A növények sebeiből kifolyt anyagból fájdalomcsillapító balzsamot készítettek, valamint vallási szertartások elengedhetetlen kellékeiként is szolgáltak. Már a Bibliában is többször említik a nyugtató hatású mekkabalzsamot, amit Salamon király honosított meg Palesztinában. Amerika felfedezéséig a katolikus egyház is ezt használta a kenetek illatosítására.
Perubalzsamfa és ámbra
Közép-Amerikában az azték indiánok a perubalzsamfa illatos nedvéből készítettek gyógyszereket reumás és légúti betegségek kezelésére. A spanyolok hódítása után a fa vanília jellegű aromás nedve Európában is nagy népszerűségre tett szert, főként a kozmetikai iparban aknázták ki a benne rejlő lehetőségeket. Mexikóban még a múlt században is hivatalos gyógyszernek számított.
A térség másik balzsamot adó növénye az ámbrafa volt, aminek nedvét az őslakosok sebforrasztás céljából gyűjtötték össze, és ezen kívül – akárcsak a legtöbb illatos nedvet – ezt is használták a vallási szertartásokon füstölésre, sőt a dohányt is ezzel illatosították.
Az aloé
Az aloé a keleti országok fontos balzsamnövénye. Magyarországon egyre több növénykedvelő tart különféle aloé típusokat, mert nagyon dekoratív szobanövény. Az aloé legtöbb fajtája illatos nedvet tartalmaz, amit az ókorban számtalan kozmetikai és gyógyászati területen alkalmaztak. Sebet gyógyítottak vele, emésztési zavarok ellen használták, fertőtlenítőként és rovarirtóként is kitűnően hatott. Az aloé leveleit bevagdosták, és a belőle kifolyó nedvet kiszárították, majd porrá törték. Ebben a formában kereskedtek vele az ókori Rómában és Görögországban is. Később egész Európában elterjedt. A francia arisztokraták aloét rágtak, hogy leheletük illatos legyen.
Észak-Amerika őslakói az ott őshonos balzsamnyárfajokból nyertek gyógyító hatású anyagot, ami nem a fa nedvéből származik, hanem a rügyek külső borításából vonták ki. Az ebből nyert olajos balzsam a légúti panaszok és meghűléses betegségek kiváló ellenszere.
