Scrapbook technikával rengeteg gyönyörű dolgot tudsz készíteni, az egyszerű köszönőkártyáktól kezdve a képkereteken és naptárokon át a komplett fotóalbumokig szinte mindent. A sok színes scrapbookpapír igazi csábítás, de az albumkészítés túl nagy falatnak tűnt számunkra, így az üdvözlőlap-készítést próbáltuk ki először. Íme lépésről lépésre a saját készítésű, egyedi „baba érkezett” kártyáink, amelyeket már csak postázni kell.
Alapanyagok beszerzése – a bőség zavara
Az egyedi üdvözlőlap készítésének legnehezebb pillanata, amikor ott állunk a hobbiboltban, és a sok színes és csábító scrapbookpapír között válogatunk. Szerencsés esetben már konkrét tervünk van, és tudjuk, milyen alkalomra szeretnénk lapot készíteni, de még így is nehezen gyűrjük le a vágyat, hogy minden másodikat megvegyük. Tulajdonképpen bármelyiket választhatjuk, de üdvözlőlaphoz érdemesebb a keményebb, „kartonosabb” scrapbookpapírok közül választani, és a profi hatás eléréséért lehetőleg olyat, amelynek mindkét oldala mintás. Találhatunk olyan lapokat is, amelyeket eleve úgy terveztek, hogy üdvözlőlap készülhessen belőlük (egy lapból három üdvözlőkártya vágható ki), illetve vásárolhatunk előre felvágott és meghajtogatott „alapokat” is. A gyári profizmustól nem szabad megrettenni, az alapokat kedvünkre és saját ízlésünk szerint dekorálhatjuk.
Fotó: Myreille |
Kell egy kis giccs…
Ahol scrapbookpapírt találunk, ott általában fellelhető a többi kiegészítő is: lézerrel stancolt papírmotívumok (pont ilyet használnak a profik is, és ha az életünk múlna rajta, akkor sem tudnánk ilyen apró, ugyanakkor tökéletes mintákat megrajzolni és kivágni), tematikus matricák, különleges szalagok, apró réz- és fafigurák, nyomdák és színes tintapárnák, lyukasztók, kapcsok és szegecsek. És ekkor jön a második adag feketeleves: a papírhoz kiválasztani a kiegészítőket. A régi mondás most is igaz: „a kevesebb néha több”, de nyugodtan engedjük szárnyalni a képzeletünket. Párosíthatunk merészen és ötletgazdagon. Persze, akkor sem kell megijedni, ha nincs ötletünk. Tízperces nézelődés után lesz, és akkor is jól járunk, ha egy egyszerű megoldást választunk.
Fotó: Myreille |
Elő a kacatos dobozzal
Végre értelmet nyertek az évek óta ki nem dobott kincseink: a rövid szaténszalagok, a szép gombok, a mókás matricák, az apró műanyag figurák, csomagolópapír- és üdvözlőkártya-darabok. Csupa-csupa kacat, amelyekről mi se gondoltuk igazán komolyan, hogy egyszer még felhasználjuk őket. Most könnyen helyet találhatunk ezeknek a csip-csup dolgoknak. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a nyomtatóról sem. Kézügyesség híján képeket, mintákat, szövegeket nyomtathatunk is, amelyeket azután elég felragasztani.
Ötletbörze |
Scrapbookpapírokból és kiegészítőkből mindenféle üdvözlőkártyát lehet készíteni: esküvői, házavatós vagy bulimeghívót, születésnapi vagy névnapi üdvözlőlapot, ajándékkísérőt, szerelmes üzenetet és ünnepi (karácsonyi, húsvéti, szilveszteri) képeslapot. |
Így készül
A bevezetés után szívesen mondanám azt, amit Rodolfo: „csak a kezemet figyeljék, mert csalok”, de a helyzet ennél sokkal egyszerűbb. Kell legalább két olló, egy nagy a hosszú, egyenes vágásokhoz és egy kicsi az aprólékos munkához, és nem kell mást csinálni, mint vágni és ragasztani. Először (a mintát követve) harmadoltam a scrapbookpapírokat, majd kétharmad-harmad arányban meghajtottam az üdvözlőlapokat. Ezután már csak annyi maradt, hogy az úgynevezett ragasztópárnából (mindkét oldala ragad, és pár milliméter vastag) apró darabokat vágtam, és segítségükkel felragasztottam a „stancolt papírmotívumokat”, ügyelve arra, hogy azok ne látszódjanak a minta alatt. A ragasztópárna hatására a minták kiemelkednek az üdvözlőlap síkjából. Nagyobb papírmotívumok hátulját ceruzán néhányszor óvatosan átgörgettem, és így kicsit mutatósabbak lettek.
Hiába dolgoztam előre elkészített, gyári „alapanyagokkal”, minden kártya más és más lett. Először elkövettem azt a hibát, hogy csak egy-egy motívumot tettem a lapokra, de azok önmagukban nem érvényesültek. Így az én technikám végül az lett, hogy kell egy kis zsúfoltság, és megéri pepecselni kisebb mintákkal, mert azok nagyon jól mutatnak. Számomra izgalmasabb volt különböző kártyákat készíteni, viszont akinek van türelme és kitartása, akár kisebb szériás sorozatgyártásra is vállalkozhat.
Kellékek: 2 olló, ragasztópárna, scrapbookpapír, stancolt papírképek
Árlista:
• 3D ragasztópárna-kockák, 365 Ft
• lézerrel stancolt papírkép, 1030 Ft/csomag
• scrapbookingpapír, 240 Ft
Lelőhely: Rayher Hobby Kreatív Centrum; Budapest IX., Boráros tér 7. (Duna-Ház)
Tipp: Még több hobbibolt elérhetősége itt »
Könyvajánló: a Cser Kiadó gondozásában két könyvecske is megjelent az albumkészítés csínjáról-bínjáról. Megismerheted belőlük a scrapbook technika alapjait, és remek ötleteket leshetsz el. Mindkét könyv ára 798 forint.
• Albumkészítés. Scrapbooking
• Különleges albumok. Scrapbooking