nlc.hu
Otthon
Az öt elem tana a Feng Shuiban

Az öt elem tana a Feng Shuiban

Ha sikerült Téged is meggyõzni arról, hogy higgy a Feng Shui mûködésében, akkor nem volt eredménytelen az elõzõ írásom. Ha pedig már hittél a Feng Shuiban, használod is, tarts velem továbbra is!





Mindent meghódított


Tudjuk, hogy a Feng Shui nem varázsszer, de évezredekig segítette a kínai császári dinasztiákat abban, hogy uralmukat megtartsák, jólétet biztosítsanak országuk és népük számára. Ma már a világ bármely otthonában használható a térrendezés művészete, s persze nem szorult be a családi élet négy fal közé, mindent meghódított, ami meghódítható.


Megismerkedtünk a Feng Shui eredetével, legendájával, a Jin Janggal, de bizony ezzel még épphogy csak elkezdődött a történet. Nézzük, mi az, amit alaposan ismernünk kell ahhoz, hogy biztos kézzel, jól használjuk a Feng Shui technikáját:


Az „Öt elem tana”


Kevés fontosabb dolog van a Feng Shuiban, mint a világot alkotó öt elem harmóniája. A kínai filozófia alapvető része az öt elem vagy öt fázis, azonban ezeknek semmi közük az anyag végső alkotóelemeihez! A kínai felfogás és a kínai orvoslás a természet összes jelenségét, így az ember testét, egészségi állapotát is besorolta az öt elem valamelyikébe.




Eszerint minden dolog az öt elem jellemzőit viseli magán, és arányuk határozza meg a dolgok valódi tulajdonságait, viselkedését, mibenlétét. Minden ember, tárgy egy külön világ.

Az öt elem energetikailag többféle módon összefügg egymással.
Nézzük a különböző ciklusokat!


Az egyensúlyra törekvő a „tápláló” ciklus.

A tápláló, erősítő ciklusban a Fa táplálja a Tüzet, a Tűz létrehozza a Földet (hamu), a Föld szüli a Fémet (ércek, ásványok), a Fém beleoldódva táplálja a Vizet (például ásványvizek, vagy a pára lecsapódik a fémen), a Víz élteti a Fát.





Az „akadályozó” (pusztító, romboló) ciklus.

A Fa felemészti a Földet, a Föld felszívja a Vizet, vagy másképp akadályozza a Vizet, azaz mederbe tereli, a Víz eloltja a Tüzet, a Tűz megolvasztja a Fémet, a Fém elvágja a Fát.


Másrészt létezik a két kóros, támadó ciklus: a visszaható és a legyűrő.






A kóros ciklusok közül a visszaható jelentése: valamelyik elem túlságos jelenléte a kettővel mögötte lévőre támad, azaz arra visszahat. Például túl sok Tűz elpárologtatja a – normális esetben – őt megfékező Vizet, a túl sok Víz elárasztja, elmossa a Földet, a túl sok Föld eltemeti a Fát, a túl sok Fa kicsorbítja a fejszét, vagyis tönkreteszi a Fémet.
A másik kóros ciklus a legyűrő. Ebben az esetben, az egyik elem annyira meggyengül, hogy az őt korlátozó másik elem teljesen legyűri azt, például a Tűz olyan gyenge, hogy egy pohár Vízzel is el lehet oltani.
Jól kell tudnunk alkalmazni az építő ciklust, ezáltal megakadályozva a romboló ciklus kialakulását!

Szánjunk elegendő időt az elemek megismerésére!


Amennyiben nem ismerjük az elemek kapcsolatát, harmonikus és diszharmonikus megközelítésben egyaránt, így hamar problémák keletkeznek mindennapjainkban. Jól alkalmazva az elemek nyújtotta segítő lehetőségeket, nem csak jobb Feng Shui-t érhetünk el, hanem harmonikusabbak lesznek kapcsolataink, mindennapi életünk.



















 Fa elem A Fa az első elem a sorban.
Bolygója: Jupiter
Iránya: Kelet
Évszaka: tavasz
Napszaka: reggel
Színe: zöld
Folyamata: születés
Formája: magas, álló négyzetes, hengeres formák.
Anyaga: növény, fa, textil
Újító és teremtő erő. A növekedés, kiteljesedés, gyors fejlődés megtestesítője. Minden irányba terjedő és mutató energia. A tavasz és a kezdet szimbóluma.
Az elem érzelmi jellemzője a gyengédség, kiegyensúlyozottság, kreativitás és a gazdag képzelet.
A fa elem a Feng Shui-ban a „család, egészség” és a „gazdagság” életterületeit uralja.
 Tűz elem A Tűz a második elem a sorban.
Bolygója: Mars
Iránya: Dél
Évszaka: nyár
Napszaka: déli órák
Színe: piros, vörös, bíbor, ibolya
Folyamata: növekedés
Formája: éles, hegyes, kúp, gúla, felfelé törő formai struktúrák
Anyaga: ember, állat, műanyag
A tűz elem szenvedélyes, életteli, világosságot hoz életünkbe – külső és belső értelemben egyaránt. Ellentmondásos elem. Felgyújt, energiát ad, de veszélyforrás is egyben. Az ösztönösség eleme.
A tűz elem a Feng Shui-ban a “hír, hírnév” területét uralja.
Föld elem


A Föld a harmadik elem a sorban.
Bolygója: Szaturnusz
Iránya: közép, középpont
Évszaka: indiánnyár, és átmeneti időszakok
Napszaka: délután
Színe: sárga, bézs, sárgásbarna, narancs
Folyamata: átalakulás
Formája: derékszög, négyzet, kocka, lapos
Anyaga: kő, ásvány, agyag, homok, porcelán
A Föld elem a racionalitás, a keménység, a megbízhatóság képviselője.
A Föld elem a Feng Shui-ban a középpontot, a délnyugati „szerelem” és az északkeleti „tanulás, önművelés” részt foglalja el, így közvetlen kapcsolatban van az összes többi elemmel.
 Fém elem A Fém a negyedik elem.
Bolygója: Vénusz
Iránya: Nyugat
Évszaka: ősz
Napszaka: kora este
Színe: fehér, ezüst, szürke
Folyamata: aratás
Formája: kör, kerekített alakzatok, ovális
anyaga: arany, ezüst, vörösréz, sárgaréz, vas
A fém elem a Feng Shui-ban a “segítőkész emberek, utazás” és az “Alkotókészség, gyerek, gyermekkor” és „segítőkész emberek, utazás” területeit uralja.
Víz elem  A víz az ötödik elem.
Bolygója: Merkúr
Iránya: Észak
Évszaka: tél
Napszaka: éjjel
Színe: fekete, kék
Folyamata: raktározás
Formája: hullámos, változó, aszimmetrikus
Anyaga: tükröződő felületek, tükör, folyadékok, üveg
A víz elemi ereje minden gazdagság és bőség forrása. A víz az egyik legfontosabb éltető elem. Eső, és tiszta ivóvíz nélkül nincs élet.
A víz elem a Feng Shui-ban a “Karrier” területét uralja.








A Fa az első elem
A Barátnőm Feng Shuija I.
avagy, hogyan szerezzünk férjet?

Képzeljetek el egy 30-as évei elején járó, nagyon csinos, vörös hajú nőt, aki után bizony a férfiak megfordulnak az utcán. És egyedül van! És hagyta, hogy Feng Shui elemzéssel hozzásegítsem, hogy változás álljon be szingli életébe. Kipakoltuk a lakásából a felesleges holmikat, különösen a régi barátja által ottfelejtett emlékeket, majd nagy figyelmet szenteltünk a szerelem területnek. Régi vágya volt egy nagy San Francisco poszter. Ezt is beszereztük, s helyet kerestünk neki az utazás területén. Megbeszéltük, hogy mivel nekem is van egy hasonló képem a szobám falán, amint lehet, elutazunk az Államokba, s együtt felfedezzük „Frisco-t”.
Nos, túlságosan jól működött a tanácsadás s annak eredménye, az alapos elemzés után fél évvel betoppant egy amerikai férfi az életébe, aki ide, Budapestre jött érte, majd elvitte magával az Egyesült Államokba. Gondolom érdekel, hogy hová!? Igen, igen! Oda!
San Francisco mellé, a Bay Area-ra (ez az ottani öblöt körbevevő terület).






A Barátnőm Feng Shuija II.
avagy mire képes az öt elem, ha rombol…


A Barátnőm 66-os születésű, tűz fázisú Ló, (ma már csak a volt)  férje víz fázisú Tigris. Már a kapcsolat legelején óvatosan szemlélgettem őket, de együttlétük tökéletesnek és véglegesnek tűnt, különösen számukra.
Rövid ismeretség után úgy döntöttek a köztük lévő sok ezer mérföldnyi távolságot csak az oldhatja meg, ha összeköltöznek. Így barátnőm utazott, férjhez ment, majd megtapasztalta a rombolást…








A Föld a harmadik elem
Már megismerkedésükkor óva intettem attól, hogy víz jegyű személyt válasszon párnak, hisz a víz állandóan eloltja a tűzet, gátolni, akadályozni fogja, terveit nem tudja megvalósítani, s házasságuk sem lesz problémamentes. Már csak mellékes, hogy a Ló és a Tigris sem igazán alkalmas az együttélésre. De a szerelem nagy úr, s bíztam benne, hogy a kivétel erősítheti a szabályt…

Első, s legfontosabb dolgunk az volt, miután Barátnőm megérkezett, s aludt egy jó nagyot, hogy kezébe vett egy mérőszalagot, s nekiállt a házról alaprajzot készíteni. Nem titkolt célunk férjével már közös otthonuk Feng Shui elemzésének elkészítése volt. Bíztunk abban, hogy így kiküszöbölhetjük, az általam említett esetleges problémák felbukkanásának lehetőségét.








A víz az ötödik elem
Alaprajz kész, indulhat az elemzés.!Könnyű dolgunk volt, mert a bejárat az északi oldalra esett, a „segítőkész emberek, utazás” területére, a déli oldal pedig a kertbe. Azonban itt ért az első kellemetlen meglepetés. A kert középső részén, ahol a hír, hírnév terület volt, egy jó nagy, algás és mély halastó terpeszkedett. A jobb sarokban, a szerelem területén, pedig egy csirke kapott helyet, melyet férje talált néhány héttel azelőtt.
Nos, hogyan kellene meggyőznöd a férjedet arról, hogy szüntesse meg a kedvenc halaival teli tavat (víz-tűz ellentét), és vagy kirakni a csirkét, vagy legalább szerezni mellé egy kakast? A házban se stimmelt semmi?
A vécé a ház közepén, a konyhában a tűzhely és a mosogató épp egymással szemben (ismét víz-tűz ellentét), ráadásul a hálószobában az ágy mindkettejüknek rossz területen volt elhelyezve, hatalmas garázs, mely tele van lim-lomokkal.
Csak annyit, hogy a férj ugyan jól keresett, de ami bejött pénz a kasszába, az ugyanolyan gyorsan el is illant, a szerelem pedig napról napra csökkent. Három év múlva elváltak.
Az egyetlen igazán pozitív dolog, hogy két gyönyörű kislány született a házasságból.







A Tűz a második elem
A Barátnőm Feng Shuija III.
avagy, költözzünk!


2003. év elején felültem az első repülőre, ami San Franciscoba indult, hogy világot lássak, s keressek egy Feng Shuilag jó lakhelyet a barátnőm számára. Úgy döntöttem, másodjára nem bízom a véltetlenre, milyen lakásba költözik!
Nem volt könnyű feladat, de sikerült, s azóta rendbejött anyagilag, lelkileg, s együtt él új párjával. Mindannyian reméljük, hogy az elemek építő ciklusa jó hatással van rá, gyermekeire, barátjára, s kettejük kapcsolatára egyaránt.


 


• Turánszky Edina feng shui szakértőnk oldala»


• Szerzőnk, szakértőnk, Szatmári Nóra oldala»

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top