Otthon

Építsünk kerti tavat!

A tikkasztó hõségben szemgyönyörködtetõ a kertben csorgadozó tó látványa. Némi kreativitással, ügyes kezekkel és egy-két hasznos ötlettel csodálatos vízi paradicsomot építhetsz a zöldbe.




A feng shui szerint életterünk „előszobáját” – a kertet – éppolyan gondossággal kell megterveznünk, mint a lakás belsejét, hiszen innen visszük magunkkal a természet energiáját otthonukba. A nyári hónapok egyik csodás adománya, hogy kedvünkre kertészkedhetünk, nevelgethetjük növényeinket, áshatunk, ültethetünk, metszhetünk, locsolhatunk és csinosíthatjuk a zöldet. Ha azonban igazi látványosságra vágyunk, építsünk kerti tavat, aprócska patakot vagy csobogót.

A keletiek szerint a víz a jólét jelképe, így a kertünkben megfelelő helyre telepített tavak sok szerencsét csalogathatnak életünkbe. Legyen szó spriccelő, csobogó, álló vagy folyó vízről, az egyedi, saját magunk által létrehozott vízi világ kertünk igazi kis ékszere lesz.


Első lépés: a tervezés

Mielőtt még teljes menetfelszerelésben, kezünkben a kellékekkel tóépítésbe kezdenénk, gondoljuk át, milyen stílusú, formájú és mekkora oázist képzelnénk el, hová tennénk, és milyen technikai lehetőségek állnak rendelkezésünkre. Több szempontból sem közömbös például, hogy hová is kerül a tavunk.


Íme néhány alapvető tanács:

• A természetes tavak számára a legjobb hely ott van, ahonnét könnyen megcsodálhatjuk a színes halak lubickolását, vagyis telepítsük a tavat a teraszhoz vagy a pihenőrészhez közel, esetleg az ablak elé. Amennyiben nem kívánunk központi szerepet szánni az aprócska vízi világnak, helyezzük a kert távolabbi pontjába.

• Vegyük figyelembe, hogy számos tóba telepített növény igényli a napfényt, azonban a folyamatos napsütés nem tesz jót sem a növényeknek, halaknak, sem a víznek. A tó számára az az ideális, ha 4-6 órán keresztül süti a nap. Amennyiben a kertünk egész területe erősen napsütött, a lépcsősen mélyülő tavat válasszunk.

• Árnyékolás céljából fák közelébe tavat építeni sem bizonyul jó megoldásnak, hiszen a tűlevelek és a lombok befolyásolhatják és zavarhatják annak kialakítását. 











• A méretet tekintve vegyük figyelembe, hogy a tavunk biológiailag aktív életteret jelent majd a betelepített növények és állatok számára, ami az évszakok váltakozásával együtt állandó átalakuláson megy majd keresztül. Így az építési arányok nagyon fontosak. Míg a túl kicsi tó idővel elveszhet a növényzet fejlődésével, a túl nagy kissé mesterségesnek hathat.

• Ma már számtalan vízi motívum közül választhatunk, csak a képzeletünk szabhat határt, hogy szökőkút, vízesés, átkelő, aprócska sziget vagy egy kecses híd, netán néhány speciális világítás ékesítse a tavunkat. Azonban célszerű jó előre átgondolni, mivel is szeretnénk feldobni azt, hiszen a technikai berendezésekhez szükséges például az áramellátás is.





Figyelem: A feng shui szerint a tavat semmi esetre se építsük a ház mögé, mert kedvezőtlenül hathat és gyengítheti a biztonságunkat. A vizet, legyen ez kerti tó, patak, csobogó vagy dézsa, tegyük az északi, keleti, délkeleti, illetve déli égtájakra.


Elengedhetetlen kellékek

Az alapos tervezgetés után a szomszéd vagy néhány barát segítségével neki is állhatunk a munkának. Ha valamelyest nagyobb tavat képzeltünk el, érdemes markológépet segítségül hívni az ásáshoz, de az aprócska tó medrét kézi erővel is előkészíthetjük.





A tó alapját a legtöbb esetben speciális tófólia vagy kész tómeder képezi. A tófóliát a két kezünk által megformált mederbe teríthetjük, így garantáltan egyedi lesz a tavunk. Az előre kialakított, természetes hatású kész tómedret pedig lesüllyeszthetjük a kevésbé precízen kialakított mélyedésbe is.

Amennyiben a fóliázás mellett döntünk, ügyeljünk, hogy kizárólag erre a célra kifejlesztett anyagot vásároljunk. A legmodernebb PVC- vagy kaucsukfóliák esetében nem fordulhat elő olyan sérülés, amelynek következtében újra kellene építeni a tavat.

A kerti tó nem egyszerűen puszta víz, hanem egy biológiailag aktív világ, azonban amíg a természetes tavak teljes mértékben önmagukat szabályozzák, addig a mi kis kerti vízi paradicsomunk csak korlátozottan képes ugyanerre. Így szükséges speciális szűrőrendszerrel segíteni az egyensúly fenntartását. Egészséges tóvizet csupán akkor tudunk biztosítani az élővilág számára, ha az automatikus szűrőrendszer gondoskodik a folyamatos tisztításról, átszűrésről és forgatásról. A megfelelő szűrőrendszer kiválasztásakor vegyük figyelembe a tó méretét és a halak mennyiségét.





Figyelem: Az építés során törekedjünk arra, hogy a később betelepített élővilág szempontjából is megfelelő ültetőpadokat és mélységi szinteket alakítsunk ki.


A tavunk ékei


A tóval együtt tavirózsák bájos ringatózása, békák kuruttyolása, madarak éneke, pillangók és szitakötők mesés tánca költözik be kertünkbe. A betelepített élővilág mellé számtalan hívatlan vendég is érkezik, ami egy természetes tóhoz hozzátartozik, hiszen mit érne egy élettelen, vízzel teli meder.







A telepített halak és vízinövények azon túl, hogy elbűvölő ékei tavunknak, végtelenül hasznosak is. A víz felszínén lebegő úszónövények (például a lótusz, vízijácint vagy kagylóvirág) segítik tisztán tartani a vizet, megelőzik az algásodást és árnyékolják a vízfelszínt. A víz alatti növények elsősorban az oxigénellátásról és az algásodás megelőzéséről gondoskodnak. Az olyanok, mint a békaliliom, víziboglárka vagy vízimoha, nélkülözhetetlenek a tó életéből. De a biológiai egyensúly fenntartásában a vízparti növényeknek és a halaknak is nagy szerepük van. Ez utóbbiból válasszunk kevésbé körülményes példányokat. Az aranyhalak és a számtalan színben pompázói koi pontyok méltó díszei lehetnek tavunknak.





Tipp: A kiváló oxigénellátást a tóba építhető szökőkutak és vízesések csak tovább fokozzák.










Könyvajánló: Dísztavak, vízikertek

Egy vízikert talán a legjobb módja annak, hogy a legkisebb befektetett energiával a leglátványosabb eredményt érjük el kertünkben. A tó méretétől és formájától függetlenül jól mutat, ráadásul megépítése után fenntartása már egyszerű. Még a legkisebb kert is megszépül egy fapallós tavacskától, egy üres sarkot teljesen megváltoztat a haragoszöld növények és egy szökőkút együttese, és egy unalmas, füves területet is könnyen izgalmassá tehetünk, nem kell hozzá más, csak néhány árok a benne csorgó vízzel, amelyben a zöld növények között színes halak úszkálnak. A Cser Kiadó gondozásában megjelent könyvben remek ötleteket találsz, ha kerti tó építésére adod a fejed.

A könyv címe: Dísztavak, vízikertek – Kézikönyv kerti tavak tervezéséhez és karbantartásához
Szerzők: Yvonne Rees, Peter May
Kiadó: Cser Kiadó 
Ár: 3200 Ft 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése