Otthon

Természetes medence

Ki ne vágyott volna már arra, hogy az amerikai filmekhez hasonlóan saját medencéje legyen a saját kerítésén belül? Ugye, nem sokan mondják erre, hogy õk bizony nem. Ha már van kerti tavunk, akkor viszont miért ne lehetne ez egyben a medencénk is. Ha a feltételeink adottak: az lehet.

Kerti tó, amelyben fürödni is lehet?!

Ha elegendő hely van a kertedben, akkor a természetes vizekhez hasonlatos medencét alakíthatsz ki magadnak. Ehhez egy legalább 3x4x1,5 méteres medencét kell létrehoznod, mely maga a használható fürdőrész. Ezt a tükör kiemelése után fazsaluzattal lehet megépíteni, melyet fóliával kell kibélelni:

  • A medence aljára homokot kell tenni legalább 20 centiméter vastagságban.
  • A fóliának a medencén túl kell nyúlnia kb. 1,5 méter hosszan. A fürdőrészt az így túlnyúló fóliával egy sekély 20-50 centiméter mély, vízinövényekkel beültetett, természetesnek ható átmeneti zónával kell körülvenni, amely a biológiai szűrő szerepét tölti be.
  • Nagyon fontos, hogy a medencét egy kis stégen közelítsük meg, nyugalomban hagyva a „természetes” zónát.
  • Átlagos – mondjuk inkább úgy, hogy családi – használat mellett nem lesz szükség vegyszerekre, csak vízutánpótlásra és mechanikai tisztításra.
  • Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

    Címlap

    top