Otthon

Ki viszi le a szemetet?

Ha már nagyon kövér és büdösödik is, ott áll a dudorodó nylonban. Még rátuszkolunk valamit, aztán rákötünk egy csomót, elzárva ezzel a szag útját, és védve a kuka belsejét a további trutymósodástól. Már csak le kell vinni…





Mit tegyünk, ha a „csomót a nejlonra és passz”- hozzáállásunkon változtatni szeretnénk? Nehéz ügy: hisz azt sem tudjuk, hogy már otthon kellene-e külön-külön gyűjteni a műanyagot és mondjuk az üveget; vagy inkább gyűjtsük egybe, és a kijelölt helyen kezdjünk bele a szétválogatásba? Nejlonba gyűjtsünk (és vásároljunk), vagy papírzacskóba? Aztán meg ki vigye le a szemetet és mikor; heti egyszer vagy kétszer iktassuk-e be utazásainkba a piros-kék-sárga-fehér ládákat; egyedül végezzük vagy a gyerekek segítségével; gyalog vágjunk bele, vagy ha messze van, (környezetszennyező) kocsival? Esetleg szokjunk rá a betétdíjas termékekre is? A stratégia kidolgozásra szorul.






A szemét és a hulladék


A csomagolási maradékok teszik ki a háztartásban keletkező hulladék felét. Szemétnek hívják az olyan haszontalanná vált és általában vegyesen tárolt anyagokat, amelyeknek további felhasználásáról már lemondtak, kezelésükről, elhelyezésükről nem gondoskodnak. A kulcsszó a gondoskodás, és úgy tűnik, a kukába dobás nem számít annak. Nos, akkor idáig csak „szemeteltünk”.
Hulladéknak “azokat a dolgokat, tárgyakat nevezik, amelyek az ember mindennapi élete, munkája és gazdasági tevékenysége során keletkeznek, és a keletkezésük helyén haszontalanná váltak, tőlük birtokosuk megválni szándékozik vagy megválni köteles, és kezelésükről külön kell gondoskodni”.
Tehát, a gondoskodás: a hulladékok újrahasználatát, hasznosítását és ártalmatlanítását jelenti. A fogyasztó a saját életterén és lehetőségein belül az átgondolt vásárlás és a szelektív gyűjtés mellé állva lehet részese a gondoskodói munkálatoknak.


A lehetőségek






Elvileg az elem- és akkumulátor-gyártóknak, illetve forgalmazóknak visszavételi kötelezettségük van a 9/2001. (IV. 9.) KöM rendelet alapján, igaz, a gyakorlatban ezt ritkán tartják be. A Környezetvédelmi Minisztérium közönségszolgálati irodájában használt elemeket, illetve lejárt szavatosságú gyógyszereket is átvesznek.  

Az Öko-Pannon Kht. március végén zárult reprezentatív felmérése szerint nagyjából 3,2 millió lakosnak, vagyis az ország közel harmadának van lehetősége különválogatva gyűjteni a csomagolási hulladékot. Noha az eredmények javulnak, az egy lakosra jutó válogatott hulladék csekély mennyisége (az összmennyiség alig 2,5 százalékát gyűjtjük szelektíven) azt mutatja, kevesen élnek egyelőre ezzel a lehetőséggel. Mivel sem „környezettudatosságban”, sem anyagi ráfordításban nem jár élen az ország – a változáshoz időre van szükség. A civil hozzáállásban éppúgy, mint a jogszabályok szigorításában, az uniós irányelvek megvalósításában és az infrastruktúra kidolgozásában.






Megelőzés

Ám a szelektív hulladékgyűjtés sem megoldás, hanem inkább tüneti kezelés, mivel a fogyasztási-eldobási kényszert fenntartja, a csomagolás-ipar tempóját nem csökkenti, és inkább a hulladékégetést ösztönzi, mint az újrafelhasználást. A hulladékkeletkezés megelőzésére alkalmasabb lenne a betétdíjas rendszer, ugyanis a csomagolóanyagok ilyenkor min. 95 százalékban visszakerülnek az eladás helyszínére, a visszaváltókba és innen újratöltésre vagy újrahasznosításra szállíthatóak. Ehhez lenne szükség a hathatósabb állami szabályozásra, mely a gyártót, és a kereskedőt is ösztönzi, sőt rákényszeríti az újrafeldolgozó-ipar fejlesztésére – neki ugyanis így „nem éri meg.”
A magyar gyűjtőhálózat teljes kiépítését 2008-ra tervezik, addig be kell érni a színes kukákkal és a betétdíjas termékekkel, ha egyáltalán létezik még majd olyan.








Tippek otthonra

• Térképezzük fel a legközelebbi szelektív pontot!
• Vigyünk magunkkal a boltba vászonszatyrot, kosarat, ne fogadjunk el műanyag zacskót!
• Ha elromlik egy háztartási eszköz, ne dobjuk ki, ne vegyünk újat – ha tetetjük, inkább javíttassuk meg!
• Betétdíjas csomagolású italokat, újratölthető elemeket válasszunk, és váltsuk is vissza azokat!
• Válasszuk az egyszerűen, környezetbarát anyagba csomagolt árukat! 


Hulladékátvevők országszerte»

Hulladékkal kapcsolatos szolgáltatók országszerte»

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top