 |
Itt volt az ideje, hogy elgyere hozzánk! fogad a kertkapuban Eszter. Emiatt ugyanis tegnap egész nap dolgoztunk, hogy végre alaposan rendbe hozzuk a kertet. Annyi munkánk volt a nyáron Péternek filmforgatás, nekem színház , hogy ez lesz az első alkalom, amikor nyugodtan elüldögélhetünk a kerti asztalnál. A nyugodtan” azért enyhe túlzás. Péter később kezdi el miattam a vágást, Eszter pedig próbára rohan. De valóban van egy óra, amikor felhőtlenül élvezhetjük a kertet, és ez talán elég is a szabadban, mert szeptember első napjaihoz képest csípős a délelőtti levegő. A ház mögötti teraszról pár lépcsőn lefelé a kertbe érve olyan érzésem van, mintha ez a szabályos, fákkal keretezett, zöldellő téglalap is egy lakóhelyisége lenne a háznak, ahol ugyanúgy a gyönyörűen terített, minden finomsággal megrakott asztal várja a vendéget, mintha odabent lennénk. Eszter ánizsteát tölt a csészékbe, édes és sós süteménnyel kínálgat, Péter pedig, kihasználva az alkalmat, belekezd a kerti élmények érzékletes ecsetelésébe.
 |
Gyerekkorom óta kötődöm a földhöz, de hogy ez igazán mit jelent számomra, az akkor derült ki, amikor itt Hidegkúton elkezdtünk egy ikerházat építtetni a barátaimmal. Amikor nekiláttunk a csupasz föld füvesítésének, még csak három hete dögönyöztük, már megértettem, hogy mit jelenthetett a parasztoknak az, amikor megfosztották őket a földjeiktől. Ahogy kibukkant az általam vetett fű, és megvolt az első nyírás, ha akkor valaki azt mondja nekem, hogy ezt most adjam oda, akkor valószínűleg szitává lövöm, ha módom van rá, ha meg nincs, akkor magam pusztulok el, pedig csak három hete foglalkoztam vele. Azóta is ez számomra a legteljesebb kikapcsolódás; minden munkát nagyon szeretek csinálni, mert itt nincsenek kérdőjelek.
 |
Annyi minden mellé lehet ugyanis kérdőjelet biggyeszteni, de hogy annak van-e értelme, hogy itt állok egy slaggal a kezemben, az megkérdőjelezhetetlen. Amikor elkezdődött az építkezés, nagy bánatomra a földmunkáknak áldozatul esett egy szép cseresznyefa. Állt itt egy dió is, amely szívem szerint a teraszból nőtt volna ki, de azt tanácsolták, hogy ne kockáztassak, mert szétfeszítheti a kövezetet. Kivágni egyszerűbb volt, pedig biztos vagyok abban, hogy valamilyen módon meg lehetett volna tartani. Ma már nem hallgatnék a mesterek tanácsára. Szerencsére maradt két másik diófa, meg szilva is, évről-évre hatalmas termést hoznak, bár mint látod, a fele lepotyog a földre. A gyerekek azonban szeretnek az ilyesmivel foglalatoskodni, segítenek összeszedegetni a diót. Van ennél sokkal érdekesebb szüret is, mindjárt megmutatom, hogy miből.
Péter a kerítés mentén, a magasra nőtt tuják közt kezd el keresgélni, aztán vékonyka kis ribizlibokrot hajt előre az ágak közül. Szegény hihetetlen harcot folytat az életéért, de a lehetőségekhez képest szép sikerrel, mert még most, szeptember elején is lógnak róla a ribizlifürtök. Eszter összecsapja a kezét, hiszen kiderül, hogy még annyi idejük sem volt a nyár elején, hogy a csekélyke termést leszedjék.
Színészek szirmok közt>>
