Otthon

Merészen pirosban

A budai hegyoldalban, ott, ahol már azt hinnénk, véget ér a város, gyönyörûen parkosított, õsfás telken elegáns apartmanházak emelkednek. A háromszintes épületek a századfordulós polgári villákra emlékeztetnek.

A lakásokat azonban – a legkülönbözőbb ízlésvilágú bérlőkre számítva – más és más stílusban rendezte be a tulajdonos és Bozovich Sonja lakberendező. Ezúttal két egymás fölött lévő, egyenként százhúsz négyzetméteres, teljesen egyforma alapterületű és beosztású lakásban jártunk.
Nem volt könnyű dolga a lakberendezőnek. Hiszen nem csupán az alaprajzi beosztás, de a legtöbb burkolat, a belsőépítészeti adottságok is eleve meghatározottak voltak. Ilyen körülmények között csakis a mobiliákkal, a világítással, a dekorációval és helyenként a burkolatokkal dolgozva teremthette meg a kiválasztott stílust. Ha azonban két hölgy, az egyik tulajdonosi, a másik szakemberi minőségben összefog, nem ismernek lehetetlent.

Különösen akkor, ha mindketten betéve tudják azt, amit a magyarországi bútorkínálatról, a kiegészítők és a lakástextilek piacáról tudni lehet, és egyikük még egy lakberendezési szaküzlet névadója és tulajdonosa is. Bozovich Sonja és megrendelője első lépésként maguk elé képzelték a berendezésre kerülő otthon leendő bérlőit, és úgy döntöttek, hogy ezt a lakást egy fiatal, kissé bohém pár számára rendezik be, modern szellemben, bohókásan…

Az alaphangot a piros, a fekete és a fehér merész társítása ütötte le az egy légterű, tágas lakóhelyiségben. A tűzpiros, modern vonalú ülőgarnitúrára a Quattro Mobili boltjában találtak rá. Igazán fiatalos, nemcsak színének, de lendületes vonalvezetésének köszönhetően is. A Diego üzletében választott, zebramintás, fekete-fehér szőnyeg pedig már kicsit bolondossá is teszi az összképet.
Erre rímel a nappalitérrel egybefüggő étkezőben elhelyezett állólámpa égőpiros ernyője. No meg a modern formájú, ám a kényelmet sem nélkülöző, fémvázas, kárpitos székek lendületes vonalvezetése a szintén fémlábú, üveglapos, nagy kerek asztal körül – melynek méltó párja az íves-szögletes alacsony dohányzóasztalka a nappaliban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top