Otthon

Igaly Diánánál

Budapest melletti településre szólt a meghívásunk. Olimpiai bajnok sportlövõnk egy erdõszéli, csendes környezetben lévõ családi házat választott otthonának. Párjával és nagyfiával hármasban laknak a nem túlságosan tágas, ám annál meghittebb házban.

Vendéglátónk, Igaly Diána barátságos, vidám természetét tükrözi az egész lakás.
– Szerencsére Pesthez közel, de mégsem a városban élünk. A VIII. kerületből jöttünk ide, így van összehasonlítási alapom… 1995-ben egy földszintes házat vásároltunk, a felső szintet már mi építettük hozzá. A színeket én választottam, ez a kék-sárga kombináció uralkodik az egész lakásban – mondja háziasszonyunk. – Az alsó szinten alakítottuk ki az étkezős konyhát. Nemrég készült el a bútor, természetesen kékben, s persze a kiegészítők is a kedvenc színemben pompáznak.

A kandallóval hangulatossá varázsolt társalgót most alakítják át. Innen falépcsőn jutunk fel házigazdáink igazi, meghitt birodalmába.
– Itt, a felső szinten tartom az évek alatt megnyert érmeket, kupákat. A különösen becses darabokat, így az olimpiai aranyat, azonban széfben őrzöm, s csak különleges alkalmakkor veszem elő. Mütyürimádó vagyok, szenvedélyesen gyűjtöm a kagylókat és a köveket is.

Ciprusról, az edzőtáborok színhelyéről rendszeresen kavicsokkal megpakolva érkezem haza. Itthon vízben és egy-egy érdekes üvegben tartom őket. Nagyon ragaszkodom a tárgyaimhoz. Ám a lakást lakni szeretem, nem igazán kedvelem a műteremjelleget. A rattanbútorok állnak az ízlésvilágomhoz a legközelebb, így természetesen a kedvenc karosszékem is ebből az anyagból készült…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top