A fűzfából készült, örökzölddel díszített koszorú készítésének legkorábbi nyomait, a Keleti-tenger szigetvilágában találták meg a néprajzosok. A koszorúkészítés szokása természetesen kapcsolatba hozható a téli napfordulóval. Az adventi koszorú a 19. században élte reneszánszát Európában, Magyarországra az elmúlt tíz év hozta vissza. A múlt században a karácsonyt megelőző négy hétben az emberek böjtöt tartottak, melynek kezdetét éjfélkor harangszó hirdette.
Az advent kezdete egybeesik az egyházi év kezdetével. Az elnevezés a latin adventus megérkezés, eljövetel szóból ered, Jézus születésére eljövetelére való várakozás időszakát jelenti.
Az advent tehát az ünnepekre való ráhangolódás időszaka. Az idő múlását, a várakozást a naptár testesíti meg. A múlt században még készítettek 24 gyertyával díszített koszorúkat, mára a négygyertyás, “hetekre osztott” változat terjedt el.
A gyermekek részére szokás készíteni, vásárolni olyan adventi naptárt, melynek mélyéről, minden nap egy-egy apró kis ajándék, édesség kerül elő karácsonyig.
A valódi adventi koszorú alapja örökzöld fa, hajlékony vessző, természetes anyag, melyet mohával, fenyővel egészítenek ki. Többnyire piros szalaggal díszítik, de megjelenik rajta az arany, ezüst, illetve a telet, havat idéző fehér hószórás. Szinte kötelezően szerepel még a toboz, a makk, a mákgubó, egyéb száraz termések, ízlés szerint. Az avantgardra kacsintgató készítők az utóbbi időkben már négyzet alakú koszorúkkal is előálltak.
