Otthon

Tavaszi nyereményzápor a Materialban

Amikor az elsõ tavaszi fuvallat megérint minket, óhatatlanul vágy ébred bennünk a megújulásra.

Nemcsak egyéni, személyes átváltozásunkat hozhatja meg a tavasz, de környezetünkét is, és akkor szó szerint más színben láthatjuk a világot. Sőt, ha segítőtársunk is akad az átalakításban, mindez annál nagyobb öröm és élvezet. Ám az sem egy utolsó szempont, ha céltudatosan választjuk ki, hogy hol szerezhetjük be a megújuláshoz szükséges tárgyakat, szöveteket, bútorokat…

Barátnőm télvégi depressziós hangulatát rendszerint lakberendezési áruházakban orvosolja. Az újonnan beszerzett színes selyemdrapériák, gyertyák, fonott bútorok elűzik borús, téli hangulatát, és még a lakásába is beköltözik a tavasz. A minap ráadásul egyik kedvenc beszerzőközpontjában, a Material Centerben még szerencsével is járt, ugyanis nyert egy gyönyörű bézs bőrfotelt. Csak azért indult oda, hogy a Gardéniában függönyt vásároljon, de a Terebessben szuper ülőpárnákat is talált, bár megnyerhette volna a fotelt akkor is, ha semmit sem vesz aznap. Persze ez nála nem fordulhat elő…

Először elöntött a sárga irigység, hogy lehet ilyen piszok szerencséje. Aztán egy kicsit lecsillapodtam, amikor megtudtam, hogy még én sem késtem le az akcióról. Elmesélte, hogy bárki, aki 2006. április 1-30 között ellátogat a Material Centerbe, sorsoláson vesz részt, melynek keretében napi 5 lakberendezési tárgyat sorsolnak ki. A hónap végén pedig a legszerencsésebb elviheti a fődíjat: egy lakás berendezését ötmillió forint értékben!

A helyszínen lakberendezési tanácsadók segítenek a választásban, vagy később akár a lakásod berendezésében.

A fődíj sorsolása 2006. április 30-án, vasárnap 17.00-kor lesz a Material Center épületében a Róbert Károly körúton.

Hát én úgy döntöttem, ezt nem hagyom ki, elmegyek a Material Centerbe, hátha én is szerencsével járok. Bejárom a 4 emelet összes boltját, megnyerem az 5 tárgy valamelyikét, és majd jól elviszem a fődíjat is!
Te is eljössz a barátnőddel?

Az akció részleteit keresd a www.materialcenter.hu  honlapon!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top