Hazai hacienda

Kattints a képekre a nagyobb méretű változatokhoz!

Egyedi, megismételhetetlen alkotás, mely a határozott elképzelésekkel bíró megrendelő és Vékony Péter építész találkozásából született. Olvasónk, aki kíváncsi arra, hogy külső és belső hogyan harmonizál egymással, lapozza fel az Atrium következő, november 25-én megjelenő számát, melyben a házat kívülről is bemutatjuk.

Szokatlanul hosszú utat teszünk meg a kőkerítésen belül, míg az eredeti római kúpos cseréppel fedett épület bejáratához érünk. Az udvaron ókút, körülötte öles törzsű ősfák, boltozatos pince, amely most garázsként is szolgál, ódon utcakövekkel kirakott kocsiút, ösvények. Kőoszlopok és téglafalak, virágzó muskátli és leander és fenyő és pálmafa… Hol vagyunk? Vidéki magyar udvarházban, esetleg egy toscanai tengerparti nyaralóban vagy egy latin-amerikai haciendán?





Valaha magtárépület állt itt és egy boltíves, a domboldalba ékelt pince. Házigazdánk évtizedekkel ezelőtt szemelte ki a láthatóan pusztuló, állami tulajdonú ingatlant, de megvásárolni csak akkor tudta, amikor már a régi épület feladta a meredek lejtésű domboldallal vívott hiábavaló küzdelmét, és összeomlott.

– Mindez, ami itt létrejött, már évek óta bennem élt, megterveztem, készültem rá, de csak most állt módomban megvalósítani – mondja vendéglátónk. Megmentettünk min- dent, ami még menthető volt, s az összedőlt régi épület minden kövét, tégláját, gerendáját beépítettük az újba.
– Szinte teljes egészében talált anyagból készült el a ház a római kúpos cserepeken és a bontott anyagot kiegészítő Porotherm téglákon kívül – modja Vékony Péter építész is. – A megrendelőm a környékről is összeszedte a még használható, régi anyagokat, melyeket bontások során selejtezére ítéltek.





Innen hát a belső tér patinás, semmihez sem hasonlítható, ódon hangulata. A belépőt hatalmas, egymásba olvadó terekből álló – nem is lakó-, hanem inkább – élettér fogadja. Izgalmas, egyedi rendszert alkotva összefügg a tágas előszoba, a közlekedőfolyosó, a felső szintre vezető lépcső és az óriás méretű nappali-étkező-konyha, mely szervesen kapcsolódik a fedett teraszhoz és a kerthez. A vakolatlan, nyers téglafalak – egyébként hetven centi vastagok –, a homokkő tartóoszlopok, az egykori magtár kőkonzolai s a dupla fedélszék szabadon hagyott gerendái és deszkázata utánozhatatlan hangulatot árasztanak.

(A teljes cikk az Otthon novemberi számában olvasható)

Fotó: Székely Péter