Otthon

Spórolj a gázszámlán!

Nézzük meg, mit tehetünk azért, hogy a sütőből is kihozzuk a legjobbat, legalábbis ami az energiafelhasználást illeti.
További ötletek a FigyelőNet Energiatippek rovatában »

Zöldhullám blog »

Ha betartunk néhány alapszabályt, évi öt-hatezer forintot spórolhatunk csak a sütővel.

Mint oly sok esetben, a konyhában is, a hatékonyság legfőbb szabálya, hogy ésszerűen és célszerűen használjuk a konyhai berendezéseket. Például néhány szelet pirítóskenyér miatt nem érdemes bekapcsolni a villanytűzhelyt, egy-egy tál ételt pedig mikrohullámú sütőben lehet a legkisebb energiafelhasználással felmelegíteni.

Nem kell előmelegíteni

Sok recept feleslegesen ajánlja a sütő előmelegítését, arra csak néhány speciális fogásnál van szükség, például kenyérsütésnél. Nem érdemes tehát vakon követni az előírásokat, toljuk csak bátran a pulykát a még hideg sütőbe, és máris megspóroltuk az üresen forrósodó sütő által felhasznált energiát – tanácsolja az Energia Klub.

Szintén spórolhatunk az energiával és az idővel, ha maximálisan kihasználjuk a sütő kapacitását, és egyszerre több fogást készítünk benne. Mindeközben persze nem érdemes 5 percenként bekukkantani, mert a sütőajtó nyitogatása jókora hőveszteséggel jár. Az étel elkészülte előtt 10 perccel nyugodtan elzárhatjuk a sütőt, a maradék hő így is elkészíti a fogást.

A tisztaság hatékonyságot szül

Ha új villanytűzhely beszerzését tervezzük, válasszunk légkeveréses típust, mert ezek gyorsabban és hatékonyabban dolgoznak, mivel alacsonyabb hőmérséklet is elegendő az ételek elkészítéséhez. Így a sütési energia felét is megtakaríthatjuk. Az elkoszolódott gázégők, fűtőfelületek 10 százalékkal is ronthatják a tűzhelyek hatásfokát, ezért érdemes időnként alapos vizsgálatot tartani, és ha kell, kisikálni a sütőt, kipucolni gázrózsákat.

A gázégőből szennyeződéseket legegyszerűbben kefével távolíthatjuk el. Ha rendszeresen betartjuk a fenti szabályokat, évente 5-6 ezer forinttal kevesebbet fizethetünk az energiaszolgáltatónak!

További praktikus, pénztárca- és környezetkímélő megoldásokért keresd fel a FigyelőNet Energiatippek oldalát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top