő tárgyak is: a fém-, üveg- és kristályfelületek, hiszen visszaverik és szétszórják a fényt.

Tárgyaink közül gyűjtsük össze a sikereinkkel, hivatali előmenetelünkkel kapcsolatosakat: diplomákat, okleveleket, fotókat (melyek sikeres emberként ábrázolnak bennünket vagy esetleg azokat, akiket példának tekintünk), kitüntetéseket, esetleg érmeket és serlegeket. Egy kis asztalra, polcra, vagy akár egy vitrinbe berendezhetjük győzelmeink „oltárát”, persze ízlésesen és nem túl hivalkodóan. Ne ijedjünk meg ettől: a „siker-sarok” nem arra való, hogy másoknak dicsekedjünk, hanem hogy erőt merítsünk mindannyiszor, ahogy rápillantunk, azokból a dolgokból, amit eddig elértünk az életben.

A fentiek vonatkoznak azokra is, akiknek éppen lakótelepi fürdőszobája, kamrája vagy a mellékhelyiség esik a karrier bágua-területére. Szokatlan ötletet javasolnék: fesd át a helyiségeket meleg napságára, cseréld le vagy színezd a csempéket, tégy néhány (a fenti szempontok által kiválasztott) dísztárgyat és képet a falra, mintha egy lakószobát rendezél be – a végeredmény nagyon hangulatos lesz! Be kell vonnod a dísztelen és mellőzött mellékhelyiségeket a lakás „vérkeringésébe”, különben minden próbálkozásod az előmeneteledet illetően kudarcba fulladhat. Legalább próbáld meg…!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top