nlc.hu
Otthon

Szaporítsuk

Ebben az évszakban ajánlott olyan növényeket szaporítani, mint a muskátli, leander, valamint a vízipálma, melyek balkon és a terasz elengedhetetlen kellékei.




Általános szabályként elmondható, hogy a szaporítani kívánt egyed legyen egészséges, és lehetőleg mindig az elágazási csomó alatt vágjuk el, mert innen képesek kifejlődni a gyökerek.

A muskátliról metszünk le egy vastagabb hajtást közvetlenül levél fölött. Utána a hajtatáshoz úgy készítsük elő, hogy a legalsó levélelágazás alatt vágjuk el, az alsó két-három levelet csípjük le. Az egész hajtásdugványon elég, ha két-három levél marad.





Ha túl sokat hagyunk rajta, akkor az erős párologtatás miatt nem sok eséllyel marad meg a növény. Ezután tegyük pár napra vízbe, ennyi idő alatt gyökereket fejleszt, és már be is lehet ültetni cserépbe. Figyeljük a földjét, nehogy túlságosan kiszáradjon, a fiatal, gyenge gyökerek nem viselik el a kiszáradást. Ha szerencsénk van, és jól csináltuk, akkor még az idén virágozhatnak is.





A leanderek szaporítása sem bonyolultabb művelet. Éles késsel, vagy ollóval vágjunk le egy kb. 15 cm-es hajtást, alsó leveleit ennek is távolítsuk el, majd tegyük vízbe. Egy-két hét alatt ez is kifejleszti gyökereit, amelyek már képessé teszik a földben való élethez. Miután kiültettük a cserépbe, rögtön ne tegyük ki a tűző napra, inkább keressünk nekik árnyékosabb fekvést addig, amíg el nem kezdenek hajtani.
Ez a jele annak, hogy jól érzik magukat, és hogy a földből is fel tudják már szívni a szükséges vizet, és tápanyagokat.





A vízipálma szaporítása kicsit kacifántosabb művelet, ezt azért is szükséges leírni. Vágjunk le tőből egy egészséges hajtást, majd a hosszú szárrészt kurtítsuk meg úgy, hogy a levelek alatt kb. 5 cm maradjon. Ezután vágjuk vissza a leveleket is a felére, majd (és itt jön a trükk) tegyük vízbe, de úgy, hogy a szára álljon fölfelé. Kb. egy hét múlva megjelennek a gyökerei, és a kis levélkéi is. A beültetéssel várjunk addig, amíg három-négy levél meg nem jelenik, utána ültessük át cserépbe és gondoskodjunk sok-sok vízről, hiszen ahogy neve is jelzi ez egy vízipálma. Legjobb, ha kis tálkát teszünk alá, amiben állandóan van friss víz.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top