Otthon

Új zsiráf érkezett!

Új zsiráf érkezett a Fõvárosi Állat- és Növénykertbe. A két éves és két hónapos, négyméteres zsiráfbika a dániai Aalborg állatkertjébõl került Budapestre.




Már láthatja a közönség azt a zsiráfbikát, aki egy hete érkezett a dániai Aalborg állatkertjéből. A Zsiráfház új lakója 2002. július 31-én született Aalborgban. A hím zsiráfok a természetben négyéves koruk után válnak ivaréretté, állatkertekben ez akár már két és fél év után megtörténhet. Zsiráfunk tehát kamaszkorú állatnak mondható. A nyakigláb patás a Jonas nevet kapta a dán kollégáktól, amely nevet várhatóan a mi állatgondozóink is megtartanak majd. Természetesen „Jonasz” ejtéssel, hiszen a Jónás név a mi állatkertünkben a vízilovakhoz kötődik.

Jonas most mintegy négy méter magas, de még nőni fog, hiszen a hím zsiráfok 6-7 éves korukban érik el teljes testmagasságukat. Ez átlagosan 430 és 530 cm között szokott lenni, de mértek már 580 cm-es, sőt, 6 métert is meghaladó rekordmagasságot zsiráfoknál. A magas állat szállítása természetesen nem volt könnyű feladat, speciális szállítójárművet igényelt. A szállítás egyébként kicsit több mint egymillió forintba került. Jonas az európai zsiráf-tenyészprogram keretében került hozzánk.








A most érkezett zsiráfbikát a nálunk élő nőstény állat, a nyolcéves Santana jövendőbelijének szánjuk, és reményeink szerint az elkövetkező években rendszeres szaporulatot is várhatunk tőlük. Ehhez persze még össze kell szokniuk egymással, amire igen jó esély van, mert az állatok olyan nyugodtaknak bizonyultak, hogy néhány nap után a gondozók össze is tudták őket engedni, minden gond nélkül.


Állatkertünkben egyébként 1868 óta élnek zsiráfok, az első állatot még Erzsébet királyné ajándékozta. London (1838), Párizs (1852) és Bécs (1858) után a budapesti volt a negyedik állatkert, ahol zsiráfborjú született (1868-ban), és Budapesten sikerült állatkerti viszonyok közt először szaporítani a zsiráf Kenyában honos alfaját, az ún. masszai zsiráfot (ez 1934-ben történt). A Zsiráfoknak otthont adó épület 1965-ben épült Kéri Gyula és Bodnár Ferenc tervei alapján.

Fotók:  Bagosi Zoltán





Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top