Otthon

Hívd az energiát!

Az utóbbi években volt alkalmunk megtanulni a feng shui minden praktikáját, de állítólag van még ennél is jobb módszer. A feng shui kb. 2000 éves kínai térrendezési elv, ám ennek gyökerét is Indiában kell keresnünk.

A vasztu több mint 5000 éves, ősi építészeti tudomány. Az Indiából származó módszer leírása már a védikus írásokban is szerepel. Egy olyan komplex térenergetikai rendszerről van szó, amely figyelembe veszi a bolygók állását, a Föld mágneses mezejét, az épületben élők asztrológiai adatait, a gravitációt, az öt alapelem (tűz, víz, föld, levegő, éter) alapvető tulajdonságait, összességében minden olyan tényezőt, amely az energiaáramlást befolyásolja. A cél egy harmonikus, pozitív energiákkal dúsított tér létrehozása, ahol a benne élők jól érzik magukat, összhangban vannak a természet erőivel, egészségesek és boldogok.







Lehetőség szerint nyissunk minél több ajtót, ablakot …






A vasztu szó szanszkrit eredetű, lakóteret vagy épületet jelent. 
A feng shui és a vasztu kapcsolata India és Kína több ezer évvel ezelőtti kölcsönhatásából ered, mert bár akkori mértékkel messze találhatók egymástól, a két ország között mégis folyamatos volt a kulturális kapcsolat. A feng shui jóval fiatalabb tudomány, hiszen a vasztuból ered. Fő különbsége abban van, hogy míg a vasztu az északról és keletről beáramló energiákat tartja a legpozitívabbnak, addig a Kínában a gyakori hideg északi szél és a mongolok folytonos, északról érkező támadásai miatt az északi égtájat kifejezetten negatív áramlású energiaforrásnak tartották.







Bátran használjuk a színeket…
Ma már kevésbé a vaszturól, mint inkább a vaszatiról beszélhetünk. Utóbbi az ősi térrendezési elv modern, európai változata. Hiszen a vasztu maga a több ezer évvel ezelőtti társadalmi viszonyokra, földrajzi helyzetre, életkörülményekre és Indiára vonatkozik. Ezeket az elveket egy az egyben átültetni jelenünk világára nem volna ésszerű. Épp ezért fejlesztették ki Marcus Schmieke vezetésével a vaszatit, amely már a modern európai életkörülményekhez igazodik.

Érdemes végiggondolni, kinek-kinek milyen fekvésű a háza, lakása. A vaszati szerint északról és keletről érkeznek a pozitív energiák. Ezt támasztják alá különböző fizikai vizsgálatok is.  Vagyis az északi és keleti energiáknak kellene kitárnunk az ajtót, ablakot.
Magyarországon azonban a leggyakrabban éppen a déli és nyugati fekvést részesítik előnyben, hiszen innen kapjuk a legtöbb fényt. Nem véletlen, hogy a legtöbben déli fekvésű otthont keresnek maguknak. Míg a vasztu építészet egész falvakat hozott létre, amelyek pontosan megfelelnek a szabályoknak, addig mifelénk inkább a spontán építkezés terjedt el, vagyis a városok, falvak fokozatos terjeszkedése. Lehet, hogy a magyarok búja, bánata, összes sírva mulatása a vaszati hiánya miatt van?






No, de mit tegyen az, aki mégis ki szeretné tárni ajtaját a vaszati előtt? Ha már adott a hely, vagy nincs lehetőség új épület tervezésére, lehet kisebb és nagyobb változtatásokat végezni a berendezésen.

• Lehetőség szerint nyissunk minél több ajtót, ablakot.

• Ha lehet, próbáljunk változtatni a helyiségek funkcióin. Inkább a déli vagy nyugati oldalra tegyük a lomtárat és a vizesblokkot, az északi, keleti oldalon legyenek a főbb a helyiségek, a konyha, nappali és a hálószoba.

• Változtassuk meg a bútorok helyét! Az északi oldalon kerüljük a súlyos, nehéz bútorok, gardróbszekrények használatát.

• Bátran használjuk a színeket, a pozitív oldalakon kerülve a sötét árnyalatokat. Inkább erősítsük a teret energikus színekkel, keleten fessük a Nap színeire a falat, míg északon a zöld lehet jótékony hatású.

• Vessünk be energetikai eszközöket, vagyis tükröket, képeket, ásványokat és nem utolsósorban növényeket, amelyekkel segíthetjük a pozitív energiák áramlását.

• Nagyobb változás érdekében nyissunk új ablakot vagy ajtót a lakás északi, keleti részére, vagy ha netán eleve két bejárattal rendelkezik a ház, használjuk a kedvezőbb fekvésűt!

• A feng shuihoz hasonlóan a különböző elemek jelenlétével (egy kancsó vízzel, gyertyákkal) erősíthetjük, de gyengíthetjük is az energiákat. 







A szülői háló legideálisabb helye délnyugat
A Magyarországi Vaszati Szövetség számos ötletet, tippet ajánl a vaszati megvalósítására:

• A szülői háló legideálisabb helye délnyugat.

• Ne északi irányban legyen az ágyunk!

• A hálószobába ne tegyünk olyan helyre tükröt, ahol félálomban láthatjuk magunkat benne!

• A konyhát a tűz elem jelképezi, ezért legideálisabb, ha nyugaton van.

• Ha a konyhában étkezünk, tegyük a helyiség nyugati részén, fessük meleg színűre a falakat, hogy serkentsük a jó étvágyat!

• Munka közben (akár otthon, akár munkahelyen) arccal észak vagy kelet felé forduljunk, ez segíti a koncentrációt!

• Házunk főbejáratával szemben ne legyen temető, kórház vagy templom!

• Északkeleten ne tároljunk szemetet!

• Délnyugat a múltat jelképezi, ne tegyük ide jövőnk tárgyait, és gyermekeink fényképét se!

• Északkelet pedig a jövőnk szimbóluma, ne tartsuk itt a múlt tárgyait!





Tippek, linkek:
• A Vaszati Szövetség honlapja »
• Fórum a vaszatiról »  
• Könyvek:
– Marcus Schmieke: A vaszati alapjai – Édesvíz Kiadó 2000.
– Marcus Schmieke: A tökéletes otthon kulcsa – Bioenergetic Kiadó 2003.
Van, aki elhiszi mindezt, és van, aki nem. Egy biztos, mindannyiunkban ott él a vágy, hogy békés, szeretetteljes otthonba térjünk haza a stresszes munkanapok után. S minthogy sokkal több minden hajtja és mozgatja a világot, mint amennyi tudományosan is igazolható, talán érdemes a láthatatlan erőkre is figyelni. A vaszati tanítása szerint a ház fókuszálja a környezeti hatásokat, és bioenergiája hat az ember bioenergiájára, vagyis befolyásolja egészségét is. Szervezetünk immunrendszerét a vitaminok mellett tehát egy harmonikus otthon is erősítheti.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top