A virágkötészet az emberiség kultúrtörténeti korszakainak változásával együtt alakult. A növények és virágaik szimbolikus jelentésükkel, mint az ember kísérői, minden korban ott voltak. A virágukkal, levelükkel, termésükkel és más részeikkel díszítő növények az emberi környezet szebbé tételének alkotó elemei. Felhasználásukat, a virágkötészeti elrendezést a hellenisztikus, majd a római korban is már virágkötők végezték.
Az európai virágkötészeti kultúra Mezopotámiába és Egyiptomba vezet vissza. E kultúrák virágszimbolikája, virágszeretete látható az utókorra maradt falfestményeken, szobrokon, írásokban. A földközi-tengeri görög és római kultúrtörténeti emlékek még több virágfelhasználásra utaló ábrázolást mutatnak. A mesterek nevei is ismertek.
A középkor kötészete szolidabb, főként az egyházi, vallási szimbolikában jelenik meg. A román és a gótikus irányzatok az egyszerűbb, szerényebb virágfelhasználást részesítették előnyben.
Újabb fellendülést a reneszánsz, majd a barokk kor hozott. Távolabbi országokból, földrészekről is hoztak be növényeket. A sokféle, gazdag formavilágú, élénk színű virágokból hatalmas dekorációs kompozíciókat készítettek, amelyekben a virágok alárendelt szerepet kaptak, vagyis önállóságukat elveszítették. A dekoratív virágkötészet alapja is ez, hogy a virágokat, növényi részeket úgy használjuk fel, hogy azok az egységes befoglaló forma elemei.
A díszítő érték a rokokó, majd a klasszicista és biedermeier időkben tovább erősödött. A virágkötészet ismerős csokra, a biedermeier csokor magán viseli a korszak jellemző stílusjegyeit. A 20. század első felében a dekoratív, azaz a díszítő virágkötészet volt jellemző, majd a század második felében egyre inkább a vegetatív, vagyis a természetes megjelenítési formájú kötészet vette át a főszerepet. A mai napig négy fő irányzat alakult ki:
•
Dekoratív: Szimmetrikus vagy aszimmetrikus elrendezésű, amelyben a virágok alárendeltek a kompozíció egészének. Mint töltőanyagok, formájuk, vagy színük alapján foglalják el helyüket.
•
Vegetatív: Minden alkotóelem eredeti mivoltában kerül a kompozícióba, azokat természetes mivoltukban alkalmazza.
•
Paralel: A párhuzamos és a merőleges vonalak játsszák a főszerepet.
•
Vonalas-grafikus: Fő alkotóelemek a különleges formájú és vonalvezetésű növényi részek, virágok, hajtások, levelek. Az ikebana és egyéb keleti virágelrendezési módok erős hatása figyelhető meg.
