nlc.hu
Otthon
Nagy halloweeni tökparádé

Nagy halloweeni tökparádé

Végre elérkezett a különféle, változatos méretû és formájú sütõ-, sonka- és dísztökök szezonja, szerezzünk be egy-két formásabb példányt, és indulhat a fabrikálás.
• Töklámpások •
A töklámpások derengő fénye még a leghűvösebb, legborongósabb őszi esték hangulatát is feldobja.

Elkészítés menete:
Éles késsel óvatosan vágjuk le a tök felső részét, de a kalapkát ne dobjuk el, mert szükség lesz rá. Kézzel szedjük ki a magokat, majd egy evőkanállal vájjuk ki a tök belsejét úgy, hogy a tök héja ne sérüljön meg. A nagyobb méretű tököknél kb. 2 cm, a kisebbeknél kb. 1 cm vastagságú falat hagyjunk meg. A bonyolultabb mintá(ka)t – akár filctollal, akár sablon segítségével – rajzoljuk meg előre, almavájóval kerekítsük ki a kerek lyukakat, majd késsel óvatosan vágjuk ki a szögletes nyílásokat. Felülről helyezzünk a tökbe egy-egy mécsest, vagy a nagyobbakba akár egy hengeres gyertyát is beleállíthatunk.

A levágott kalaprészen lévő vastag húst is kapargassuk le egy kanállal. Ha a mécses vagy gyertya állandóan elalszik, akkor a tök vagy túl szeles helyen van, vagy nem elég nagyok a rések rajta. A jobb szellőzés érdekében vágjunk apró lyukat a kalapba is.

Tipp: A stabilitás érdekében célszerűbb, ha lapos aljú dísztököket választunk e célra. Ha ez nem sikerül, vágjunk le egy szeletet az aljukból, hogy könnyen megálljanak.

Hozzávalók:
• Különféle fajtájú és nagyságú tökök
• Filctoll
• Éles kés
• Evő- és kávéskanál
• Almavájó
• Teamécses vagy hengergyertya

• Tökmécses gyertyahomokkal •
 
 

A gyertyatartónak olyan különböző formájú dísztököket válasszunk, amelyek alja viszonylag lapos. A tökök tetejét éles késsel vagy sniccerrel metsszük le, belsejüket kanalazzuk ki, és hagyjuk kicsit szikkadni őket.

Cseppentsünk egy kevés ragasztót a tök aljába, és ebbe nyomjuk bele a méretre vágott viaszos kanócdarabot, végül majdnem a peremig töltsük fel a tököket színes gyertyahomokkal.

Tipp: nincs feltétlenül szükség a ragasztóra, mert a kanóc anélkül is szépen megáll, ha köré hintjük a homokot.

Hozzávalók:
• kisebb, különböző színű és formájú dísztökök
• éles kés
• evőkanál, almavájó
• különböző színű gyertyahomok (fellelhető: Hobbyművész, Színes Ötletek Boltja)
• talpas, viaszos kanóc

• Asztali tökgyertyatartó •  

 

A változatos formavilágú növényt gyertyatartó gyanánt is használhatjuk. A tök felső részébe vágjunk egy kisebb lyukat a késsel, majd egy kanállal vájjuk ki, de csak annyira legyen mély, hogy a gyertya ne tudjon kibillenni belőle. Azért se fúrjunk túl nagy lyukat a gyertyának, mert ez a dísz akkor mutatós, ha a gyertya vagy mécses szorosan beleillik a nyílásba.

A megterített asztal közepén egymás mellé állítva helyezzük el a gyertyatartókat, majd végül az őszi bogyókat, egyéb kiegészítőket szórjuk szét a tökgyertyák között.

Hozzávalók:
• Vékony, hosszú szárú gyertya
• Turbántök
• Kés, kanál
• Díszítésnek bogyók, articsóka, lampionvirág 

 

• Faragott, mintás tökcsodák •
Tökházikó – csak igazán elszántaknak
Ennél a díszítési fajtánál fantáziánkat bátran engedjük szabadjára, készíthetünk különleges mintázatú művészi darabokat, de egyszerű pötty-, csík-, csillag- stb. mintával is megelégedhetünk. Bármilyen formájú, színű és nagyságú tököt választunk, a díszítés elkészítésének a menete azonos: ha szükséges, vegyük ki a magokat, vékonyítsuk el egy kissé az oldalfalat, rajzoljuk fel, majd éles késsel vágjuk ki a mintát.

A tökökbe faragott díszítőelemeket ízlésünk szerint alakítsuk ki, de használhatunk papírsablont is. Mindkét esetben tanácsos, ha alkoholos filctollal előre felrajzoljuk a tök palástjára a kivágandó mintákat, majd egy vékony pengéjű éles késsel vágjuk ki az ábrákat.

Tipp: a kívánt mintát érdemes először papíron begyakorolni, majd utána a tökre rajzolni, és éles késsel megfaragni. Ne essünk pánikba akkor sem, ha olyan darab is kiesik a tökből, amit nem terveztünk eltávolítani. Fogpiszkálóra szúrva könnyedén visszailleszthetjük.

Hozzávalók:
• Különböző méretű dísz- és takarmánytökök
• Filctoll
• Almavájó, evőkanál
• Éles kés
• 5 mm széles barkácsvéső

 
• Tökös ablakdísz •  
A vidám kis tökfilkók ablakunkból is ránk mosolyoghatnak, ha néhány általunk készített tökfejet rafiaszalagra felfűzve a függönykarnisra akasztjuk őket. Ehhez mindössze három különböző színű kartonra, rafiaszalagra és néhány szem őszi termésre lesz szükségünk.

Rajzoljuk meg a különböző méretű tököket a kartonra – a tököcskékhez sablont is használhatunk –, majd vágjuk ki őket. A belső mintákat, a szemeket, orrot, szájat kisolló vagy sniccer hegyével tudjuk kivágni. A lyukasztó segítségével alul és fölül lyukasszuk ki a tökfejeket , majd egyenlő távolságra egymástól fűzzük fel egy rafiaszalagra őket. Alul hagyjunk egy hosszabb szakaszt szabadon, ide fűzzünk fel gesztenyét, majd legalul csomózzuk össze a rafiát. Az ablakpárkányba egyéb díszeket, színes őszi lombot, diót, gesztenyét is elhelyezhetünk.

Hozzávalók:
• Világoszöld, sötétzöld, narancssárga, vörös, sárga kartonpapír
• Piros, sárga és zöld színű rafiaszalag
• Barkácskés
• Másolópapír
• Lyukasztó fogó
• Gesztenye
• Őszi lomb
• Dió

Tipp: a kellékeket, alapanyagokat itt szerezheted be »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top