Hogyan legyünk tudatos vásárlók? Kipróbáltuk!

Manapság, amikor úton-útfélen csillogó reklámok csábítanak, s az ezerféle áru láttán szinte magától megtelik a kosarunk, bizony nem könnyű nemet mondani egy-egy hívogató termékre. Kíváncsiak voltunk, vajon egy profi tudatos vásárló mire figyel, és milyen szempontok alapján dönt arról, hogy mire mond igent, és mire nemet. Megkértük a Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársát, Lőrincz Zsuzsát, hogy kísérjen el bennünket egy nagybevásárlásra.

Lőrincz Zsuzsa

Zsuzsa már a szupermarket bejáratánál fölösleges és túlcsomagolt áruk garmadájával találja magát szembe, és nem érti, hogy három cukkinit, a már önmagában is felesleges nejlontasak mellett, miért kell még egy műanyag tálcára is rátenni.

Magyarországon egyetlen napon 1,3 millió darab nejlonzacskót viszünk haza a boltokból. Ezek lebomlási ideje több mint száz év. Egy tudatos vásárlónál ezért mindig van néhány saját tasak, amelybe a gyümölcsöket vagy épp a péksüteményt pakolja, így nem kell újra és újra azon gondolkodnia, vajon mit kezdjen az egyre csak szaporodó műanyag zacskókkal.

A tudatos vásárlók, ha csak tehetik, a magyar és a biotermékeket részesítik előnyben; mint például a fokhagyma esetében, amely – első látásra úgy tűnik – teljesen rendben van. Zsuzsa azonban felvilágosít: ezek a fokhagymák bizony több ezer kilométerről, Kínából érkeztek ide, ami jelentős környezeti terheléssel járt, ezért ő inkább maradna a magyar fokhagymánál, már ha lenne a boltban.

Gyümölcsökből Zsuzsa mindig az idénygyümölcsöket fogyasztja, banánból pedig csak méltányos kereskedelemből származó jöhet szóba, ugyanis a Magyarországon kapható gyümölcsök nagy része olyan ültetvényekről származik, amelyeken a munkások – köztük sokszor gyerekek is – nagyon rossz körülmények között dolgoznak. A Fair Trade védjegy viszont garantálja a normális munkakörülményeket, és azt, hogy a pénz ahhoz fog visszajutni, aki a legtöbbet tette érte.

A biotermékeket ma már megbízható tanúsítványok jelzik, a tojásokra pedig még ennél is több információ kerül rá. Minden tojástartón és tojáson kódokat találunk, amelyek a szavatossági idő mellett többek között arról is árulkodnak, hogy a tyúk, amelytől a tojások származnak, milyen körülmények között éli életét: ketrecben nyomorogva, szabadon vagy – szerencsés esetben – egy biogazdaságban. A húsok esetében sajnos egyelőre csak Angliában létezik olyan egységes védjegy, mely arról tájékoztat, hogy az állatot megfelelő körülmények között tartották.

A tisztítószeres polcokon levő termékek jó részét hamar száműzzük a fölösleges áruk csoportjába, mert tiszta vízzel és némi leleménnyel ugyanazt az eredményt érjük el, mint agresszív tisztítószereinkkel, csak nem tesszük élettelen sivataggá környezetünket, ahol még egy hangya is klórmérgezésben halálozna el az első konyhakőre tett lépése után. Egy igazi tudatos vásárló öblítőt sem használ, helyette inkább néhány csepp illóolajjal teszi illatosabbá ruháit. Műanyag flakonos, folyékony mosószer helyett inkább indiai mosódiót vagy mosószódát tesz a mosógépbe, vagy legalább papírdobozos mosóport vesz.

A toalettpapírok is hamar elvéreznek a szigorú, de észérvekkel alátámasztott mustrán. A hosszú polcokat megtöltő színes papírok közt ugyanis hiába keresünk, nem találunk újrahasznosított papírból készültet, a különböző illatos papírok között azonban hosszan válogathatnánk, ha akarnánk. A tudatos vásárlók között a pelenkák terén sincs vita: ők a hagyományos, mosható textilpelenkára vagy a ma már nálunk is kapható, lebomló kukoricapelenkára voksolnak, melyek használata kevésbé károsítja környezetünket. Egy gyermek a becslések szerint kb. 1 tonna pelenkát használ el a szobatisztaság eléréséig, ezért több országban egyre nagyobb gondot fordítanak arra, hogy újra népszerűvé tegyék a környezetkímélőbb textilpelenka használatát.

Míg azon morfondírozom, vajon egy gyakorló kismama mit szólna az imént hallottakhoz, már oda is érünk következő áldozatunkhoz, az ásványvízhez. Zsuzsa azt mondja, Magyarország nagy részén megfelelő a víz minősége, ő például mindig is csapvizet ivott, és egyébként sem tudna mit kezdeni a gondolattal, hogy hetente műanyag üvegek tömegét dobja ki. Hazánkban az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt az ásványvízfogyasztás, az ásványvizek közúti szállítása és a kidobott pillepalackok azonban nagy terheket rónak környezetünkre. Ha mindenképpen ragaszkodunk az ásványvízhez, vagy olyan környéken élünk, ahol a csapvíz minősége nem megfelelő, igyekezzünk minél nagyobb kiszerelésben megvenni azt, és a palackokat gyűjtsük szelektíven. Érdemes emellett a vizek összetételére is odafigyelni, mert szervezetünknek nem jó, ha sokáig olyan vizet iszunk, amely bizonyos nyomelemekből nagyobb mennyiséget tartalmaz.

Ha tudatosan vásárolunk, nem feltétlenül kell többet fizetnünk a kasszánál, mint egy szokásos rohanós bevásárlásnál, és nem is kell órákig nagyítóval és az E-számok listájával vizslatnunk az árukat. Kezdetnek az is elég, ha átgondoljuk, mit szeretnénk, mérlegeljük, mire van szükségünk, és vászonszatyorral a vállunkon, listával a kezünkben indulunk bevásárolni.

Mi, vásárlók a pénzünkkel szavazunk, amikor egy-egy termék mellett döntünk. S ha van lehetőségünk a választásra, miért ne élnénk vele, és miért ne hoznánk olyan döntéseket, amellyel nemcsak mi, de a világ is jól jár…