nlc.hu
Otthon
Kinn alszunk a szabadban

Kinn alszunk a szabadban

Elhatároztam, hogy egy építésznek biztosítani kellene a lehetõséget a kintalvásra, ahogyan a szülõi hálóban például a dupla ágyat. Egy olyan méretû emeleti teraszt, ahol el lehet férni egy családnak, mert a varázslat része az együttlét is...






Hát az úgy volt, hogy Füli barátunk elvitt minket az Adriára vitorlázni. Egy szépséges, hatalmas régi hajót kaptunk, mert azt, amit kibérelt, összetörték az előző héten. A hajón volt két kétágyas és két háromágyas kabin, két fürdőszoba-WC-zuhanyozó (darabja alig egy négyzetméter), konyha (olyan tűzhellyel, amely a hullámokkal együtt ringott, a forró víz nem nagyon ömlött ki), étkezőasztal, kapitányi asztal és még a fedélzet. Nagyon tanulságos egy ilyen lakóhajó. Hihetetlen finom kis trükkök, pontosan kidekázott helyek, praktikum ötletesség hátán. Éppen be lehet csúszni, éppen el lehet pakolni, éppen ki lehet bírni.


Az alvóhely is nagyon ki van találva. Az egész kajütben van egy kis kerek ablak, aludni sötétben kell. Van egy éppen hogy kétszemélyes ágy, amely az egész helyiség méretét adja, és még az ágy előtt egy negyven centi széles, egy méter kilencven magas sáv, ahol be lehet lépni a kabinba állva. Aztán le kell ülni az ágyra, ott már csak ülésnyi a belmagasság, olyan egy-negyven, amiből lejön az ágy, tehát mondjuk egy méter levegő. Aztán az ember lábának már nem kell magasság, deréktól lefelé a belmagasság az ülőmagasság felére csökken. Tehát mindebből következik, hogy lefeküdni úgy kell, hogy az ágy és az alvó feje van az ajtó felé, az ember belép, leül a párnájára, fordul egyet rajta, aztán féregmozgással kinyúlik az ágy távolabbi, alagútszerű része felé, addig, míg a fejét a laposra ült párnára nem tudja hajtani.







Mindezt az első éjszakán történtek magyarázatául írom le ilyen részletesen. A rengeteg izgalom, hatalmas új élmények, hosszú utazás, kiadós vacsora és némi lazítószerek után az első ájult álmomból felébredtem. Tintafekete éjszaka, fülledt, levegőtlen meleg. Valamerre elindultam kikelni az ágyamból. Oldalt fal, másik oldalt életem párja, utána megint fal, az ágy lába felé plafon térdmagasságban. A harmadik fejbevágás után kerültem csak olyan állapotba, hogy gondolkozzam kicsit, és rájöjjek, hogy a fejem felé lehet csak menekülni. Átbucskáztam hát a fejemen, és máris az ajtónál voltam. Még kicsit bevágtam a térdemet a mosogatóba, az oldalamat az asztalba, de már látszott a csillagfényben a fedélzetre vezető lépcső. Upsz. Még egy fejbevágás, a félig becsukott fedélzeti ajtó. Kint voltam. Egy rövid deszkapadon felhúzott lábakkal fekve, kicsit vacogva a pániktól átizzadt pizsamámban. Felettem a végtelen égbolt, a hatalmas tágasság, a csillagmiriád. 

Az arcomat szél érintette, volt, hogy hűvös, volt enyhe és párás és tengerszagú. Ringatott a víz és csobbant a hullám a hajó oldalán. Annyira jó volt nekem ott, hogy másnap komoly propagandát fejtettem ki, hogy a többiek is jöjjenek ki, aludjunk a fedélzeten. Túl hideg, túl meleg, túl szúnyogos, legurulunk, nem férünk el, nagyon korán lesz világos. Ez nagyjából mind igaz, és mégis, nincs ahhoz fogható, mint nyári éjszakán kint aludni a szabadban, egy hajón, a végtelen csillagos égbolt alatt. A gyerekeimet sikerült „behülyítenem”, a többiek a kajütöt választották. Hogy ne a kemény fapadon aludjunk, kivonszoltuk az ágybetéteket a fedélzetre, és persze az ágyneműt is, vászonlepedő, párna, paplan. Én aludtam a korlátnál, hogy a többiek nehogy leguruljanak. Amikor ott együtt feküdtünk a hátunkon, és beszélgettünk mindenféléről, a nagy, fekete, csillagos ég alatt, el sem tudtuk képzelni, mit kerestünk előző éjszaka a szűk, levegőtlen kajütökben.






Rákaptunk erre a dologra. A tengeren egyáltalán nem voltak szúnyogok. Legjobban azt szerettük, amikor elhagyott öblökben éjszakáztunk, horgonyra kikötve. Ott volt csak igazán mély a csend és a sötétség. És reggel, amikor felébredtünk, csak kibújtunk a pizsamánkból és beugrottunk a vízbe, úsztunk egyet mosdás helyett. Mikka a hajón maradt és azt mondta: – Mama, pirulok miattad! De kint aludtunk a zsúfolt kikötőkben is, és hajnalig hallgattuk a szomszéd hajón vicceket mesélő kapitányt és a hálásan röhögő utazóközönséget.

Aztán hazajöttünk. És nem mentünk vissza a házba. Kihurcibáltuk a matracainkat a teraszra, megágyaztunk, és kipróbáltuk. Nem ringatott, de mintha az ég egészen ugyanaz lett volna. Éppen fölöttünk van a Göncölszekér. Meg a Kisgöncöl. És a Kassziopeia. Vagy valami más. Tudatlanul is nagyon jó bámulni. Ha nagyon késő este van, és elég sötét, a Tejút is látszik. Nagyon sokáig lehet nézni, és új rétegek tűnnek fel, új távolságok, új mélységek, új dimenziók. Itthon fölöttünk megy egy kelet-nyugat irányú légifolyosó, időről időre húznak el a repülőgépek. Világító, mozgó fénypontok az égen. A tengerhez képest még jelentősen mások a hangok. Este üvöltöznek a tücskök, reggel a madarak, mégis ezek olyan hangok lehetnek, mint a tengerzúgás, a vízcsobogás, egy idő után meg lehet szokni, inkább nyugtat, elringat, mint idegesít. Egyre jobban elkanászodtunk. Kint alszunk a Balatonon, ott fedett terasz van. Annak hátránya, hogy a csillagos égből sokkal kevesebb látszik, viszont, ha elered az eső, nem kell beköltözni az éjszaka közepén. Kint alszunk az esőben is, akkor esőszag van, esetleg kis vízpermet és az eső kopogása. Vendégségben is van, hogy a szabadban alszunk, de a fűben aludni valamivel kalandosabb. Ott elég nagy a jövés-menés. A terasz az igazi. Az emeleti terasz.










Cikkünk Petrik Adrien: Asszony és háza című könyvéből közölt részletet.

Egy épülő ház igazi csoda. A tervezés során kialakul valami, ami formát ad az addigi álmoknak. És létrejön valami, ami jó esetben szerethető, vállalható, lakható. A könyv egy építésznő házának építési történetét mutatja be, a vadregényes ház csodálatos, hangulatos képeivel illusztrálva.


Kiadó: Sanoma Budapest Kiadói Zrt. 2005 (OTTHON könyvek)

El is határoztam, hogy egy építésznek biztosítani kellene a lehetőséget a kintalvásra, ahogyan a szülői hálóban például a dupla ágyat. Egy olyan méretű emeleti teraszt, ahol el lehet férni egy családnak, mert a varázslat része az együttlét is. Együtt elaludni, a csillagok alatt, álomba beszélgetni magunkat. Egy kupacban. Az ideális valami olyasmi lenne, hogy egy szélesre tárható ajtón mondjuk sínen ki lehetne tolni az ágyat. A mi kintalvásunknak ugyanis az egyik lényeges momentuma, hogy nélkülözi a tábori jelleget. Nincs kemény polifoam, nincs szűk, zárt, túlmelegedő, kényelmetlen hálózsák, fej alatti összehajtogatott pulóver meg törölköző. Ugyanazon az ágybetéten alszunk, mint máskor, lepedőn, takaróval, párnával. Keleti kényelem. Kint alszanak velünk a kutyák és a macskák is. A felvonóhidat felvonjuk, jobbára azért, hogy mások ne aludjanak velünk, meg hogy a mi kis kalandoraink ne űzzék éjszaka a sündisznókat. Amíg hideg van, a kiskutyák befúrják magukat a takaró alá, aztán, ahogy melegszik az éjszaka, a tetejére kerülnek. A macskák jönnek és mennek, intézik az ügyeiket, de reggel velünk szoktak ébredni, lehet, hogy a reggeli reményében.

Egyedül a gyerekeim apját nem tudjuk rávenni, hogy kint aludjon. Lehet, hogy azt szereti ebben, hogy nem kell harcolni a távirányítóért, és egyetlen kutya sem alszik vele. Egyszer kivittük a tévét a teraszra, akkor kijött. Háborgott, morgott, de kijött. De nem szerette meg. Mint a mezítláb járást. Úgy gondolja, egy normális ember kell egy családba. Különben végünk! Olyan nagyon megszerettük a kintalvást, hogy alig akarunk bejönni, amikor már vége van a szezonnak. Ha meglátszik a leheletünk, az a határ, bejövünk, jön a tél.






Tipp: A könyvet itt meg is rendelheted – Klikk ide! »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top