A kertfalu titkai

Tudom, hogy nehéz lesz, de átgondoltam, és tudatosult a felismerés, hogy itt az idő: most!
Gyerekek, férj, a macska és én. Egyikünk sem szereti már ezt a lakást, sem a kerületet, és végképp nem a szűk életteret, ami körbevesz, ha kilépünk az utcára.

Igénylistát írtam, amelyben a családom összes tagját sorba vettem. A gyerekeim: örökmozgóak, tehát nagy tér kell. A férjem: csendes barkácsolásra vágyik a garázsban, tehát nagy tér kell. A macska: állandó harcot folytatok vele a fotelért, tehát nagy tér kell. Végül én: pici lány korom óta egy szép, teraszos házra vágytam, tehát nagy tér kell, vagyis nagy kert kell.
Döntöttünk, telket veszünk!

Véletlenül, vagy inkább a jó szerencsének köszönhetően leltem rá erre a kis ékszeres dobozra, nagyjából 20 percre van a főváros szívétől: Telki. Parányi település egy kis medencében, csendes, békés, de közben mozgalmas életet élő kis falu. Igen, falu, de városállami funkciókkal ellátva, óvoda, iskola, magánkórház, boltok, étterem, és mint azt megtudtam, hamarosan épül egy nemzetközi viszonylatokban is elismert futballcentrum.
De az első, ami megfogott, az, hogy hatalmas telkek lettek kialakítva, átlagban 1500-2000 négyzetméteresek.

A titok: kertfalu





Telkibe érkezve csillapíthatatlan kíváncsiság fogott el, éreztem, hogy valami különleges dologgal találkoztam. Ismerkedjünk meg! Igen, egy felfedező séta, fél óra egyes-egyedül, csak én és a kertfalu. Néhány perc és pár száz méter után már pontosan tudtam, hogy mit is jelent az a szó, hogy kertfalu: hatalmas kerteket, ahol tényleg csak akkor találkozunk a szomszéddal, ha valóban szeretnénk, friss, kristálytiszta levegőt, ami nemcsak mint nőnek, hanem mint édesanyának is fontos, hiszen tudom, hogy itt tényleg biztosíthatom a gyerekeimnek az egészséges életközeget, a mesés panorámát, és a legfontosabbat: a lelki békét. Azt az összetett lelki békét, ami már hiányzott a gyerekeknek, a férjemnek és nekem is, önmagunknak is és a kapcsolatunknak is, a nyugalmat, hogy nem kell aggódnom és félnem, hogy a gyerekeimmel történik-e valami, amíg iskolába mennek vagy ha a barátaikkal találkoznak.

Megadhatom nekik azt a boldog gyermekkort, amit én is átéltem. Nyugodtan biciklizhettem az utcákon, önfeledten tombolhattam a játszótéren, és igaz, életre szóló barátságokat köthettem. Boldog és egészséges gyermekéveim voltak, és azt szeretném, hogy ők átéljék mindezt.







Ahogy haladtam utamon, úgy döntöttem, hogy sokkal inkább az itt élőkkel szeretnék megismerkedni, hiszen ők teremtették ezt a varázst, amelyet érzek. A titok nyitja az, hogy az itt élők ismerik egymást, köszönnek egymásnak, ha elmennek egymás mellett az utcán, a közértben. Barátságok születtek, hiszen otthon vannak, igazán otthon, testben és lélekben egyaránt. A legszimpatikusabb pedig az, hogy nem felszínes barátságok és ismeretségek köttettek Telki lakosai között, amelyek csupán marginálisan vannak jelen az életükben, hanem tényleg közösséget kovácsoltak, együtt élnek, együtt ünnepelnek, kialakították a saját közös életüket. Bár a telkek méreteiből kiindulva a szomszédok közötti távolság tényleg nagy, de lélekben eggyé forrottak, pont azért, mert nyitottak egymásra.
Fontos szerepet kapott a sport és a rekreáció, hiszen számos lehetőség áll rendelkezésre, ha úgy hozza kedvünk, tanulhatunk akrobatikus rock and rollt, a barátainkkal teniszezhetünk. Igazi csajos program lehet a hastánc, a jóga és a pilates.

Ha összegeznem kell, akkor azt tapasztaltam, hogy nemcsak álmodtak egy világot, hanem valóságot is formáltak belőle. A sétám végeztével visszaértem az autóhoz, a férjem megkérdezte: indulhatunk haza? Ránéztem. Haza? Nem értettem a kérdést, hiszen én már itthon vagyok Rákacsintottam, és azt válaszoltam: Indulhatunk Pestre! Ebben minden benne volt. Röviddel később megvettük az egyik telket most építkezünk. Már csak azt nem tudom, hogy a macskával Telkiben is folytatjuk a harcunkat a fotelért?